Pápay,

Teljes szövegű keresés

Pápay, 1. István, a királyi kabinet-irodának osztályfőnöke, szül. Pozsonyban 1827. Családja Hevesből származott, de már II. Lipót alatt Pozsonyban telepedett meg. Tanulmányait szülővárosában végezte, s már 20 éves korában kezdette szolgálatát az ottani váltótörvényszéknél. Az abszolutizmus idejében a helytartó-tanácshoz került Kassára, majd 26 éves korában Brünnbe mint helytartósági tanácsos, hol főnöke, Goluchovszky gróf helytartó nemcsak méltányolta képességeit, de minden alkalommal kitüntette P.-t; 1860. megkapta a III. oszt. vaskorona-rendet. 1860. az akkori magyar kir. helytartó-tanácsnál mint tanácsos működött, 1861. pedig valóságos udv. tanácsos lett az akkor fennállott m. kir. udv. kancelláriánál. Összeköttetése a magyar alkotmányos irányzatu férfiakkal s befolyásos állása magában a kancelláriában nagy súlyt kölcsönöztek személyének, amit még növelt jellemének minden oldalon elismert megbizhatósága és diskréciója. A kiegyezés idején is, mint a királynak s a Deák körül csoportosuló államférfiaknak bizalmasa, rendkivüli szolgálatokat tett az alkotmányos ügynek. A kancellária feloszlatása s a magyar minisztérium alakításakor 1867. a király parancsára a kabineti irodába rendeltetett. Ez állásában neki jutott az a fontos feladat, hogy a királyi látogatások alkalmával a tisztelgő küldöttségeknek adandó királyi válaszokat, valamint a fontosabb királyi kéziratokat és nyilatkozatokat szövegezze. 1872. a Szt.-István-rend titkára és a rend kiskeresztese, 1883. a Lipót-rend középkeresztese s a kabinet-iroda valóságos osztályfőnöke, 1887. titkos tanácsos lett; 1896 jul. az I. oszt. vaskorona-rendet kapta.
2. P. Sándor, honvéd tábornok, az előbbinek öccse, szül. Pozsonyban 1835 márc. 19. Középiskoláit u. o. végezte, majd két évig jogot is hallgatott, de hajlamának engedve, 1853. mint hadapród a prágai 19-ik vadász-zászlóaljba lépett. 1854-ben hadnagy lett, 1859. részt vett az olasz hadjáratban, majd 1863-64. végigharcolta a schleswig-holsteini háborut, melynek befejeztével századosi rangot kapott. 1875. őrnagygyá, 1882. alezredessé, 1885. ezredessé lépett elő s bécsi tartózkodásának ideje alatt bevezényelték a császári és királyi hadügyminisztériumba, hol Bylandt-Rheidt közös hadügyminiszter előadója volt. 1890. áthelyezték a honvédséghez s a 75. honvéd gyalog-dandár parancsnoka lett, 1891. pedit tábornokká nevezték ki; számos kül- és belföldi érdemrend és hadi érem tulajdonosa.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem