Rajics
Rajics János, szerb történetiró, tudós és költő, szül. Karlócán 1726., megh. 1801 dec. 11. Komáromban és Sopronban tanult; 1753. gyalog ment Kijevbe, hol három évig , innét Moszkvába, hol egy évig teologiát tanult. Itt ébredt fel benne a vágy, hogy a szerbek és általában a délszlávok történetét megirja; hogy ehhez anyagot gyüjtsön és a kútfőket tanulmányozhassa, elment Konstantinápolyba és az Atosz-hegyi zárdába. 1758. Karlócán tanítóskodott, azután Temesváron, majd Putnik Mózes bácsi püspök meghivására Újvidéken a teologia tanára volt. 1772. szerzetes és a kovili zárda főnöke lett, hol 30 évig teljesen visszavonultan egyedül a tudománynak élt. Legjelesebb munkái: Istoria slavenskih naroda, a narojelito Bulgara, Hrvata i Srba (S szláv nemzetek, kivált a bolgárok, horvátok és szerbek története, 4 köt., Bécs 1794, Buda 1824). Ez valóságos kútfő s nagy feltünést keltett, II. Katalin orosz cárnő iróját arany éremmel és 100 darab aranynyal jutalmazta meg; Zbirka raznih nedeljnih pouka címü művéért II. Lipót király arany mellkereszttel és lánccal tüntette ki; Kratka istoria Srbie, Rassie, Bosnie i Rame (Szerbia, Raszcia, Bosznia és Ráma rövid története, Bécs 1793); Boj zmaja i orla (A kigyó és sas harca, költemény, Bécs 1789); Tragedia o caru Dušanu (Tragédia Dusán cárról); Cvetnik (Virágos kert, 220 válogatott elbeszélés, 1804); Pjesme (Dalok, 1814). A karlócai érseki levéltárban még 13 nagy munkája kéziratban van.
