Sallustius
Sallustius, teljesebben Cajus S. Crispus, római történetiró, szül. Amiternumban (a szabinok földjén) Kr. e. 86 okt. 6., megh. Kr. e. 35 máj. 13-án. Fiatal korát zajos mulatságokban töltötte és pazar költekezéseivel korán adósságokba verte magát. 52. megkapta a néptribuni méltóságot és mint ilyen erősen támadta Milót, aki erőszak miatt vád alá került, nemkülönben Cicerót is, aki Milót védelmezte. A Caesar és Pompejus közötti versengésekben az előbbihez ragaszkodott, ennek a pártállásnak köszönhette, hogy Appius Claudius Pulcher cenzor vádjára erkölcstelenség miatt a szenátusból kizárták (50), de viszont azt is, hogy Caesar 49. quaestorrá tette és szenátori rangját visszaadta. Később parancsnokságot kapott Illiriában, de mint ilyen vereséget szenvedett (47) s ezt a csorbát csak afrikai propraetor korában tudta kiköszörülni, amikor aztán Caesar helytartóságot adott Numidiában. provinciáját kegyetlenül zsarolta, olyannyira, hogy ez nyilvános titok volt és a vád alá helyezést csak ugy tudta kikerülni, hogy Caesarral körülbelül 130 ezer forintban kiegyezett. Mind a mellett óriási vagyona maradt (körülbelül 60 millió korona), melyet földbirtokba fektetett (horti Sallustiani a Quirinalison, állítólag Caesar tiburi villája is) s nyilvános épületekre fordított (Forum Sallustianum). igy élt a közügyektől visszavonultan irodalmi munkásságának, mely a történelem felé irányult. Két monográfiája közül először (valószinüleg 42.) adta ki Jugurthát (Bellum Jugurthinum), majd (40?) Catilina összeesküvéséről szóló tanulmányát (de coniuratione Catilinae). Ezeknek kiadása után (valószinüleg 39.) fogott bele harmadik művébe (Historiae, 5 könyvben), mely Sisenna római történetének elejtett fonalát felvéve, a Sulla halálát követő eseményeket tárgyalta (78-679, de csak töredékeiben ismeretes. Neve alatt fennmaradt, de nem egészen elismert művei:Orationes ad Caesarem de republica ordinanda (emlékirat a köztársaság reformálása érdekében( és Declamatio in Ciceronem (Invectiva), melyeket egyes filologusok S.-tól elvitatnak, holott mások (Magyarországon Cserép József) valódiaknak itélik, amarról még azt is elfogadván, hogy S. terjesztette elő Octavianusnak, ez utóbbit pedig S. szenátusi beszéde hivatalos (naplóbeli, Acta diurna) reprodukciójának tartván. S. hatása saját nemzetére épp oly nagy volt, mint az utókorra. Határozott egyénisége nyitja meg Róma történetirásában a művészi iskolát, Liviustól Justinusig, Tacitustól a császárok életrajzáig (l. Scriptores Historiae Augustae) mindenki érzi erejének, ízlésének és művészetének sajátos bűbáját. Magyar földön is mély nyomokat hagyott. Mátyás király ezt forgatta legszivesebben, fordításainak száma légió és irói technikája öntudatlanul is utánzásra birta a magyar történeti stil mestereit: Bajzát és Keményt, Szalay Lászlót és Salamon Ferencet.
