Tudat

Teljes szövegű keresés

Tudat (a filozofiai műnyelvben néha tudalom is), legáltalánosabb jelentésében az a tulajdonsága a lelki életnek, melynél fogva tudomásunk van lelki életünk jelenségeiről, ami se magyarázat, se definició, csak ismétlése annak, ami a szóban foglaltatik: T.- = valaki tud valamit. Lelki jelenség nem is egyéb, mint T.-os jelenség; a T. legegyetemesebb, legegyszerübb, párját nem lelő, tehát más fogalom alá nem foglalható, más jelentőségtől le nem származtathatő, épp azért definiálhatatlan sajátossága a lelki életnek, mint a mozgás a testi világé. Ebben az értelemben véve a T.-ot, konstatálhatjuk továbbá, hogy vannak fokozatai, amelyeket a világosság fokozataival hasonlíthatni egybe. Érzések, képzetek stb. lehetnek elevenebben, erősebben és kevésbé elevenen erősen tudatosak, mint a természetben fény és homály közt fokozatos átmenet van. Ha több gondolat (érzet stb.) egy időben tudatos, rendszerint egyike ezeknek legtudatosabb, a többi kevésbé az. Ez egészen sajátos, páratlan jelenség jelzésére más metaforákkal is élünk - a T.-ot térhez hasonlítva, azt mondjuk, hogy ez vagy az a T. előtérben, háttérben van stb., vagy a T.-ot a látás mezejéhez hasonlítva, mondjuk, hogy ez vagy az a tudás látópontjában van stb. - de mind e metaforák csak azt a tényállást jelzik, hogy a tudatosságnak vannak fokozatai, hogy vannak tudatosabb és kevésbé tudatos lelki jelenségek, ami a lélektani magyarázatban fölötte fontos és a lelki életben a matematikai differenciák és a fizikai molekula szerepét viszi. Már Leibniz figyelmeztetett erre a fontos jelenségre, melynek a petite perception nevet adta. Igy jutunk el a tudatostól a tudattalanhoz; a tudattalan nem egyéb, mint a tudatosnak minimális foka és alkalomadtán ismét tudatossá válhatik. Itt függ össze a T. tana a reprodukcióval és emlékezettel. Megjegyzendő még, hogy a tudatosnak birodalma lelkünkben a tudattalanhoz képest elenyészőleg csekély. T. azonban mást is jelent, t. i. tudatos képzeteink összességét, amint egymás közt és a T.-ból félig vagy egészen kiszorult (azaz többé-kevésbé elhomályosodott) képzeteinkkel összefüggnek. Azt az állapotát bensőnek, melynél fogva egyes részeint ennek az összességnek világosabban gondoljuk, nevezzük figyelemnek. Mondjuk, hogy figyelmünk valamely képzet felé fordul, amelyet azután világosabban és határozottabban gondolunk. Wundt a figyelem tárgyát képező képzetet appercipiáltnak, a többit, kevéssé világosat percipiáltnak nevezi. A világosság ama fokát, melynél valamely képzet a T.-ból kiszorul, vagy a T.-ba még nem hatolhat be, a T. küszöbének nevezik. Mindezek persze metaforák. A T.-ban világos képzet egy időben csak igen kevés lehet jelen, mely jelenséget a T. szűkének nevezzük. Wundt szerint egy időben 6-12 egyszerü benyomás lehet jelen, mely térbelileg öszefügg; ellenben időbelileg összefüggő képzetekből 15-40. Amazt nevezi a figyelem körének (Umfang der Aufmerksamkeit), emezt a T. körének (Umfang des Bewusstseins). Ezek a számos azonban kevés értéküeknek látszanak. Bizonyos, hogy mennél intenzivebb figyelmünk, annál kevesebb képzet fér el tudatunkban. Fontos a T. egységének kérdése. T. egységén azt a nevezetes tulajdonságát értjük lelki életünknek, melynél fogva lelkünk nem oszlik annyi T.-ra, ahány képzetünk van, hanem hogy az egyes képzetekről tudván, azt is tudom, hogy valamennyi az én képzetem. Ha két képzetet összehasonlítok, nem elég, hogy egy egyikről is tudjak, a másikról is, hanem hogy mindkettőről egyszerre tudjuk és különbségüket még hasonlóságukat a T.-nak egy és oszthatatlan aktusában felfogjam. L. Öntudat és Eszmélet.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem