Vám
Vám (franc. douane), a régi használatu pénzügyi műszó, amelynek jelentése azonban az idők folyamán változott. Régente, különösen azon korszakokban, amidőn az állami szervezet korlátolt volta és lazasága mellett sok önkormányzati teendőt és jogot gyakoroltak a helyi hatóságok és magánosok, általában szokás volt az, hogy az az utak, hidak s révek használatáért helyi hatóságok is, meg magánosok is vámokat szedtek; sokszor egyes községek, különösen nagyobb városok, forgalmi adók gyanánt hajtottak be vámokat. Ily értelemben ma már csak utak, hidak és révek közlekedési és átkelési illetékeit nevezik vámoknak (l. Útvám), ezeken kivül azonban szorosabb értelemben csak azokat a közvetett adókat jelölik e névvel, amelyek az ország határain átmenő áruk után fizetendők. Szabatosabban határvámnak nevezik e forgalmat, amely a harmincad-rendszerből fejlődött ki. Harmincad volt a neve a középkorban azoknak a vámoknak, amelyeket akkor nemcsak az ország határán, hanem annak belsejében is szedtek és pedig nem mindig az államkincstár számára, mert legtöbbször egyes nemesek, papok vagy városok kiváltságképen, vagy köztisztviselők fizetés helyett kapták a harmincadszedés jogát. E vámnak neve onnan ered, hogy a forgalomban levő áruknak harmincad részét, vagy ennek pénzértékét követelhette a vámos. Hazánkban körülbelül a XIII. sz. elejéig jobbára uzus jogán szedték, de már 1235. IV. Béla általános harmincad-regesztrumot adott ki, mely szervezi a harmincadszedés módját s kimondja, hogy ugy a bel-, mint a külföldi árukért fizetendő. Ezután majd minden királyunk alatt történtek e tekintetben intézkedések, legutoljára az 1788-iki általános harmincad-rendtartás és az 1842-iki harmincad-hivatali utasítás, amelyeknek némely rendelkezései még ma is érvényben vannak. Amilyen mértékben terjedt az állam hatásköre és szaporodott sokféle feladata: azon mértékben általánosította az állam a maga részére való vámszedés jogát; a kiváltságokat lassanként megszüntette, vagy a maga részére foglalta le és e mellett új vámszedő-helyeket állított fel a maga számára. Mária Terézia alat a Commerzienrath majdnem minden kiváltságokat megszüntetett s ez idő óta csak az állam szed hazánkban vámot. Vannak behozatali, kiviteli és átviteli vámok s az egyes áruk a forgalom iránya szerint más és más vámtarifa szerint vámoltatnak meg (lásd Kivitel, Kiviteli vám). Eredetüket tekintve lehetnek a vámok: a) autonom vámok, ha az illető állam a maga fenségi jogai alapján, önhatalmulag állapítja meg vámtarifáját (l. o.); b) szerződés-vámok, ha az illető állam más államokkal egyetértve állapítja meg vámrendszerét (l. Vámszerződés). Hatályukat nézve vannak általános és kivételes vámrendszerek; a kivételes vámok lehetnek különbözeti és kedvezményes vámok. A különbözeti vám azt jelenti, hogy a más-más országból származó áruk más és más vámtételekkel rovatnak meg. A kedvezményes vámok közé tartoznak a kikészítési eljárásra (l. o.) és a határszéli forgalomra, meg a bizonytalan eladásra, p. vásárokra szánt áruk vámjai, továbbá a tarifakedvezmények, vámvisszatérítések és vámmentességek. Szokásban van az ellenségeskedő államok között az, hogy különböző pótvámokkal (l. Vámtarifa) és tilalmakkal meg rendtartási zaklatásokkal akadályozzák egymás forgalmát; az ilyen vámokat nevezik harci vámoknak. Céljaikat tekintve megkülönböztetjük a pénzügyi vámokat (l. o.), amelyeknek kivetésénél az állam pénzügyi érdekei s a védelmi vámokat, amelyeknek megállapításánál főként az ország lakosainak gazdasági érdekei voltak irányadók. L. Vámpolitika.
