Szentatyák
Szentatyák v. egyházatyák (lat. patres ecclesiae), a kat. egyházban azok az egyházi irók, kik a régibb korban éltek és életszentségük, igazhitüségük folytán az egyház által ilyenekül elismertettek. A régibb kor a latin egyházban az apostolok idejéből szt. Izidorig (636), a görög egyházban Damaszkusi szt. Jánosig (754) számíttatik. Ezek közül azok, akik az I. és II. sz.-ban életek, apostoli atyáknak (l. o.) neveztetnek. Egyes egyházi irókat, többet a szentatyák közül is, akik életszentségük és igazhitüségük által különösen kitüntek, az egyház (a pápa nyilatkozata vagy közzsinati határozat alapján) egyházdoktoroknak (doctores ecclesiae) nevezett el. Ilyenek: görögök: Athanasius, Nagy Vazul, Nazianzi Gergely, Aranyszáju János, alexadnriai és jeruzsálemi Cyrill, Damaszkusi János; latinok: Ambrus, Jeromos, Ágoston, Nagy Gergely, Hilarius, Aranyszavu Péter, Nagy Leo, Sevillai Izidor, Damiáni Péter, Canterburyi Anzelm, Bernát, Aquinói Tamás, Bonaventura, Salesi Ferenc, Liguori Alfonz. azok, akik egy sorozat alá sem esnek, egyszerüen egyházi iróknak (ecclesiastici scriptores, ecclesiae scriptores) mondatnak. A Sz.-kal a patrologia (l. o.) foglalkozik. Munkáik összkiadásai: Maxima bibliotheca veterum patrum (27 köt., Lejda 1677); Gallandis, Bibliotheca veterum patrum (14 köt., Velence 1765-81); Migne, Patrologiae cursus completus (Páris 1844 óta); Hurter, Sanctorum Patrum opuscula selecta (48 köt., Innsbruck 1868-1885) és Series altera (6 kötet, u. o. 1884-1892) stb.
