Szárdinia
Szárdinia (Sardegna, Sardaigne, Cerdéna), Olaszországnak nagyságra nézve második szigete, a Tirreni- és Sz.-i-tenger közt, Korzikától D-re, amelytől a Bonifacio-szoros választja el, 157 km.-nyire Afrika partjától az El-Dukara-foktól. Legnagyobb hosszusága a Punta del Falcone és Teulada-fok közt 271, legnagyobb szélessége az Argentiera és Comino fokok közt 143 km. Területe 23,555, a mellette fekvő kis szigetekkel együtt 23,842 km2. Partjainak hossza 1017 km. Olaszország felől meredekek és nehezen hozzáférhetők; egyebütt többé-kevésbbé mély öblök nyulnak belé. D-en a Pulai és Carbonara fokok közt van a 45 km. széles Cagliarii-öböl. A kis sziklás Cavoli szigettől a partok hirtelen É-ra fordulnak; itt vannak a Serpentera sziget, Ferrato, San Lorenzo fokok, Chirra sziget, Palmeri, Bellavista fokok, a dell' Ogliastra sziget és végül a Punta Gena in Ireu. Ez utóbbinál a part Ny-nak fordul s a nyilt Dorgalii-öblöt alkotja, amelyen túl a hegyfokok sűrübben követik egymást. Itt van a Molara és Tavolara szigetektől védett terranovai biztos kikötő. A Punta di Monte Zoppón túl kezdődik a Bonifacio-szoros, amelyben a Caprera, della Maddalena, dei Sparagi, dei Budelli, dei Razzoli, Santa Maria és della Presa szigetek vannak elszórva; a del Falcone-fok nyulik el legmesszebb É-ra. A Bonifacio-szoros és a Testa-fok elhagyása után a partok egyenes vonalban húzódnak tovább Casitel Sardóig, ahol a nagy Asinara-öblöt alkotja, amelynél a Piana és Asinara szigetek feküsznek. A Ny-i part a legszaggatottabb; legfontosabb öblök: az Oristanói és a Palmasi; legnagyobb szigetek: a San Pietro és Sant' Antioco. A Sparlivento-foknál a part ÉK-i irányt vesz föl a Cagliarii-öbölig. Felszin. Sz. szigetén, amely a történelem előtti időkben több szigetből állott, 3 fő hegycsoport van; az É-iban a hegyek ÉK-ről DNy-nak húzódnak, a középsőben É-ról D-nek, végre a DNy-iban DK-ről Ény-nak. Az első kettő a Nieddu-hegy által van összekötve, míg a harmadikat a Campidano nevü széles völgy választja el. Az É-i hegyes vidéken a Gallura-tömeg (Punta Accia 526 m.) a Bonifacio-szorosnál emelkedik; ennek szélén vonul el a Limbara-lánc (Punta Balestrieri 1359 m.), amelynek folytatása az Ultana a Figari-fokig nyulik. A Gallura-tömegtől D-re keskeny mélyedés által elválasztva emelkedik a Budduso-fensík, amelyen túl Nieddu-hegytől (1000 m.) Ny-ra kis hegycsoportok (Monti d'Ala, Catena Marghine) terülnek el az Oristanói-öbölig; bennük Rasu (1259 m.) és Lerno (1093 m.) a legmagasabbak. A Nieddu-hegytől D-re emelkedik a középső hegyes vidék, a sziget igazi hátgerince. Ennek közepe felé van a Gennargentu nevü hegytömeg, amelyen trónol Sz. legmagasabb hegycsúcsa a Brunca Spina (1793 m.); csakis rajta láthatók nyáron át is a havazás nyomai. Körülötte más magas csúcsok (Picco di Corre Boi 1272 m., Monte Spada 1626 m., Monte Fontana Cungiada 1507m.) terülnek el, míg D. felé a hegyek már alacsonyabbak; legdélibb csúcs a Cagliarii-öböl mellett a Punta di Serpeddi (1076 m.) Az átlag 20 km. széles Campidano-völgyön túl van a DNy-i hegyes vidék; ennek fő tömege az Iglesias mészkőcsoport, amelynek legmagasabb csúcsa a Linas (1235 m.); e csoportban számos a kialudt vulkán és a meleg forrás (mintegy 15-nek 24-50°-os és 6-nak 50o-nál is melegebb a vize). Folyói közt a leghosszabb (150 km.) a Tirso, amely az Oristanói-öbölbe szakad; vizben gazdagabb azonban a Ny-i parton torkoló Flumineddu (122 km.). Kisebb vizei még a Coghinas vagy Termo (105 km.), a Samassi (84 km.), a Mannu vagyis Cedrino (70 km.), a Turritano (50 km.), Liscia, Padrogiano, Posada stb. A mocsarak különösen a partokon mgé mindig számosak. A legnagyobbak: a Stagno di Cagliari (58 km. kerületü), amely igen gazdag halakban, a Stagno di Cabras (45 km.), di Sassu (48 km.), di Santa Giusta, Marceddi stb., amelyek mind együttvéve 8690 ha.-nyi területet borítanak. Ezen lagunák és mocsarak még most is sok helyen egészségtelenné teszik Sz. éghajlatát. Legritkább az eső jan. és febr. hónapokban; májusban a növényzet már teljesen kifejlődött. A forróság szept. kezd ismét csökkenni. A fagy és hó a völgyekben csaknem ismeretlen. Az évi középhőmérséklet Cagliariban 17o; az évi esőmennyiség ugyanitt 436 mm. A bányák, amelyek a sziget DNy-i részében már az ókorban is ismeretesek voltak, leginkább cinket, ólmot és barnaszenet szolgáltatnak. 1890. az összes bányászati termékek értéke 20,5 millió frankra rúgott (cink 11,8, ólom 6,1, ezüst 2,1 millió frank). Montevecchio és Monteponi ólmot, az utóbbi cinket is, La Duchessa, Buggeru gálmát, Montenorba ezüstöt, Su Suergiu antimont szolgáltatnak. Az ásványvizfürdők helyei: Sardana és Fordungianus a Tirso mellett. A belső rész hegyein mgé sok az erdő (a területnek körülbelül 1/5-e); az alacsonyabb részeken és a tengerpatokon a föld igen termékeny; a déli gyümölcsök, különösen narancs- (Milias körül mintegy 500,000), mandula- és olajfa nagyon jól megteremnek és a kivitelre is szolgáltatnak anyagot; a bort is exportálják, legjobb borok a Bosanál termelt malváziai, a pirri- sé quartómelléki, a vörös Giro, a nascói, muragusi stb. A búza (évenként átlag 1,1 millió hl.) és rozs (0,4 hl.) nem mindig fedezik a szükségletet. Az állattenyésztés elég jelentékeny; a házi állatok: szarvasmarhák 279,438, juhok 844,851, kecskék 261,531, sertések 60,347, lovak 64,801, szamarak 31,981 és öszvérek 199. A halászat szintén jelentékeny jövedelmi forrás; tonhalakból évenként 18-20,000 kg.-ot exportálnak; a korallhalászat, habár csökkent, még most is elég fontos. A lakosság száma (1881) 682,002, az 1895-iki becslés szerint 751,255; két tartomány közt oszlik meg; ezek: Cagliari (462,895 lak.) és Sassari (288,360 lak.). Sz. lakói mind római katolikusok és nagyobbára olaszok, akiknek nyelvén azonban a spanyol és más népekkel való keveredés is észrevehető; miként a korzikaiak: komolyak, vendégszeretők, munkásak, de boszuállók; fő foglalkozásuk a földmívelés és állattenyésztés, kevésbé a halászat; igen rossz tengerészek. Az ipar, kereskedés jelentéktelen. A Navigazione Generale Italiana hajói Cagliariból hetenként háromszor mennek Livornóba; egyszer direkte, egyszer Maddalena és a K-i part kikötőinek érintésével és egyszer Bastián, Porto-Torresen, Algharon és a Ny-i partok kikötőin át; azonkivül hetenként egyszer mennek Nápolyba, Palermóba, Tuniszba és Figariba. A bevitel fő cikkei gyarmat-, pamut-, gyapjuáruk és szén. A szigeten van 3 érsekség (Cagliari, Oristano és Sassari) és 8 püspökség. A népiskolai oktatás eredményei csekélyek; 1889. Cagliariban az újoncok 72,9 és Sassariban 58 %-a nem tudott irni és olvasni. 1887-ben a népiskolák száma volt 1063, 38,463 tanulóval; az esti illetőleg vasárnapi iskoláké 192, 7434 tanulóval; a különböző középiskoláké 20; ezeken kívűl van egy Istituto di marina mercantile, egy egyetem Cagliari és egy Sassari városban. Igen érdekesek végül Sz. prehisztorikus régiségei, amelyeket Ny.-Európában alig lehet még valahol oly nagy számban találni mint itt. Legszámosabbak leginkább egyes magaslatokon csoportosan, főképen Macomer környékén a 12-20 m. magas, alul 10-30 m. átmérőjü kúpalaku, óriási faragatlan kövekből épített nuraghi (v. ö. Spano, Memoria sopra i Nuraghi di Sardegna, Cagliari 1867), továbbá az ugynevezett Tumbas de los Gigantes, négyszögü kövekből összerakott, 5-11 m. hosszu, 1-2 m. széles síremlékek. Gyérebbek a kelta menhireknek és dolmeneknek megfelelő kőemlékek.
Történelem. Sz. neve a görögöknél Szárdó, a rómaiaknál Sardinia; ezenkivül azonban emberi talpalakja miatt Ichnusa vagy Sandaliotis nevet is vislt. Az őslakosok eredetére nézve már a görögök és rómaiak sem voltak tisztában. A nyelvészeti kutatások szerint legvalószinübb az iberi eredet. Az első gyarmatosok a feniciaiak voltak, akiket a görögök váltottak föl. Kr. e. 500 körül megjelentek a szigeten a krthagóiak és a déli partokon alapították Caralist és Sulcit, ahonnan azután hatalmukat lassan kiterjesztették az egész partvidékre. 379. a szigetlakók sikertelenül kisérlették meg az idegen iga lerázását. Az első pún háboru után 238. a sziget a rómaiak birtokába került és Korzikával együtt egy tartományt alkotott Caralis (ma Cagliari) fővárossal. Kr. e. 215., 181. s 115. a benszülöttek megkisérlették, de eredménytelenül, a római iga lerázását. Sz. belseje nem is volt tlejesen meghódítva sohasem és inkább csak rabszolgavadászterületül szolgált. Kr. u. 458. a vandalok, 533. a bizánci császárok, a VIII. sz. közepén pedig a szaracénok foglalták el. 1052. végleg a pisaiak kerítették hatalmukba és kormányzására négy birót neveztek ki Cagliariba, Torresbe, Gallurába és Arboreába; a birák hatalmukat lassanként örökössé tették. A genovaiak segítéségével végre Bariso arboreai birónak sikerült magát az egész sziget főurává tennie, amelyet azután I. Frigyes császár királyságra emelt. Több rendbeli belső zavarok után II. Frigyes törvénytelen fiát, Enziót tette Sz. királyává; midőn pedig ez utóbbit a bolognaiak elfogták, a szigetet Arborea kivételével ismét a pisaiak kerítették hatalmukba. VIII. Bonifácius pápa azonban a királyság főhűbéruraságát magának tulajdonította és 1296. Sz.-t, valamint Korzikát II. Jakab aragoniai királynak adta; az aragoniaiak azonban csak 1324. tudták a szigetet pacifikálnni és 1386. Arboreát is birtokba venni. Katolikus ferdinánd koráig benszülött fejedelmek állottak a sziget élén, Ferdinánd azonban őket spanyol királyokkal helyettesítette. A spanyol örökösödési háboruban Sz.-t a spanyoloktól 1708. az angolok elfoglalták és Ausztria nevében megszállották; az 1713-iki utrechti béke pedig az osztrák Habsburgoknak adta. V. Fülöp spanyol király 1717. ugyan újra elfoglalta, de a hármas szövetség (Francia-, Angolország és Ausztria) kényszerítette, hogy róla ismét lemondjon. Erre ausztria Sziciliával cserélte ki és 1718. Sz.-t II. Viktor Amadeus szavójai hercegnek engedte át. Ez idő óta Szavója, Piemont stb.-vel a Sz.-i királyságot alkotta.
