Pannónia
Pannónia (l. a mellékelt térképet), tágabb értelemben véve a. m. egész Magyarország; szűkebb értelemben dunamelléki római provincia, melynek határai legnagyobb kiterjedése idején a következők voltak: É-on a Duna (Danuvius) és Germania Magna; K-en a Duna egészen a Száva (Saus) torkolatáig a jazig szarmaták és Dácia; D-en egy ideális vonal, mely a Száva legdélibb könyökétől és ugyanezen folyóval párhuzamosan vonul a Juli-Alpokig, ezen tul Dalmácia és Moesia Superior; Ny-on a Mons Cetius (Szárhegy), a Lapincs folyó, a Rába (Arabo) forrásvidéke és Noricum.
)
PANNÓNIA.
E szerint magában foglalta Ausztria K-i részét, Stájerországot, Magyarországból az egész Dunántult, Horvát-Szlavonországot és egy jókora darab Boszniát. Hegyek (a fentebb említtetteken kivül): M. Claudius (s horvátroszági hegyek általában, de különösen a Fruska-Gorához tartozó varasdi hegység), Karavancas (a Trigláv a vele összefüggő karintiai Alpesekkel), Albia (Nagy- és Kis-Kapella), Bebia (a boszniai hegység északi része), Mons Almus (Vrdnika Gora). Folyóvizek (a határfolyókon kivül): Draus (Dráva), Murus (Mura), Bacuntius (Boszut), Drinus (Drina), Basante (Boszna), Urpanus (Vrbasz), Colapis (Kulpa); kisebbek: Sevira (Gyöngyös), Aquanigra (Kapos), Scarniunga (Sárviz), Bathinus (Bednya, Varasd mellett). Tavak és állóvizek: Lacus Pelso (eleinte csak a Fertő, később ez is, meg a Balaton is), L. Felix (Tatai-tó), Hiulca L. (Volcaeae Paludes, mocsarak a Boszut torkolata körül). Sziget a Pliniustól említett Metabarris (talán a Száva és Boszut köze). Nevezetesebb városok (a teljes topográfiát lásd a cikkhez mellékelt térképen): a) Coloniák (a nem magyar területen fekvőket dült betükkel nyomtatva): Savaria (Col. divi Claudii, Szombathely) és Emona (Laibach), még a római foglalást megelőző időkből; Vespasianus alatt Siscia (Sziszek) és Sirmium (Mitrovica); Traján alatt Poetovio (Pettau); Hadrián alatt Mursa (Eszék). b) Municipiumok: Scarbantia (Sopron), Neviodunum (Dernovo), Andautonia (Scitarjevo), Latobicorum (Treffen), az I. sz. óta: Cibalis (Vinkovce), Mursella (Petrievci), Mogentianae (Keszthely). c) Légiószékhely és város egyszerre (Hadrián óta): Carnuntum (Német-Óvár), Aquincum (Ó-Buda), Vindobona (Bécs), Brigetio (Ó-Szőny).
Lakosság. Az őskori bornzműveltség végén a kelták (l. o.) mint hódítók lepik el a Duna vidékét és az illyrek és thrákok mellett megtelepednek. Az illyrekhez sorozandók a pannonok, kiknek neve azonban épp ugy mint P.-é szűkebb és tágabb értelemben veendő. Tágabb értelemben a pannonok P. összes ókori lakói, szűkebben azok az ókori népek, melyek a mai Bocche di Cattarónál végződő hegyláncok keleti lejtőin laktak, lefelé a mai Hercegovina déli határáig. Octavianus idején 100 000 fegyverfogható férfiuk volt. Strabo következő törzseiket ismeri: ditionok (Tuzla vidékén), daesidiatok (Sarajevo táján), pirusták (Szkutarihoz keletre a Drin körül), andizetek (Varasd-Toplicától keletre a Drin mellett), breukok (a Dráva és Száva közt). Plinius ide sorolja még az iasokat (Varasd-Toplica körül), a colapioanokat (a Kulpa körül), a serreteket és serapillokat (a Dráva mentén Pettautól Varasdig). Ptolemaios adja a legteljesebb néprajzi lajstromot (adatai szerint készült a jelen cikkhez csatolt térkép). Az igaz pannonok, bár harcias és bátor, de nyers és bárdolatlan nép voltak, csakis saját szükségökre mívelték a földet, melynek fő terméke a fa volt. A kelták megtelepültével fellendült a műveltség, közülök valók a hires kocsisok és kocsigyártók (veredarii Pannonici), pénzverés, agyagipar és ötvösség egyaránt fellendültek. Mindez a római uralom idején még intenzivebb lett (képiróiskola, sirmiumi és sisciai pénzverő), de minden téren bizonyos barbár jelleg maradt a P.-i emlékeken, kivált szobrokon. Hires fürdők: Aquae Jasae (Daruvár), Aquae Balizae (Varasd-Toplica), a Balatonnál Kékkút, Ó-Szőny alatt Kis-Igmánd, Aquincum (Ó-Buda 7 fürdővel). Vallási szempontból figyelemre méltók a kelta eredetü és a keleti vallásokból átszármazott istenségek. Az általánosan tisztelt görög-római istenségeken kivül előfordulnak: Aequorna, Suleviae (l. Nimfák), Epona, Jupiternek melléknevei Accius és Favianus, Marsnak Marmogius, Apollónak Grannus; az egész római birodalomban páratlan sajátszerü tiszteletet élvez Mithras. Külön istenség a tartomány megszemélyesítése (női geniusz érmeken és pénzeken).
Közigazgatás és hadügy. Mindkettőről csakis a római hódoltság óta lehet szó. Hivatalosan a P. név Vespasianus alatt jelenik meg. Trajanus dák háboruival kapcsolatosan történik P. kettéosztása Felső-P.-ra (P. Superior) és Alsó-P.-ra (P. Inferior). Amannak helytartója Carnuntumban, ezé Aquincumban lakott. A határvonal nem természetes, hanem ideális (l. a térképen), keleti és nyugati P.-t teremtő. A későbbi felosztások e kettőnek elparózásai. Diocletianus alatt Alsó-P. északi része Provincia Valeria lett (a dux limitis székhelye Aquincum, a praesesé Sopianae, Pécs) a déli P. Secunda (főváros Sirmium). Ugyanakkor Poetoviót és környékét elvették Felső-P.-tól, melynek a Drávától északra fekvő része ezentul P. prima (praesese Savariában, a dux Carnuntumban), délen Savia v. P. Ripariensis (főváros Siscia). A III. sz. óta divatba jött prefekturák sorában egész P. Dalmáciával és a két Noricummal egy kötelékben szerepel. A hadügyet illetőleg a fő szempont az északi határ megvédése volt, erre irányult a légiók elhelyezése (l. Limes). Az V. sz.-ig 4 légió állomásozott P. területén: a X. gemina (Vindobonában), a XIV. gemina Martia victrix (Carnuntumban), a I. adjutrix (Brigetióban) és a II. adjutrix (Aquincumban). Ezekhez járult az V. sz.-ban a VI. Herculea és a V. Jovia (P. Secundában). A folyók védelmére létesült a Classis Flavia Pannonica, melynek állomásai a Dunán: Carnuntum, Mursa, Taurunum; a Száván Siscia, Servitium és Sirmium. Parancsnokainak egyike volt a későbbi Decius császár.
Történet. P. első államalkotó telepesei a kelták. Már a Delfi ellen portyázó kelták egyik törzse (a volkákból kiszakadt tektoságok) átmenőleg települnek meg, utóbb a Száva torkolatánál a skordiskok alapítanak birodalmat. Az a rablás, melyet a kelta Akichorios Görögországban elkövetett, ellentétbe hozta P. urait a rómaiakkal, akik viszont Görögország urai voltak. A. Porcius Cato vereséget szenvedett, de Drusus és Minucius megtörték a kelták politikai hatalmát és P. (akkor még Illyricum része), a brundusiumi osztozásnál Octavianusnak jutott. Ez kemény harcok után P.-t meghódoltatta; megkezdett művét folytatta Tiberius, ki alatt azonban egyfelül P. még mindig Illyricumhoz tartozott, másfelül a P.-i limes vonala a Száva volt (az igazi P. délre terjedt a Szávától, az északi Száva-vidék csak szövetséges viszonyban állott a rómaiakkal). A Marabodus elleni háborut a Száva-vidék népei lázadásra használták, de vezéreik (a dalmata és breukus Bato és a bój Pinnetus) Tiberius és Germancicus hadaitól vereséget szenvedtek, a teljes kiirtást pedig Vibius Postumius (Dalmácia helytartója) és Lucius Apronius fejezték be. Tiberius Kr. u. 12 jan. 16-án triumfált. Ezentul P. népei belenyugodtak sorsukba, csak Trajanus és Mark Aurél (l. o.) császárok idején okoztak komoly gondot a császároknak. Septimius Severussal, aki Felső-P. helytartójából lett császár, kezdetét veszi az a korszak, amelyben P., részint az által, hogy Rómának cézárokat adott, részint legióinak testületi szelleme révén döntő szerepre jut a birodalomban. Sirmiumból magából három császár származott (Decius, Aurelianus és Probus). A közfigyelem mindinkább P.-ra irányul. A diocletiani felosztás alkalmával Galerius kapta a dunai tartományokat, ki a limest megerősíti és a megcsappant népességet telepesekkel szaporítja (a carpok igy kerülnek Sopianae környékére). Majd döntő harcok folynak P. területén az ellencézárok közt (Ciabalaenál Constantinus és Licinius, Mursánál Constantius és Magnentius között), azután pedig Julianus Apostata és Jovianius halála után a cibalaei Valentinianus testőrtiszt lett császár. Ez új kasztrumokat épít (Esztergom), a quádokat kiirtja, de utódai alatt a római élet kivész, a gótok kapják P.-t lakhelyül; az utolsó érmek Valens uralkodása idejéből, a legkésőbbi datált feliratos emlék 377-ből való. P.