Oláhok,
Oláhok, Magyarország erdélyi, továbbá Máramaros, Szatmár, Bihar, Arad, Békés, Torontál, Temes és Krassó-Szörény vármegyéiben elterjedt népfaj neve. Magyarországba állítólag a XI.és XII.sz.-ban költözködtek be mint pásztornép a Balkán-félszigetről. Legelőbb II. Endre királyunk tesz róluk említést (Terra Blachorum). A XIV.sz.-ig saját kenézeik alatt éltek a magyar állam területén, melynek egyes váraihoz csatoltattak, köteleztetvén egyúttal bizonyos számu katona kiállítására. A XV.és XVI.sz.-ban e kenézségek megszünnek, maguk a kenézek nemesíttetvén, majd megannyian megmagyarosodtak. A np azonban számos amgyar, szerb, sőt szász családot is olvasztott magába, minélfogva máig számuk tekintélyesen emelkedett, ismeretes szaporaságán kívűl is. Történelmi szerepe csekély s amiről említést tehetünk, epizodikus inkább, nem lévén soha nagyobb hatással a történelmi fejlődésre v.nemzeti jellegre, mint azt oláh történészek feltüntetni szeretnék. Ily oláh mozgalmakról emlékezik a történelem 1437.és 1784. Amaz az Unio trium nationum (l. o.), emez a nemesség uralma ellen irányult. Jellegük e mozgalmaknak szociális és nem nemzeti, amennyiben pedig oláhok tünnek föl vezetőkként, onnan magyarázható, hogy az e részi jobbágyság tulnyomó része oláh volt, de a mozgalom a többi más nyelvüekkel egyetemben indult meg, nélkülözvén minden nemzetiségi aspirációt. Az 1848-49-iki mozgalom inkább mondható nemzetinek, de ez csak a vezetők fejében élt, maga a nép inkább boszutól vezetve vetemedett a hallatlan mészárlásokra. Maga a nép minden vallásos vakbuzgósága mellett fogékony elméjü, élénk fantáziával s bő költői érrel van megáldva. Kulturai tekintetben meglehetősen el van hanyagolva. Magyarország népei közt e tekintetben a negyedik helyen áll. Férfiainak még mindig csak 22%-a tud irni és olvasni, nőinek pedig csak 12%-a. (V.ö. Keleti, Magyarország népszámlálási statisztikája 1890.évről.) Ma ugyan nagyobb lendületet vett a népoktatás is. Azonban az autonom egyháznak evés érzéke van e dolog irán, valamint a benne lépten-nyomon jelentkező keleti indolencia az iskolák ügyét igen lassan viszi dülőre. Egyházilag két felekezethez tartoznak. A nagyobbik rész a görög keleti vagy ortodox egyházhoz, a kisebbik a görög szertartásu katolikusokhoz vagy unitusokhoz.
A mócok sok tekintetben különböznek az O.-tól, s mivel arcuk, termetük, járásuk s viseletük is a székelyekre emlékeztet, némelyek a mócokat eloláhosodott székelyeknek tartják. Arcuk hosszukás, homlokuk magas, termetük nyulánk, szemük többnyire szürke, hajuk barna és a férfiak szakállukat leborotválják, komolyak, bizalmatlanok, munkások és élelmes ereskedők. A mezei gazdasággal leginkább az asszonyok és gyermekek foglalkoznak, a férfiak famunkákat csinálnak s ezekkel kereskednek; egy részük baromtenyésztésből él s a déli ahvasokra, meg az alsó Duna mellékére költözött, hol mokánok néven ismeretes. Templomaikat is fából rójják össze, s az ívezetes csarnok, meg ennek gondosan faragott oszlopai a román stilre emlékeztetnek; lakóházaik földszintjét, ha csak tehetik, rendesen kőből építik meg. Nagyon ragaszkodnak ősi szokásaikhoz, e mellett vakbuzgók, babonásak és papjaikat nagyon tisztelik, mivel sokat szenvedtek fölsesuraiktól és a kincstár bányatisztjeitől, könnyen hajlottak az izgatásra és részt vettek a Hora és Kloska lázadásban, meg az O. 1848-iki kegyetlenségeiben.
