Tudomány,

Teljes szövegű keresés

Tudomány, valamely tárgyra vonatkozó tudásunknak rendszeres egésze; maguk az egyes igazságok, csak igy rendszeresítve, egységbe kapcsolva adják a tudomány, összetartozó tárgyak körének megismerését. A rendszeres forma tehát lényeges követelmény minden tudományra nézve. Rendszeres forma alatt pedig értjük a tárgyra vonatkozó tételeknek objektiv rendjét, melynél fogva a tételeket az őket megillető mellé- és alárendelésükben és teljességükben fölfogjuk és megértjük. Szokás tiszta és alkalmazott T.-t megkülönböztetni, de ez a különbség nem lényeges; minden igazi T. magában foglalja alkalmazhatóságának feltételeit is. A T.-ok összefüggnek egymással, mint maga a világ egyes részei, melyeknek ismeretét adják. Innét van, hogy az emberi elmének egyik állandó törekvése az egyes T.-ok igazságait egybekapcsolni, összefoglalni, rendszeresíteni. E törekvés kifejezése a filozofia (l. o.), amiért a filozofiát a T.-ok T.-ának, vagy tudománytannak is nevezték. A T.-ok osztályozása fontos problémája a logikának, melylyel Bacon óta sokan (d'Alembert, Comte, Herbert Spencer, Wundt, Naville stb.) behatóan foglalkoztak, a nélkül, hogy közönségesen elfogadott eredményt érhettek volna el.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem