Szápáry
Szápáry (muraszombati, szécsy-szigeti és szápári gróf) család. Nevét Szápár (Veszprém) helységtől vette. Első ismert őse György 1560 körül élt. István nevü fiától származott András, 1620 körül Győr vármegye alispánja s ideiglenesen koronaőr; két fia közül Péter, a család tekintélyének és vagyonának megalapítója. Ifju korában több ízben harcolt a törökök ellen s 1657. török fogságba esett s itt terhes szolgaságban négy évig szenvedett. A rabságból kiváltatva, további pályája folytonos emelkedés volt, előbb mosonvármegyei alispán, majd 1681. Moson vármegye követe és alországbiró; 1690. bárói rangot és «Mura-Szombat örökös ura» címet nyert. Két fia II. Miklós és II. Péter gyermekeikkel együtt 1722 dec. 28. grófi rangra emeltettek. II. Miklós fia István gyermektelenül hunyt el; II. Péter öt fia (Péter, Ádám, Ignác, József, János) közül III. Péter és János a család nevének további fentartói. Péter után, aki a katonai pályán a tábornokságig vitte föl, három fiugyermek maradt: II. János (megh. 1815.) csász. és kir. ezredes, József nádor főudvarmestere, a Der unthätige Reichthum Hungarns wie zu gebrauchen (Nürnberg 1784) c. mű irója; IV. Péter, aki a Ludoviceum számára nagyobb alapítványt tett s a magyar nemzeti muzeumnak ásványgyüjteményt ajándékozott; Vince (1768-1851), csász. és kir. kamarás és valóságos belső titkos tanácsos; mind a hárman fiugyermekek nélkül haltak el. I. János egyik fia Pál (megh. 1825.), 1796. Árva vármegye főispánja, nem hagyott utódot, a másik, II. József (1756-1822), Szerém, később Moson vármegye főispánja, egy leányt és hat fiut hagyott hátra, kik közül Fülöp (1792-1860) olmützi kanonok és prépost, III. József (1799-1871) udvari tanácsos, Sándor (1801-40) a kőszegi kerületi tábla elnöke, Antal (1802-83) valóságos belső titkos tanácsos, a Lipót-rend középkeresztese, magyar kir. főajtónállómester. Ferenc (1804-75) és Miklós (1808-48). III. József leánya Sarolta (1831-73), Auersperg herceg neje, fiai: Gyula (l. o.), Iván (szül. 1835.), Imre (1838-78) magyar kir. honvéd huszárszázados. Sándor fia Béla (1829-70), Antal fia Géza, főudvarmester, szül. Pozsonyban 1828 szept. 27. Az 1848-49-iki szabadságharcban mint honvéd szolgált s a világosi fegyverletétel után fogságba került; innen kiszabadulva, külföldre ment, 1861-67. a muraszombati kerület országgyülési képviselője, 1868. Zala vármegye főispánja, 1873. valóságos belső titkos tanácsos s 1873-83. Fiume és a magyar-horvát tengerpart kir. kormányzója, majd magyar kir. főudvarmesterré neveztetett ki s 1881. a Lipót-rend nagykeresztjét kapta. Ferenc fia István (szül. 1829 máj. 27.), 1873-91. Pest vármegye főispánja, 1881. a Lipót-rend középkeresztjének tulajdonosa, 1883. valóságos belső titkos tanácsos, és László (1831-1883), aki katonai szolgálatba lépve, 1848-49. több olaszországi ütközetben vett részt, harcolt Custozzánál, Milano, Mortara és Novara mellett, 1857. mint őrnagy vett részt a solferinói ütközetben, 1860. alezredes, 1878. részt vett a boszniai hadjáratban s itt előbb a 20-ik hadtestet vezényelte, majd a 3-ik hadtest parancsnokává s tábornokká neveztetett ki, a Mária-Terézia-rend lovagja, valóságos belső titkos tanácsos. Gyula fiai: György szül. 1865 márc. 27., Lőrinc szül. 1866 jul. 10., József szül. 1867 jul. 31.; Béla fiai: Sándor szül. 1858 márc. 15. és Péter Pál szül. 1861. attaché a római szentszéki követségnél; Gézáé: László szül. Perkátán 1864 máj. 16., előbb Londonban követségi attaché, majd országgyülési képviselő, és Pál szül. 1873 ápr. 1.; István gyermekei: Péter szül. 1856 jan. 30., Károly szül. 1857 jun. 3., István szül. 1858 máj. 21., Tibor szül. 1865 jul. 29.; László fia Frigyes szül. 1869 nov. 5., főrend. (V. ö. Nagy Iván, Magyarország családai X. köt., és Magyar nemzeti zsebkönyv, I. köt.)
Szápáry-család címere.
Sz. Gyula gróf, államférfi, volt miniszterelnök, szül. Pesten 1832 nov. 1. Közép- és felső iskolái, valamint jogi tanulmányai befejezése után a közélet terére lépett s itt nevét csakhamar a vezérszerepet vivő egyéniségeké között emlegették. Huszonnégyéves korában lapította a külsőszolnokvármegyei gazdasági egyesületet s viselte annak elnöki tisztét 1867-ig. 1860. Heves s Külső-Szolnok vármegye első alispánjává, a szolnoki kerület pedig országgyülési képviselőjévé választotta. 1865. ismét e kerületet képviselte az országgyülésen s itt a hatvanhetes bizottságnak s az első delegációnak tagja volt. 1867. Heves vármegye főispáni helytartója, 1869. belügyminiszteriumi miniszteri tanácsos, 1870. közlekedésügyi miniszteri államtitkár, melyről azonban egy év mulva lemondott s ugyanakkor az országgyülésen a galgóci kerületet képviselte. 1873. az abádi kerület képviselője, 1873 márc. 5-től 1875 márc. 2-ig belügyminiszter, 1878 dec. 5-től 1887 febr. 11-ig pénzügyminiszter s mint ilyennek nevével több sikeres pénzügyi művelet (rente-konverzió) van kapcsolatban. 1880 ápr. 14-24. a közmunka- és közlekedésügyi minisztérium ideiglenes vezetésével is megbizatott, 1889 ápr. 9. földmívelési, ipar- és kereskedelemügyi miniszter, 1890 márc. 15. Tisza lemondása után miniszterelnök és belügyminiszter lett. Alatta került tárgyalás alá a vármegyei közigazgatás és autonomia rendezéséről s a konzuli biráskodásról szóló törvényjavaslat s ekkor került felszinre az egyházpolitikai kérdés, melyre nézve közte és minisztertársai között véleménykülönbségek merülvén föl, 1892 nov. 21. letette a miniszterelnöki tárcát. 1894 jan. az egyházpolitikai javaslatok miatt kilépett a szabadelvü pártból, az 1897-1901. országgyülésre pedig nem vállalt képviselői mandátumot s jelenleg a főrendiház tagja. Sz. számos rendjel, u. m.: I. osztályu vaskoronarend, aranygyapjas-rend, Szt.-István-rend nagykeresztjének, a francia becsületrend nagykeresztjének stb. birtokosa.