-ban már a II. sz.-ban voltak keresztények. Apostolokul sokakat említenek (András, Péter, Titusz, Lukács, Márk)- biztos, hogy az első püspök Andronicus volt. Egyházi tekintetben P. két részre oszlott: egy délire (P. inferior) s egy északira (P. superior). Amabban a metropolis Sirmium, ebben Lauriacum (Lorch). Sirmiumnak voltak alárendelve a P. Secunda, P. Savia, Moesia Superior és Dacia Riparia területére eső püspökségek; viszont Lauriacumhoz P. Prima és P. Valeria püspökségei tartoztak. A kereszténység jelentékeny művészeti lendületet eredményezett, kivált a festészet és építkezés terén. A IV. sz. óta kezdődik a szarmata germánoknak P.-ba való áramlata, 378. a szerencsétlen drinápolyi csata után Alatheus és Safrach szállják meg P.-t osztrogót és alán csapataikkal. Az asting-vandalok is (Stilicho ősei), nemkülönben a markomannok helyet szorítanak magoknak, de csak az utóbbiak szerepelnek a Bécsi-erdő és Arrabona közt 411-ig, az egész tartományt a hunnokhoz csatlakozott osztrogótok szállják meg. 432. azonban a hunnok Aëtiusnak már P.-ból sietnek segítségére. A következő évben Valeria is, P. secunda is a hunnok birtoka. Attila udvarán nagyban szerepelnek a pannon emberek (poetoviói Orestes, Romulus Augustulus apja; Constantius udvari titkár). P.-ban a Nedao patak mellett volt a döntő csata a hunn utódok és a hunnoktól elpártolt népek közt, mely Ellákh halálával és a hun világ szétzüllésével végződött. A germán uralom idején az osztrogótok 3 testvérfejedelme birja P.-t. Valamir a Dráva és Száva közét, Theodemir a Balaton környékét, kettejök közt Videmir. Nyugaton Dalmáciáig a svévek laktak, az osztrák-magyar dombos vidék Rugiland része volt. A hunnok távoztával a gótok és svéek mérkőznek, amazok felülkerekednek, de távoznak; helyükbe az Odoakerrel hadakozó rugiak lépnek; ők Nagy Theodorikhoz fordulnak, kinek 493. alapított királyságában P. is benne van. A keleti gótok még a VI. sz. első tizeiben is harcolnak a gepidákkal a Dráva és Száva közeért és velök fölváltva birják Sirmiumot. A gepida terjeszkedések ellen Justinianus 534. a longobardokat használja fel, kik 537. a Száváig hatolnak és rettentő harcokban (l. Alboin, Kunimund, Rosamunda) leverik a gepidák erejét; a megmaradt gepidákat az avarok tették szolgáikká. Az avar-longobard szerződésnek értelmében keleti P. már ekkor, nyugati P. 569. (az itáliai longobard inváziókor) az avaroké lett, kiknek segédnépei közt már ekkor szerepelnek az szlávok; Baján életében azonan az uralom az avaroké. Baján utódai Nagy Károly ellen a bajorokkal szövetkeznek, de Károly előbb Bajorországból veri ki őket, majd 791. három sereggel támadja meg, Pipin beveszi Sirmiumot, Károly maga Győrig hatol; nem alkudva az avar békepárttal, folytatja a háborut, a kereszténynyé lett avaroktól elveszi P.-t és előbb Bajorországba olvasztja, majd a mai Ausztriával Lauriacum székhelylyel a keleti bánságot (Mark) alkotja, a Dráva-Száva közét pedig (hosszu időn által Frankochorion) Aquileia székhelylyel a friauli bánsághoz csatolja. Egyházilag a Rábától Ény-ra eső terület a passaui, a Balatonvidék a Dráva torkolatáig a salzburgi, a Dráva-Száva köze az aquilejai egyházmegyéhez került. 883-84. a morva Szvatopluk pusztította P.-t. A drávamenti szláv törzsek is saját fejedelmeik alatt állottak, de frank felsőbbség alatt, mely azt is megengedte, hogy Privina szláv főnök alatt a Balaton mellett szláv állam alakuljon. Ez kiterjedt a Dunántul egész déli részére; Sirmium érseke, Methodios, a pápától P. metropolitájának címét kapta. 871 ót e birodalomról mitsem hallunk, Szvatopluk mind nagyobb hatalomra kap s bár Arnulf megtorolja P. pusztítását, a morvák a Kulpa és Száva mellékét is kezükben tartják. 1894-től fogva be-becsapnak P.-ba a magyarok is, portyázásuk a honfoglalás előjátéka.
