Valens,
Valens, római császár, I. Valentinianus (l. o.) fivére, szül. Pannoniában, Cibalaeban (Vinkovce) Kr. u. 328., megh. a drinápolyi csatában 378 aug. 9-én. 364. társuralkodó lett Valentinianus mellett, s a keleti tartományokat kapta osztályrészül. 376. felvette a keresztséget, mely után már régebben vágyódott, azután pedig átkelt a Dunán azon szándékkal, hogy a gótokat megtörje. Eleinte a mocsaras, ingoványos vidéken alig tudott az ellenséggel boldogulni, 369-ben azonban a gótok akkora vereséget szenvedtek, hogy békéért könyörögtek. Ekkor V. a keleti határra fordította figyelmét, melynek érdekében 372-378. Szíriában (télen rendszerint Antiokiában) tartózkodott. Időközben elvesztette egyetlen fiát Valentinianust, ami nem kevésbbé keserítette meg életét, mint a politikai és vallási küzdelmek. Súlyosbította a császár helyzetét, hogy apósa, Petronius, kapzsisága által magát és távollétében a császárt is gyülöletessé tette. 378. egy előrelátható, de azért mégis váratlan esemény arra kényszerítette V.-t, hogy Konstantinápolyba siessen. A hunnok összetörték a gót birodalmat és az utóbbinak megmaradt harcosai, közel 200,000, családostul Trákiába és Moesiába való felvételért esedeztek. Eleinte nyugodtak viselketek, de az után a római tisztviselők kapzsisága lázadásra kényszerítette őket. V. ellenük indult, Gratianus (l. o.) gyors menetekben szintén közeledett, hogy a döntő csatában részt vehessen. V. azonban be nem várta, hanem Drinápolynál (Hadrianopolisz) csatába bocsátkozott, melyet elvesztett s melyben a gótok vagy még a csatatéren megölték v. (mások szerint) fejére gyujtottak egy kunyhót, melyben a csata után súlyosan megsebesülve feküdt. V. az utolsó császár, kitől pannoniai érmek maradtak az utókorra.
