Magyar gazdasszonyok országos egyesülete

Teljes szövegű keresés

Magyar gazdasszonyok országos egyesülete 1861 márc. 15. tartotta első alakuló közgyülését. Megalapítói voltak: Zichy Pál Ferenc grófné, Hollán Ernőné, Bram Lajosné, Batthyány Lajos gróf özvegye, Kralovánszky Istvánné, Simig Istvánné, Ziehrer Józsefné és Sztupa György, akik később is lelkes tevékenységet fejtettek ki az egyesület érdekében. A M.-nek kezdetben többféle célja volt, melyek közül mindinkább kivált főtörekvése, hogy az egyesület képezdét állítson föl a középosztályhoz tartozó szegényebb sorsu gyermekek, különösen az árva leánykák gyakorlati és szellemi kiképzésére. Ezzel egyidejüleg nagy mértékben gyakorolta a jótékonyságot, igy az 1863-iki alföldi óriási szárazság alkalmával özv. Batthyány Lajosné 62000 frtnál többet gyüjtött és osztott ki az nségesek között; a hetvenes években pusztitó aldunai árviz alkalmával pedig Damjanich Jánosné (Csekonics grófnő elnöklete alatt) nagy jótékonysági bazárt rendezett, mely a károsultaknak 41230 frtot jövedelmezett. Időközben az egyesület egy árvaleányházat akart a főváros területén felállítani, s az erre befolyt gyüjtésekből már 1866 nyrán ünnepélyesen megnyithatta a mostani Damjanich - (akkor Háromdob-) utcában levő intézetet. Ez azonban csakhamar kicsinynek bizonyult s az 1871. közgyülés határozataiból kifolyólag az árvaházi épület megnagyobbított s 1876 jan. 7. fel is avattatott; a 78000 frtba került árvaházi tanintézet jelenleg teljesen felszerelt 6 elemi és 4 polgári iskolai osztálylyal rendelkezik, melyben évenkint átlag 68 szegény árvaleány nyer kellő oktatást és nevelést. Az egyesület vagyona 1894 december 31. 206260 frt 80 kr. volt. Bevétele 1894. 42420 frt 8 kr., kiadása 41234 frt 8 kr., készpénz maradvány 1186 frt. V.ö. Jókai, 1895. évf. 10. sz. és az Egyesület évkönyveit (szerk. Mayer György titkár).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem