Magyar paedagogiai társaság

Teljes szövegű keresés

Magyar paedagogiai társaság, tanférfiak és a neveléstudománynyal elméletileg foglalkozó más egyének ama egyesülete, amelynek fő célja a pedagogiának és segédtudományainak magyar nyelvén való művelése. Némely megszakitásokat nem tekintve a M. 1876 óta áll fenn. Ez évben alakult meg Ney Ferenc elnöksége alatt azzal a céllal, hogy nem egy bizonyos iskola ügyeivel, hanem az egyetemes nevelés és közoktatás elméletével fog foglalkozni. Ney Ferenc helyébe nemsokára P. Szatmáry Károly, majd pedig Molnár Aladár lépett, akinek hosszabb betegeskedése és 1881. bekövetkezett halála miatt a M. egy időre meg is szünt. Addigi működéséről két kötet évkönyv jelent meg, melyet Kiss Áron dr., a M. akkori titkára szerkesztett. 1884. a M. újra alakult; elnöke lett Klamarik János, jegyzője Csengeri János. Folyóirata a Magyar Tanügy volt, amelyet akkor Alexander Bernát szerkesztett. Működése, jóllehet pedagogiai művek kiadását is igéri, kizárólag felolvasások tartására szorítkozik. Tagja lehetett minden a hazai tanításügy iránt érdeklődő egyén, társulat vagy hatóság. 1891. a M. új szervezetet nyert. Rendes tagjainak száma száznál több nem lehet; ezeket az alakuló gyülés választotta élethossziglan a hazai közoktatásügy s különösen a magyar pedagogiai irodalom kiválóbb munkásai közül; a megüresedett helyekre pedig a nagygyülés választ új rendes tagokat két harmad szótöbbséggel. A rendes tagokon kivül vannak tiszteleti és fizető külső tagok, akik a M. folyóiratát kapják, továbbá a kiadványokat mérésékelt áron. A M. havonként felolvasó gyüléseket tart. Első kiadványa: Apáczai Cseri János összes munkái. Folyóirata a Magyar Peadagogia (l. o.). Székhelye Budapest.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem