Rapaics,

Teljes szövegű keresés

Rapaics, 1. Radó (ruhmwerthi), miniszteri tanácsos, szül. Szegeden 1848 márc. 13. Gimnáziumi tanulmányait Egerben végezte, jogi vizsgálatait pedig a győri jogakadémián tette le. Állami szolgálatát 1870 őszén kezdette meg, 1876-tól kezdve állandóan a vizügyi szolgálat terén működik. Az 1881. évi rendkivüli s a magyar alföld nagy részét fenyegető árvizek alkalmával mint teljhatalmu kormánybiztos Csongrád városnak és vidékének védelmét vezette és ezen alkalomból tanusított működése elismeréséül osztálytanácsosi címet és rangot kapott, majd pedig 1882. valóságos osztálytanácsossá neveztetvén ki, az említett minisztériumban a tiszai ügyosztály vezetésével bizatott meg, s ugyanezen esztendőben a tiszavölgyi társulat központi bizottságának is tagja lett. Ezen minőségében részt vett a Tiszavölgy végleges rendezése érdekében megindult nagy munkálatokban, valamint jelentékeny része volt a Tiszának a mellékfolyóinak szabályozásáról szóló 1884. XIV. t.-c. megalkotásában is, mely törvényt alapján nyertek a tiszavölgyi ármentesítő társulatok helyes igazgatási szervezetet. 1887-ben már mint miniszteri tanácsos a vizügyi főosztály főnökévé neveztetett ki. Az 1889. XVIII. t.-cikkel a vizszabályozási, ármentesítési és talajjavítási ügyek az akkor életbe léptetett földmívelésügyi minisztérium kebelében egyesíttetvén, ezen főosztály élére állíttatott. 1895., midőn az ország összes vizei rendkivüli áradásaikkal fenyegették az azok mentén elterülő nagy vidékeket, a központi árvédelmet vezette, melynek sikeres befejezése után a Szent-István-rend kis keresztjével tüntették ki.
2. R. Rajmund, egyházi iró, budapesti egyetemi hittanár, szül. Milanóban 1845 jan. 1. Középiskoláit Egerben, a teologiát Budapesten végezte, azután a bécsi Augustineumban tanult. Pappá szentelték 1868. Teologiai doktor lett 1869. Hitoktató volt Nyiregyházán, 1870-80. az egri érseki liceumban az egyháztörténelem és egyházjog tanára, egyúttal házasságvédő, papnevelőintézeti aligazgató és zsinati vizsgáló. 1879. udvari káplán, 1880. a budapesti egyetemen az egyháztörténelem tanára. Tagja vatikáni magyar okirattárszerkesztő bizottságnak, másodelőadó a Szt.-István-társulat tudományos és irodalmi osztályánál. Irodalmi munkássága: 1872-1880. szerkesztője volt az Egri Egyházmegyei Közlönynek, amelyben és a Religio, Egri Népújság stb. lapokban számos értekezést, költeményt stb. közölt. Önálló műve: Egyetemes egyháztörténelem (I. köt. Eger 1879, II. köt. 1881, III. köt. I. rész 1886, II. rész 1889). V. ö. Koncz A., Egri egyházmegyei papok az irodalmi téren.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem