Örökbe fogadás
Örökbe fogadás (adoptio), a római jogban az atyai hatalom megszerzésének módja oly személy fölött, akit nem az örökbe fogadó nemzett. Két faja volt, u. m. a szűkebb értelemben vett adopció, vagyis másnak atyai hatalma alatt levő (alieni juris) személynek, és arrogáció, önjogu (sui juris) személynek Ö.-a. Az örökbe fogadónak önjogu személynek s az örökbe fogadottnál 18 évvel idősebbnek kellett lennie. Örökbe lehetett fogadni pedig nemcsak gyermekül, hanem unokául is. A magyar jogban az Ö. örökösödési szerződés, mely által valaki mást vagyonára nézve örökösnek fogad. Az Ö.-nak két neme van: a gyermekké fogadás. (A. filialis) és a testvérré fogadás (A. fraternalis). Az elsőnél az idegen Ö.-a ugy történik, hogy az örökbe fogadónak gyermek gyanánt legyen örököse. Az Ö.-nak nincs eredménye, ha az örökbe fogadónak később gyermeke születik. Ellentétben az osztrák joggal, az Ö. nem ad atyai hatalmat. Az Ö. folytán az örökbe fogadottnak saját családi örökösödési jogában változás nem történik. A testvérré fogadáson két v. több személynek egymással kölcsönös örökösödési viszonyban lépését értjük és pedig vagy csak a szerződő felek személye és vagyona tekintetében, v. utódaikra is kiterjedő hatálylyal, ami a régi időkben a nemesi családok között igen szokásos volt. Adományi javakra vonatkozólag kir. jóváhagyás volt szükséges. A túrmezei szabad kerület összes örökösödési rendezésének alapját az 1560. a zágrábi káptalan előtt az összes túrmezei nemesség által tett s 1582. Rudolf király által megerősített kölcsönös testvérré fogadás teszi.
