Pállya,
Pállya, 1. Celesztin, genre- és tájképfestő, szül. Genovában (Olaszország) 1864., hová atyja a solferinói ütközet után menekült. Öt éves korában tért vissza szülőivel Magyarországra s 1875. egy építészeti szobrászhoz került, kinél azonban csak rövidebb ideig maradt, mert ezt a mesterséget durvállotta. Azután a távirdahivatalnál mint napidíjas volt alkalmazva, majd később a mintarajztanodában tanulta a fametszést, s csak ezután juthatott el Bécsbe, a képzőművészeti akadémiára, hol egy ideig L'Allemandnak volt a tanítványa. Bécsből visszatérve, Pesten pár hónapot a Lotz Károly iskolájában töltött, majd ismét Bécsbe és onnan Münchenbe ment és Seitz oldala mellett folytatta tanulmányait. Legutoljára a Benczúr vezetése alatt álló mesteriskolában dolgozott, most pedig saját műtermében készíti sok finomságról tanuskodó hangulatos táj- és állatképeit. P. első művét a müncheni Kunstverein-ban állította ki. Humoros festmény volt s egy dülöngőző németalföldi alakot ábrázolt Spiritista cím alatt. A budapesti képzőművészeti társulatban először 1891. tünt fel Piaci jelenetével, melyet aztán minden kiállításon három-négy, gyakran több apró festmény is követett. Ezek a képek mind a természet éles megfigyeléséről s disztingvált szinérzékről tesznek tanubizonyságot. Apró vásári jelenetei és parasztalakjai Pettenkofen előadási modorára és finomságaira sokszor annyira emlékeztetnek, hogy ezeket a vázlatokat a német műárusok mindig örömest megvásárolták s a nagy osztrák festő neve és jegye alatt bocsátották forgalomba. Művei közül kiválóbbak: a Zivatar (1893), a Hazatérő sertéscsorda (Zala György birtokán), Országúti jelenet (Zichy Nep. János gróf képtárában), Álljon meg bácsi! és Tüzérroham. A fiatal festő a szobrászat terén is tett sikeres kisérleteket s ezenkivül olyan hegedüket készít, melyek a legjobb olasz munkákkal versenyezhetnek.
2. P. István, piarista rendfőnök és szinműiró, szül. Léván 1740 szept. 10., megh. Pesten 1802 ápr. 6. 1756. lépett a kegyesrendbe és 1765 okt. 21. szentelték pappá. Tanított Rózsahegyen (1759), Nagy-Károlyban (1760-61), Kis-Szebenben (1762), Debrecenben (1763-64), Vácon és Veszprémben. Veszprémi tanárkodása idején, az iskolai szinjáték megmagyarosítása céljából számos szinművet irt; kiválóbb közülök a Darius címü tragédia (1767); Pazarlay és szükmarkosy c. szinmű; a Ravasz és Szerencsés címü vígjáték. 1769. Veszprémből Nyitrára helyeztetett, hol alig 29 éves korában a rend első nevelőházának igazgatója lőn. E díszes állást 1776-ig viselte; 1777. a kolozsvári liceum élére helyezték. A nagyszabásu beszéd, melyet ez alkalommal tartott, négy kiadást ért. 1782. lemondván állásáról, a váci Teresianum élére helyeztetett, majd Dessewffy József gróf nevelésével foglalkozott. 1787. II. József a soproni állami gimnázium igazgatójává nevezte ki. Mint ilyen számos pedagogiai értekezést irt, s irányadója és belső barátja lőn Széchenyi Ferenc grófnak, a nemzeti muzeum alapítójának. Tiz évi soproni hivataloskodása után 1796. rendfőnöknek választották meg. 1797. jelent meg Orationes VIII. publice habitae címü műve, mely még halála után is új kiadást ért. Számos becses kéziratát a piarista rend levéltárában őrzik.
