Salmeron y Alonso

Teljes szövegű keresés

Salmeron y Alonso Nicolas, don spanyol államférfiu, szül. Alhama lo Secóban (Almeria tartományban) 1838. jogi és bölcsészeti tanulmányai befejezése után magántanítással kereste kenyerét. 1865. tagja volt a demokrata köztársasági bizottságnak. 1868. mint összeesküvő elfogatván, 5 havi fogságot szenvedett; a szept. forradalom után beválasztatott az ideiglenes kormányjuntába, 1871. pedig a cortesbe. 1873. Amadeus király lemondása után igazságügyminiszter lett, majd a cortes elnöke s 1873 jul. 18. kinevezték a végrehajtó hatalom elnökévé. Ezen állásában azonban gyöngének bizonyult a déli Spanyolorszában kitört anarkista mozgalommal s a karlistákkal szemben s teljesen tájékozatlan volt, Spanyolország igazi állapotát és nyomorát illetőleg, olyannyira, hogy szept. 8-án le kellett mondania. Ezután újból a cortes elnöke lett. Midőn azonban 1874 jan. elején az intranzigens köztársaság élén Castelar megbuktatására tört, Pavia tábornok jan. 3. mind őt, mint Castelart államcsíny folytán eltávolította és uraljuknak véget vetett. S. ezután Párisba távozott, ahol egyetemi tanár lett, 1881. pedig ugyanazen minőségben visszatért Madridba. jelenleg is a köztársasági párt egyik feje.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem