Méhul

Teljes szövegű keresés

Méhul (ejtsd: meül) István Miklós, francia zeneköltő, szül. az Ardennes hegységben Givetben 1763 jun. 22., megh. Párisban 1817 okt. 18. Már 10 éves korában orgonáskodott; a közeli Lavaldieuben a premontrei apát díjtalanul felvette kolostorába, hogy itt Hanser Vilmos (Wörttembergből hozott) orgonás teljesen kiképezze zenei tudását, M. ezért aztán hálából két évig díjtalanul orgonáskodott. 1778. Párisba ment és zeneoktatásból élt; Gluck egy dalműve (Iphigenia Taurisban), majd ismeretsége és jóakaró tanácsai indították operairásra. 40 dalművet szerzett, a negyediket adták elő a Vígoperában először (Euphrosine et Corradin, 1790) sikerrel. Változó sikerrel adott s egymást gyorsan követő operái mégis tekintélyessé tették nevét; a conservatoire ujjászervezésekor (1794) M. a négy felügyelő egyike lett s az elméleti és énektananyag nagy részét kidolgozta. 1801. olasz álnév alatt, Irato (Az indulatos) c. olasz szövegü dalművet irt a könnyed olasz stilben. De kiválólag drámai tehetsége a saját, komoly modorában irt Joseph c. bibliai tárgyu operában érvényesült a legszebben (1807, Duval Sándor szövegére); az akkori közönségnek csak alig tetszett, de Francia-, sőt Németországban ma is műsoron van. Mellbaja nem engedte utolsó dalművét: Valentine de Milan-t befejeznie, ezt unokaöccse Daussoigne-Méhul végezte be. Hazafias énekei, kántátéi stb. hazájában ma is el vannak terjedve, szimfoniái, zongoraszonátái elvaultak. Terjedelmes életrajzát Pougin Artur irta meg (1889).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem