Szarkaláb,
Szarkaláb, sarkasfű, sarkantyufű vagy sarkvirág (növ., Delphinium Tourn.), a boglárkafélék egy- v. kétnyáréltü vagy kitartó gyökerü génusza, fűnemü szárán tenyeres oszlásu levelekkel és ágtetőző fürtben vagy bugában kék, violaszin, rózsaszin sarkantyus virágokból fejlődő többmagvu néhány tüszőterméssel. Az északi mérsékelt égövben vagy 40 faja ismeretes. A kerti Sz. (D. Ajacis L.), egész 120 cm.-es meredt szárán keskeny oszlásu levelekkel és dús virág fürttel. Az egynyári vetésbeli Sz. (D. Consolida L.) elágazó apró szárát hosszu sarkantyus virágok fürtje fejezi be. Egyes alakjait (viola-Sz., király-Sz.) kertben is tartogatják. A csípős sz. (etüfű, tetüölőfű, Szt.-István-mag, patkánymag, D. Staphisagria L.) molyhos bevonatu, többnyáréltü növényének lilaszin virágaiból szögletes magvu tüszők fejlődnek ki. Mind a három faj füve, kivált pedig magva többféle mérge miatt ezelőtt orvosszer hirében állott. Mérge között a bőrön hólyagot húzó, csípős delfinin a legbővebb; kevesebb a sztafiszgrin, továbbá a delfinoidin és delfizin. Régebben hánytatóul és hashajtóul, valamint kenőcsben vagy porképen rüh, tetü és más élősködő elvesztésére használták. A nép ma is megbecsüli. A persa horgas tüszőjü Sz. (D. camptocarpum C. Koch) virágzó hajtását összevagdalva Keleten sárga festékül becsülik. V. ö. Borbás, Az elzöldült Sz. mint morfologiai útmutató (Budapest 1881); Huth, Monographie der Gattung Delphinium (Engler, Botan. Jahrb. 1895).
