Sickel
Sickel Tivadar, lovag, osztrák történetiró, szül. Akenben 1826 dec. 18. Halléban s Berlinben végezte tanulmányait, azután tanulmányi utat tett Párisba és levéltári kutatásokat végzett a külföldön. 1855-ban magántanár, 1857-ben rendkivüli és 1867-ben rendes tanár lett a bécsi egyetemen. 1867-ben azonfelül az Institut für österreichische Geschichtsforschung igazgatójává tették. Ebben az állásban kitünő sikerrel avatta be tanítványait a történelmi kritika és a történelmi segédtudományok titkaiba. A magyar tud. akadémia 1887-ben választotta kültagjává. 1892-ben nyugalomba vonult, de a Rómában alapított Istituto austriaco di studi storicinak igazgatóságát megtartotta. 1884. a császár lovaggá, 1889. pedig az urak házának tagjává tette. 1887. megkapta a Pro litteris et artibus érdemrendet. Munkái közül a kiválóbbak: Monumenta graphica medii aevi ex archivis et bibliothecis imperii Austriaci collecta (Bécs 1858-82, 10. füzet); Schrifttafeln aus dem Nachlass von U. F. von Kopp (u. o. 1870); Beiträge zur Diplomatik (8 köt., u. o. 1861-83); Acta regum et imperatorum Carolinorum (2 köt., 1872); Zur Geschichte des Konzils von Trient (u. o. 1872); Alcuinstudien (u. o. 1875); Über Kaiserurkunden in der Schweiz (Zürich 1877); Kaiserurkunden in der Schweiz (Zürich 1877); Kaiserurkunden in Abbildungen (Sybellel együtt, 11 füzet, Berlin 1880-91); Das Privilegium Otto's I. für die römische Kirche (Innsbruck 1883); Liber diurnus Romanorum pontificum (Bécs 1889); Prolegomena zum Liber diurnus (2 füzet, u. o. 1889); Diplomi imperiali e reali delle cancellarie d'Italia (Cipollával, Róma 1892 s köv.); Römische Berichte (Bécs 1895). A Monum. Germaniae vállalatnak Diplomata osztályában kiadta az I. Konrád idejétől kezdve III. Ottóig terjedő köteteket (Hannovera 1879-94). Megalapítója és egyik szerkesztője a Mittheilungen des Instituts für österr. Geschichtsforschung c. folyóiratnak (Innsbruck 1880 s köv.).
