Magyarországi néprajzi társaság.

Teljes szövegű keresés

Magyarországi néprajzi társaság. Budapesten 1889-ben alakult meg Hunfalvy Pál elnöklete alatt Herrmann Antal kezdeményezéséből és főkép az ő buzgóságának eredményéül. Védnökül Józseff herceget választotta. Hunfalvy Pál elhunyta után Herman Ottó lett a társaság elnöke, azután Kuún Géza gróf, ki jelenleg is az. Tagjainak száma kezdetben 400 volt, majd 500-ra emelkedett; jelenleg 400-nál több. Az első alapszabályok szerint e társaság célja volt: «a magyar állam és a történelmi Magyarország mai és egykori részeinek tanulmányozása, valamint kölcsönös megismerkedés útján a hazában élő népek közt testvéries egyetértésnek és az együvé tartozás érzetének ápolása». Az alapszabályok 1895. lényegesen módosíttattak, s az egyesület címe is megváltozott s jelenleg: Magyar néprajzi társaság. Az Etnographia, 1894 óta a nemzeti múzeumnak is értesítője, kéthavi füzetekben jelenik meg, szerkesztője dr. Munkácsi Bernát ügyvivő alelnök, kinek nagy érdemei vannak a társaság regenerálásában azon válság után, melybe a Hunfalvy halála utáni korszakban jutott. Az alapító tagok 50 forintot fizetnek, az évi tagdíj 3 forint.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem