Olvadás
Olvadás és olvasztás. Ha valamely szilárd testet folytosan melegítünk, az folyékonynyá lesz. A szilárd halmazállapotnak ezen átmenetelét a cseppfolyósba O.-nak nevezzük, magát a műveletet olvasztásnak. Különböző testek más-más hőfoknál olvadnak, tehát más-más az O.-pontjuk. Ha az ilyen folyékony test viszont melegéből folyton veszít, végre szilárddá lesz, megdermed, megfagy s a hőfok, melynél ez bekövetkezik, a fagypont, megegyezik az O. pontjával. Ez a hőfok tehát jellemző a testekre és azon mérsékletet jelzi, melynél a test folyékony és szilárd is lehet. Az a melegmennyiség, mely az O.-pontra hevitett test 1 kg.-ját megolvasztani képes, az illető test O.-i melege. Ez megegyezik a testnek u. n. fagyásmelegével, t. i. azon melegmennyiséggel, melyet a fagypontra lehűtött folyadék 1 kg.-ja fagyás közben átad a környezetnek; ekkor tehát az olvasztáskor felhasznált meleg felszabadul. L. Halmazállapot és Kötött hő.
Maga az O.-pont ugyanazon teste nézve egészben véve állandó és jellemző, de némi ingadozást mutat a külső nyomás szerint, mely a testre nehezedik. A legtöbb testnek térfogata megolvasztott állapotban nagyobb, mint szilárd állapotban, de némelyé szilárd állapotban nagyobb, mint megolvasztottban. Ilyen p. az öntött vas, bizmut, jég. Ha a külső nyomás nagyobbodik, ez akadályozza a térfogatnagyobbodást és elősegíti a térfogatcsökkenést. A nyomás növekedése tehát emeli az O.-pontot és fokozza az O.-meleget az olyan testeknél, melyek O.-kor kiterjeszkednek, ellenben leszállítja az O.-pontot és csökkenti az O.-meleget azon testeknél, melyek O.-kor összehúzódnak. Igy p. a jég O.-pontja kb 0.0075 C°-kal sülyed, ha a nyomás egy atmoszférával nagyobbodik. 1000 atmoszférai nyomásnál a jég már -7 C°-nál olvad. A levegőnyomás közönséges változásai mellett az O.-pont:
Öntvények O.-pontja gyakran alacsonyabb, mint a legkönnyebben olvadó alkotórészé. P. a Rose-féle fém (2 bizmut, 1 ólom, 1 ón) +95 C°-nál olvad, a Wood-féle fém pedig (4 bizmut, 2 ólom, l ón, 1 kadmium) már + 65,5 C°-nál; az alkatrészek közül a bizmut + 264 C°-nál, az ón 231,7 C°-nál, az ólom 328 C°-nál, a kadmium 315 C°-nál olvad. Folyadékokat a fagypont alá is hűthetünk a nélkül, hogy megszilárdulnának, ha tökéletes nyugalomban hagyjuk, külső levevegőtől elzárjuk, v. hajcsövekbe foglaljuk őket. Ezt a tüneményt tul-O.-nak nevezik. Ha az igy lehűtött folyadékot megrázzuk, vagy bele valami apró szilárd testet dobunk (főleg a folyadékkal egyenlő anyagu kristályocskát), a fagyás többnyire hirtelen következik be s a folyadék hőmérséklete a rendes fagypontra emelkedik. Az O.-hoz hasonlóan a szilárd testek oldása folyadékokban is meleget igényel és ha a folyadék kivülről nem kap meleget, jelentékenyen lehűlhet. P. só, salétrom, cukor oldásakor az oldószer lehül. L. Fagyasztó szerek.
Az O. az ásványtanban nagyon fontos, mivel az az ásványra nézve igen jellemző és igy annak pontos meghatározása ugy az ásvány tulajdonságainak megállapítására, mint az egyes ásványoknak egymástól való megkülönböztetésére nézve igen becses. Legáltalánosabb módszer az O. meghatározására az 1837-ből való Kobell-féle és 1873-ból a Szabó-féle. A Kobell-féle meghatározáshoz gyertyaláng, spirituszláng s forrasztócső elegendő. Skálája, melyben minden következő ásvány nehezebben olvad az előtte állónál, a következő: 1. antimonit; 2. nátrolit; 3. gránát (almandin); 4. zöld amfibol; 5.ortoklasz; 6. bronzit; 7. quarc. A mellett, hogy a skálát alkotó és az összehasonlítás anyagául szolgáló ásványoknak O.-i hőmérséklete ismeretlen, az O. lényegesen függ az ásványpróba nagyságától és vékonyságától. A Kobell skálájánál nem kevésbbé egyéni jellegü a Szabó-féle meghatározása az O.-nak. (Az ásványok O.-ának új meghatározási módja. Akad. Ért. a term.-t köréből 1873.) Noha a Bunsen-féle láng hőmérsékletén alapszik az O. pontjára való következtetés és a vizsgálandó ásvány nagysága is annyira amennyire állandó, valamint az egységes időtartammal is számol, mindazonáltal exakt meghatározásnak nem mondható, már csak azért sem, mert az eredmény minden körülmény között relativ értékü. Régebben gondoltak arra, hogy a relativ értékek helyett bizonyos abszolut, számokban kifejezhető O.-i érték meghatározására kell irányítani minden törekvést. Próbálkoztak is vele, de a kivitel sokáig nagyon nehéz volt. Újabb időben hozzá fogtak egyesek olyan skálák összeállításához, melyekben csakis ismert O.-u testek szerepeltek. Ezek közül a kivitel nehézsége és körülményessége, de meg a skáláknak nem tökéletes megbizhatósága miatt egy sem terjedt el általánosan. Még leginkább alkalmazzák ama skálát, melyet ismert O.-fémekből és még egynémely ásványból állítottak össze. Használatuk olyforma, hogy egyszerre olvasztják meg a kérdéses ásványt a skála egyik tagjának épp oly nagyságu darabkájával és azt észlelik, vajjon egy időben olvad-e mind a kettő. Egy ilyen skála: 1. ólom, O.-pontja 322° C.; 2. antimon 450°; 3. aluminium 600°; 4. kősó 776°; 5. ezüst 960°; 6. réz (kereskedésbeli) 1110°; 7. nikol 1450° C. De szerkesztettek külön O.-mérőket, u. n. meldometert is, melylyel direktre megállapítható valamely ásvány O-i foka. V. ö. Szterényi Hugó, Az ásványok O.-áról (Orv. és Term.-tud. Vándorgy Évk. 1894).
