Novella
Novella (ol. a. m. újdonság), általában a regénynél kisebb terjedelmü (prózai) elbeszélés, különösen pedig az az egyetlen bonyodalmat magában foglaló, kerek szerkezetü és viszonylag drámaibb előadásu elbeszélés, melyet hibásan alkotott magyar műszóval beszély-nek is neveznek.A N. név az olaszban eredetileg oly történetet jelentett, mely a mindennapi élet foyton új és új helyzeteiből és eseményeiből veszi tárgyát; e körülmény megkülönböztette e keletkező műfajt az epikától, mely a köztudatban élő mondai anyagból táplálkozik. A N. a regyénynyel együtt az epikának prózai ágához tartozik s később fejlődött ki az eposznál; fellpése azt a mozzanatot jelzi, mikor a költői szellem a valószinüség felé fordult s a mindennapi élet jelenségeiben is fölfedezte a szépet és az eszmét. A valószinüség tükröződik a N.-nak már előadásában is, mely rendszerint próza, de korántsem kizárólag (például Gyöngyösi István Murányi Venusa a szó szoros értelmében verses N. volt). Az oly egybevetések, hogy a N. ugy viszonylik a regényhez, mint a költői elbeszélés az eposzhoz, egészen meddők és hibásak is. Lehet prózai és verses regény, s lehet prózai s verses elbeszélés, a prózait szokták inkább N.-nak nevezni, a versest költői elbeszélésnek, de az csak a névhasználat kérdése. Éppen oly henye dolog a n.-t az elbeszéléstől mindenáron megkülönböztetni. Annyi igaz, hogy a hosszabb s bonyolultabb szerkezetü, továbbá lélektani részletezésekbe mélyedő, egyáltalán a regényhez közeledő elbeszéléseket nem igen szoktuk N.-nak nevezni. A N.-tól, mint újszerü történettől, mindenesetre érdekességet kivánunk. A szerint, amint az érdekesség a helyzetben (a mesében), vagy a szereplők jellemében van, meg lehet különböztetni helyzet N.-kat és jellem N.-kat; sokszor azonban az iró az érdekességet az előadásban összpontosítja. A szorosabb értelemben vett N. cselekvényének gyors menetével emlékeztet a drámára és nemis ritka az eset, hogy kitünő drámaköltők egyszersmind kiváló novellisták is voltak (Shakspere). Megkülönböztetnek még történelmi és társadalmi, komoly, víg, humoros stb. N.-t. A N. előzője, mint prózai műfajé, a mese. Abból emelkedik ki először is a keleti irodalmakban, jelesül az ind irodalom meséiben, melyek már jórészt N.-k. A mai európai nemzetek irodalmában a francia fabliaux voltak a N. kezdetei. Művészetté a N.-t különösen az előadás elegánciája és kelleme, a hang és szinezés változatossága tekintetében az olasz próza atyja, Boccaccio (l. o.) emelte, ki a Decamerone nyagát ngyrészt a fabliauxból, keretes formáját pedig keletről kölcsönözte ugyan, de az elfogulatlan és kedves előadást maga teremtette és a N. világirodalmi fejlődésre állandó befolyással maradt. A N. azóta Európa minden irodalmában gazdagon felvirágzott. Nálunk a XVI. sz. verses és prózai elbeszélései vannak N.-félék, de ezek mind fordítások. Az első eredeti tárgyu N.-k Gyöngyösi Istvánéi s versesek. A prózai N. a XVIII. sz.-ban talált eredeti művelőkre. Legkitünőbb Kármán József volt. A XIX. sz. elején Kisfaludy Károly tette a N.-t az irodalmi termelés állandó ágává; fejlődésére Fáy András, Gaál, Kuthy, Kincses Pál és mások voltak nagyobb hatással, míg Jókai, Kemény Zsigmond, Eötvös József, Gyulai Pál a nyugati irodalmakéval egyenlő szinvonalra emelték N.-irodalmunkat. Újabb novellistáink közül kiválak: Tolnai Lajos, Mikszáth Kálmán, Beöthy Zsolt, Baksay Sándor, Vértesy Arnold, Herczeg Ferenc, Petelei István, Bársony István, Murai Károly Stb. V. ö. Beöthy, A szépprózai elbeszélés a magyar irodalomban, I., II., köt.
