Valdemár
Valdemár (Waldemár), 1. brandenburgi őrgróf, II. Konrád őrgróf fia, aki 1308. mint az askaniai ház feje, követte IV. Ottót az uralkodásban. 1309. egyesítette a család összes őrgrófi birtokait; elragadta Lengyelországtól Pommerellent s megosztozott rajta a német lovagrenddel. 1313. elfoglalta Meissent és Drezdát. Hódításai felkeltették szomszédjainak féltékenységét, akik 1306. nagy szövetséget kötöttek ellene. E szövetség tagjai: Dánia, Svéd- és Lengyelország királyai, továbbá Szász-Lauenburg és Braunschweig-Lüneburg hercegei, és Meissen őrgrófja 1316 aug. Granse mellett legyőzték ugyan V.-t, de a templini békében (1317) V. mégis megtartotta birtokait s keresztülvitte, hogy Meissennek Alsó-Luzsicáról az ő javára le kellett mondani. Ettől fogva békében uralkodott s virágzásra juttatta az őrgrófságban fekvő városokat. Megh. 1319 aug. 24-én. Mivel 1320. az askaniai ház egyetlen tagja, Henrik is meghalt, Lajos császár Brandenburgot a Wittelsbach-háznak adta hűbérül. De a nép nem volt megelégedve a bajor családdal és V. dicső uralkodása után epekedett. Ekkor 1347-ben egy zarándok lépett föl, azt állítván, hogy ő a meghalt V. és azt hitette el a néppel, hogy mást temettek el ő, illetőleg V. helyett, mialatt ő a Szentföldre zarándokolt, hol ellenségei mindeddig fogva tartották. Sokan valódinak ismerték el az Ál-V.-t, sőt IV. Károly császár is a wittelsbachi ház iránti ellenségeskedésből a tartományt neki adta hűbérbe (1348). Midőn azonban a wittelsbachi ház Károlylyal egyezségre lépett, a császár Ál-V.-t 1348. a birodalmi gyülés elé idézte s mert meg nem jelent, alattvalóit a hűségi eskü alól feloldotta. Az Ál-V. ugy sem felelt meg a beléje helyezett várakozásnak. Elvégre mindenkitől elhagyatva, Dessauba menekült s maga oldozta fel Brandenburg lakóit a hűség esküje alól, mire 1356. meghalt. Az Ál-V. személyét még most is homály födi; valószinüen egy Rehbock nevü molnárlegény avagy Mähnicke péklegény volt az a csaló, aki külsejben V.-ra hasonlítván, annak örökségére vágyódott. V. ö. a Brandenburgról és a IV. Károlyról szóló irodalmat; Klöden, Geschichte de. Markgrafen Waldemar (Berlin 1844-46, 4. köt.).
2. V. (I.), Nagy V., dán király, szül. 1131-ben, megh. 1182 máj. 12-én. 1152. déli Jütlandot kapta, Svend halála után pedig (1157) az egész ország került hatalmába. Szerencsés uralmat vitt. Oroszlán Henrikkel szövetkezve, győztesen harcolt a vendek ellen, elfoglalta Rügen szigetét és Norvégiát is hűbérállamává tette.
3. V. (II.), másként a Győztes V., dán király, az előbbinek legifjabbik fia, szül. 1170 jun. 28., megh. 1241-ben. 1202. Knut bátyját követte az uralkodásában. Miután az Elba-hercegségeket teljesen elfoglalta, Esztoniát hódította meg 1219. Ekkor történt a legenda szerint, hogy a Reval mellett vívott csatában az égről egy kereszt hullott alá, mely a dánoknak meghozta a győzedelmet és azután danebrog néven Dánország zászlaja lett. 1223. azonban a hadi szerencse elhagyta V.-t; ez évben ugyanis Henrik, Schwerin grófja, Lyöe szigetén őt elfogta és Mecklenburg és Holsteinről való lemondásra kényszerítette. Szabadságát csak 1225. nyerte vissza. 1227. Bornhövede mellett a szászok teljesen leverték, ugy hogy V. kénytelen volt az Eidertől délre fekvő országrészekről lemondani. Mint törvényhozó jó emléket biztosított magának. V. ö. Usinger, Deutsch-dänische Geschichte 1189-1227. (Berlin 1863); Paludan-Miller, Studies tiel Danmarks historie (Kopenhága 1869-71); Joergensen A. D., Voldemar Sejr (u. o. 1879).
4. V. (IV.) v. Atterdag V., dán király, II. Kristóf legifjabb fia, aki Gellért bukása után (1340) került a trónra. Erélyes és okos uralkodó volt, aki az elveszett dán birtokokat (Schonen, Halland, Blekinge) visszahódította és a Hansától Ölandot és Gottlandot elfoglalta. Erre a Hansa két pusztító hadjáratot intézett Dánia ellen és V.-t futni kényszerítette. Midőn V. hosszabb ideig külföldön maradt, a távolmaradását zokon vevő rendek saját felelőségökre a Hansával a Dániára kedvezőtlen, sőt lealázó stralsundi békét kötötték (1370). Melléknevét (Attertag a. m. másnap) onnan kapta, mert elhatározásait halogatni szokta. Őt Oluf, Margit leányának fia, követte a trónon. V. ö. Reinhardt, V. Atterdag og hans Kongegjerning (Kopenhága 1880); Schäfer, Die Hansestädte und König Waldemar (Jena 1879); Dánia történelmi irodalma.
5. V. dán herceg, IX. Keresztély (l. o.) harmadik fia, szül. 1858 okt. 27., dán tengerészeti kapitány. 1885 okt. 25. nőül vette Chartres herceg leányát Máriát. 1886 nov. 10. a bolgár szobranje V.-t választotta meg Bolgárország fejedelmének, de V. apja nem egyezett bele a dologba s igy a választást visszautasította.
6. V. Frigyes Vilmos, porosz herceg, szül. 1817 aug. 2., megh. 1849 febr. 17-én. 1845. Keletre utazott s Mudbinál jelen volt az angoloknak a szikhekkel vívott véres harcában (1845 dec 18.). Nővérei kiadták naplóját e címen: Zur Erinnerung an die Reise des Prinzen W. (2 köt., Berlin 1855).
