Monk

Teljes szövegű keresés

Monk György, Albemarle hercege, angol hadvezér, devonshirei köznemes szülők gyermeke, szül. 1608. dec 6., megh. 1670 jan. 3. Katonai pályára lépve (1625), a polgárhábor kitörése után mint alezredes harcolt Irországban a királypártiak oldalán; 1644. fogságban került, amelyből csak 1646. a parlament pártjához való csatlakozás árán szabadult ki. Erre aztán a parlament csapatainak élén É.-Irországban harcolt, fölmenté a királyiak által szorongatott Londonderryt és még több más erősséget is hatalmába kerített, de amellett titkon szerződést kötött a királyi fővezérrel, melynek értelmében Irországból csapataival kivonult. Ezt a szerződést azonban a parlament elvetette. I. Károly király kivégeztetése után Cromwell M.-ot a tüzérség élére állította, mely állásban az Dunbar, Stirling és Dundee mellett magát kitüntette. 1653. Blake admirál alatt a hollandok ellen harcolt: Nieuport mellett aug. 2. győzelmet aratott Tromp tengernagy fölött, mig az aug. 8. vívott csata eldöntetlen maradt ugyan, de Tromp életét vesztette a csatában. 1654-ben mint fővezért Skóciában találjuk. Cromwell elhunyta után ennek fia és Cromwell Rickárd lemondása után az u. n. rump-parliament (csonka parlament) mellett foglalt állást. De midőn Lambert tábornok katonai hatalmat akart alapítani, mi újabb polgárháborut vont maga után, M. a közbéke érdekében 1660 jan. 1. 6000 emberrel Lambert és hadserege ellen Angliába vonult, Yorkban Fairfaxszal, II. Károly hű emberével egyesült és febr. 3. kardcsapás nélkül vonult be Londonba. Néhány nappal rá fölmondotta az engedelmességet a (csonka) parlamentnek, febr. 21. pedig Westminsterbe vezette vissza a hosszu parlamentnek Cromwell által kizárt presbiterianus tagjait és megegyezésre jutott II. Károlylyal, aki az újonnan megválasztott parlament határozata alapján máj. 25. Angolországba visszatérhetett. Károly meg is hálálta M. fáradozásait, akit a titkos tanács tagjává, főlovászmesterré, kamarássá, a kincstár első lordjává, Albemarle hercegévé és Devon és Middlesex grófságok kormányzójává tett s a «vérontás nélküli lovag»-féle predikátummal kitüntette. 1666-ban M. újra harcolt a hollandok ellen; ekkor ugyan Ruytertől a Dünkirchen mellett vívott négynapos csatában vereséget szenvedett, azonban még ugyanabban a hónapban, North-Foreland mellett, M. győzte le a hires hollandi admirált. M.-ot westminsteri apátságban temették el. V. ö. Guizot, Monk (Páris 1862, 6. kiad.); újabban Corbett J. irta meg életrajzát (London 1889).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem