Pluton

Teljes szövegű keresés

Pluton (lat. Pluto), a görög hitregében az alvilág istene, Kronosnak és Rheának fia, Zeusnak fitestvére; másnéven Hades avagy Aides (Aidonues, a «láthatalan»). Korlátlanul uralkodik az alvilágban, mely a mindenségen való megosztozáskor neki jutott osztályrészül; egyedül társa az árnyak felett való uralomban felesége Persephone, akit ugy rabolt el hitestársul szomoru birodalmába.

Pluton.
Homerosnál ő viszi le az elköltözöttek lelkét a sötét fogatán az alvilágba, azért mellékneve: a lovairól hires (Klysopolos); később ezt a szerepet hermes isten vállalta el (Psychopompos). A közönséges életben neve mindig P. (költőileg Pluetus), s mint ilyen a föld alatt rejlő kincsek (földből növő termés, alulról bányászott ércek) tulajdonosa és védő ura. Mint Hades egy olyan sisakban van birtokában, mely őt istenre-emberre nézve láthatatlanná teszi; ezt adja kölcsön Athenának, mikor az istenek a trójai közdelembe beavatkoznak és akkor még Ares sem ismeri meg. Maga nem ártja magát földi dolgokba, s a titánok harca óta, melyben Zeusnak pártjára állott, csöndben uralkodik országában, ahol udvartartásában megkülönböztetik a párkákat (l. Moirák), az erinniszeket (l. Erinniák), a három alvilági birót (Minos, Aiakos és Rhadamanthys), nemkülönben Charont, az alvilági révészt. P.-nak nem sok, de régi temploma volt. Szent növénye volt a ciprus és nárcisz, szent állata a fekete bika, melyet elfordított arcu tartásban áldoztak neki. P. tisztelete korán átszármazott a rómaiakhoz is, akiknél azonban Dis pater (l. o.) volt a neve. Képzőművészeti ábrázolásain sötét tekintetü, parancsoló arcu férfiu, fürtei homlokába lógnak; öltözete vastagabb, mint a föld feletti isteneké. Szobrokon többnyire ül, kezében csésze és jogar, lábainál a háromfejü Kerberos. E tekintetben jellemző a Borghese-villában levő szobrocska, melyet ábránk bemutat. Egészen más a P. helyzete akkor, amikor Persephonéval együtt jelenik meg. Ilyenkor helyzete bátorságosabb, sőt vannak esetek, amikor hitvesével mulatozva, lakomázva ábrázolják (igy az altamurai díszvázán). V. ö. Baumeister, Denkmäler (III., 2042).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem