Palocsay
Palocsay György báró, Rákóczi Ferenc hive és huszárkapitány, szül. Palocsán, Sáros vármegyében, megh. u. o. 1730. Előkelő család sarja, mely Palocsa és Dunajec (Nedec) várakat, a szepesi Eőrt és a fejérvármegyei Tordacsot birta. P. hosszabb ideig a császári zászló alatt a Rajna mentén a franciák ellen harcolt, de 1703. Landau ostroma közben súlyosan megsebesült. Az udvar azután a Gombos-féle huszárezredet, melyben P. is szolgált, visszarendelte Magyarországba, hol a Rákóczi-felkelés napról-napra jobban terjedt. P. a jablunkai szoroson át Palocsa várába vonult vissza, de mig Gombos tovább is Lipót szolgálatában maradt, P. Rákóczinak ajánlá föl kardját, aki huszárezredessé kinevezte s rokonának, Károlyi Sándornak tiszántuli hadtestébe osztotta be. Itt P. annyira kitünt, hogy 1705. dandár-tábornokká léptették elő és 3 ezredet vezényelt. 1710 jul. tábornokká lett és a dunántuli hadjárat vezetésével biztatott meg. 1710 végén pedig Ungvár parancsnokává nevezték ki. A szatmári béke után P. Vak Bottyán generális fiatal özvegyét, Forgách Julia grófnőt vette el (második) nejéül és csöndes visszavonultságban töltötte utolsó éveit. A vitéz kuruc jóízü magyar humoros költő is volt, mint nagy számban megmaradt versei mutatják. 1703. az akkor érvényben levő hadi szabályzatot fordította le magyarra. V. ö. Thaly K. cikkét a Hadtörténeti Közleményekben (1895, 289. old.).
