Nelson
Nelson (ejtsd: nellz'n) Horatio viscount, angol tengernagy, szül. Burnham-Thorpeban, Norfolk grófságban, 1758 szept. 29., hősiesen elesett a trafalgari tengeri ütközetben 1805 okt. 21. 1771. kereskedelmi hajón beutazta Nyugat-Indiát s 1772-ben részt vett Lutwidge kapitány sarkvidéki expediciójában. 1776. mint tengerész hadapród Kelet-Indiába ment, 1777. hajóhadnagy s 1779. kapitány lett, mely állásban az amerikai háboruban a Honduras-öböl mellékén fekvő San Juan és San Bartolomé fortok ellen intézett támadásokban vett részt, mignem betegeskedése miatt 1780. Angliába visszatért. Felépülvén betegségéből, 1781. az Északi-tengerben teljesített szolgálatot s a következő évben újból Amerikába rendeltetett. 1793. a kormány Hamilton Vilmoshoz, a nápolyi angol követhez küldte és itt ismerkedett meg N. a hires Hamilton ladyvel (l. o.), kivel bizalmas viszonyba lépett, és ki őt azután diplomáciai cselszövényeibe is beavatta és felhasználta. Még ugyanabban az évben N.-t Korzikába rendelték, hogy e szigetet megszállja és ott vesztette el, Calvi ostroma közben egyik szemét. 1797 febr. 14. a Szt. Vince-foknál vívott tengeri ütközetben Jervis sir fővezénylete alatt három spanyol sorhajót ejtett prédául és magát a spanyol admirált is elfogta. Elismerésül ezen tetteiért kinevezték ellentengernagygyá és a Cadix előtt horgonyozó, a kikötő elzárásával megbizott hajóraj parancsnokává tették, mely állásban egy ezüsttel megrakott spanyol hajót fogott el a santa-cruzi öbölben; ez ütközetben jobb karját vesztette. Újból felépülvén, a Földközi-tengeren főparancsnokká nevezték ki azon megbizással, hogy Toulon kikötőjét figyelemmel tartsa, ahol Bonaparte tábornok az egyiptomi expediciót felszerelte. Bonapartenak mindazonáltal sikerült észrevétlenül a kikötőt elhagynia és N. figyelmét kijátszania. Erre N. Alexandriába hajózott és mihelyt az abukiri öbölben rejtőző francia hajóhadra bukkant, azt aug. 1. megtámadta és megsemmisítette. Ez alkalommal fején ő maga is megsebesült. Az abukiri diadal széles Európában nagy örömre szolgáltatott okot és biztosra vették, hogy az Egyiptomban elszigetelt Bonaparte ki nem kerülheti vesztét. Az angol király «Nilus bárójá»-vá tette és évi 2000 font tiszteletdíjat adományozott neki; midőn pedig a hős Abukirból Nápolyba jött, Ferdinánd király a brentai hercegi rangra emelte. Most a nápolyi udvar is hadat üzent Franciaországnak, melynek szerencsétlen kimenetele után azonban N. az udvarral együtt a franciák elől Palermóba menekült. Innét ellenforradalmat támasztott Nápolyban s midőn a királyt saját admirálhajóján 1799 julius 10-én Nápolyba visszahozta, engedett a kamarilla és különösen Karolina királyné meg Hamilton lady rábeszélésének és a francia párt, illetőleg a republikánusoknak Ruffo biborossal kötött szerződést megszegte, mi több: Hamilton lady s az udvar kivánságára a köztársasági párthoz szító értelmiség legelőkelőbb tagjait (s ezek között az agg Caracciolo herceget) saját admirálhajójának árbocaira felakasztatta, mivel kitörülhetetlen foltot ejtett hirnevén. Eljárásával még az angol közvéleményt is maga ellen ingerelte, mire a kormány visszahivta; N. azonban csak akkor engedelmeskedett, midőn a kormány Hamilton lordot visszahivta Nápolyból. Erre azután a Hamilton-pár társaságában N. is visszatért Londonba. A következő évben altengernagygyá lett és Parker tengernagy alatt részt vett az északi hatalmak által a «fegyveres semlegesség» ellen kiküldött expedicióban. Az amiensi béke után Mortonba (Surrey grófságba) vonult vissza Hamilton ladyhez, kinek férje időközben elhalt. A háboru újolagos kitörése után a földközitengeri hajóraj élére állott és 1805 okt. 21. reggel 9 órakor a szövetkezett spanyol-francia hajóraj 33 sorhajóját támadta meg Trafalgar hegyfokánál. Mindkét fél a legelszántabb vitézséggel küzdött, de elvégre N. akarata («Anglia elvárja, hogy minden fia megteszi kötelességét») teljesedett és a francia-spanyol hajóraj végképen elpusztult.Az ütközet már-már eldőlt, midőn N. egy puskagolyótól halálosan megsebesült. Holttestét 1806 jan. 8. Londonba szállították és a Pál-templomba temették. Sírja fölé pompás emléket emeltek; hasonlóképen Trafalgar hegyfokán, Norwich, Edinburg és Montrealban (Kanada) ks emlékszobrokat állítottak a nagy hős tiszteletére. Végakaratát azonban, hogy Hamilton ladyről és Horatia nevü leányáról gondoskodjanak, sem a kormány, sem a parlament nem teljesítette. Öcscsének, azután hugának utódai 1805 óta a «trafalgari gróf» címet viselik. Életét megirták Churchill (1808), Clarke és M. Arthur (1819, új kiad. 1848), Southey (1813 és számos kiadás) és Pettigrew (Memoirs of the life of Viceadmiral lord Viscount N., 1849, 2 köt.). Hivatalos jelentéseit és levelezését Dispatches and letters of the Viceadmiral lord Viscount N. cím alatt Nicolas adta ki (1844, 7 köt.); e munkából Laughton kivonatot készített (1886). Újabban Jeaffreson irt róla munkát: The queen of Naples and lord N. (London 1889, 2 köt.); továbbá Browne Lathom, The public and private life of Horatio, viscount N. (u. o. 1890); Russel W. Cl., N. and the naval supremacy of England (u. o. 1890).
