Magyar,
Magyar, 1. András (Andreas Ungarus), 1. András (I. köt. 609. old.).
2. M. Balázs, Horvát- és Dalmátország bánja 1470-1476. Mátyás királyunk korában hősiessége és a királyhoz való hűsége által közlegénységből Felső-Magyarország kapitányságára, majd 1472-75. erdélyi vajdaságra és a báni méltóságra vergődött fel és az adonyi óriási uradalomnak donácionális birtokosa volt. Megh. 1490., Kassa vidékén.
3. M. Beuigna, az előbbinek második házasságából származott leánya, szül. 1476 körül, 1490. férjhez ment Kinizsi Pálhoz, apja mostohafiához, aki 1492. ősszes birtokai örökösévé tett. Férjének 1494. történt halála után a gyermektelen özvegy Nagy-Vázsonyba vonult, ahol férje a pálosoknak kolostort emelt volt. 1495. újból férjhez ment az ifju Kamisáczi Horváth Márkhoz és reá ruháztatta II. Ulászló által a vázsonyi uradalmat. Horváth halála idejét nem tudjuk, de M.-nak 1509. már harmadik férje volt, Kereky Gergely. Ezzel való házasélete nagyon szerencsétlenül végződött, amennyiben férjét 1519. megölette. Erre M.-t üldözni kezdték, de első férjének jó barátai II. Lajos királytól kegyelmet eszközöltek ki számára 1520. Javait azonban elkobozták, amit Szapolyai János királynak egy 1527. évbeli okleveléből tudunk, melyben Nagy-Vázsonyt mesztegnyei Bodó Fjerencnének adományozza. M. számára készültek a Festetics- és Czech-kódexekben talált imádságos könyvek (I.o.).
4. M. Ferenc, kat. pap egyházi író és szónok, szül. Szegeden 1809 febr. 5., megh. 1884 júl. 31. Tanulmányainak elvégzése után 1833. pappá szentelték. Több helyen káplánkodott; 1839. egri főszékesegyházi hitjszónok; 1843. egri liceumi tanár, 1883. szentszéki ülön, végül kispréposti káplán. Irodalmi munkássága: számos, nagyrészt jeles szentbeszédén kívül önálló művei: Victorine, vagy a hit ereje (Eger 1845); Természetjog vagy joghilosophia (u.o. 1850); Kath, keresztény hittan (u.o. 1852); Kath. keresztény erkölcstan (u.o. 1852); Regék (Pest 1858); O virgo vagy a század tükre (színmű); Uj-Somlóvár (rege, Pest) stb. Kéziratban maradt szent beszédeit újabban kiadja az egri egyházmegyei irodalmi egyesület e címen: M.T. vasárnapi és ünnepi szent Beszédei (I. köt., Eger 1895). V.ö. Konz Ákos, Egri egyházm. papok az irodalmi téren.
5. M. Imre (ötömösi), gazda, szül. Duna-Földváron 1791. megh. Szabadkán 1871. Kalocsán befejezett iskolái után mint növendékpapot Bécsbe a Pázmáneumba küldték, de hajlamait követve, a mezőgazdasági pályára lépett, mivégből 1811. a keszthelyi Georgicon növendékei közé iratkozott. Tanulmányai befejezése után 1814 jan. 1. a Georgiconhoz segédnek nevezték ki, de még ezen év folyamában Festetics György gróf csáktornyai uradalmába helyezték át gazdatisztnek, mely állását a gróf halála után 1819. elhagyta és Malonyay János báró nagymányai (Bars vmegye) uradalmának igazgatója lett. Néhány év mulva a br. Orczy-család a jankováci uradalom felügyeletét bízta rá. 1847. azonban e nagyterjedelmű uradalom Stametz-Mayer bécsi bankár birtokába kerülvén, nyugdíjazták s azontul saját, a szabadkai határban és Csongrád vmegye ötömösi pusztán fekvő birtokain gazdálkodott. M., kit Galgóczy K. a «Leggyakorlatibb magyar gazdák egyikének» nevez, kiváló sikert mutatott fel a juh- és szarvasharhatenyésztés és a homokterületek befásítása körül, továbbá kitűnő szőllőmívelő és borász is volt. Az orsz. m.gazd. egyesület buzgó tagja volt, miért is 1848. igazgatóválasztmányi és a kiállításokon bíráló tagul választották, 1850. pedig a választmány Heinrich N. Jánossal az egyesületi vagyon rendbeszedésével bízta meg. 1848 előtt Bács, Csongrád és Heves vármegyék táblabírája volt és 1854.Kiskunság és Pest vmegye alsó részében mint kataszteri kerületi igazgató működött. M.-nak a híres afrikai utazó, Magyar László (I.o.) adoptált fia volt és tengerre kelése előtt Kisszálláson M. oldalán uradalmi irnokképen működött. V.ö. Galgóczy Emlékkönyv V.
6. M. László (ötömösi), hírneves afrikai utazó, szül. Szabadkán (mások szerint Szombathelyen) 1817 és 1820 közt, megh. Dél-afrika nyugati partján, Benguelától délre eső Ponto do Cujo községben 1864 nov. 9. Az elemi iskolákat Duna-Földvárt, a gimnáziumot Kalocsán és Szabadkán látogatta, majd Pestre ment bölcsészeti tanulmányok végett, de 1840. gazdasági gyakorlatra adta magát s az Orczy-család jankováci uradalmában hivataloskodott. Ezen pálya sem felelvén meg kalandokra hajló természetének, 1842-ben Fiuméban a tengerészeti tanfolyamba iratkozott, 1843. Triestben egy osztrák postahajón mint kadét nyert alkalmazást s így eljutott Braziliába. Innen Havannába hajózott s egy ideig egy spanyol csempésző-hajón volt alkalmazva, rabszolgakereskedéssel keresvén tetemes pénzösszeget. Így szerzett pénzén Kubában tengerészeti tanulmányokat végzett, majd spanyol szolgálatban lépvén. Kelet-Indiát, Szumátrát, Jávát s Madagaszkárt kereste fel, utóbb francia hadihajón a jóreménység-fokára s Rio de Janeiróba jutott el. Buenos-Ayresben 1845. megszerezte a tengerészhadnagyi oklevelet, de a La Plata és Uruguay közti háborúban fogságba esvén, csak nehezen birta szabadságát visszanyerni. Ismét Rio de Janeiróba ment, azon célból, hogy Peruban tudományos kutatásokat végezzen; ezen terve meg hiusulván Afrika nyugati partjaira hajózott, hol a kalabári néger király flottillájának parancsnoki tisztét nyerte el s ezen minőségében Dél-Afrika nyugati partjain végighajózott. 1848. a Kongo folyamon felfelé hajózott a Yellala (Fároszongo) vízesésekig; visszatérve, Loandába utazott, a kalabári fejedelem szolgálatából kilépett a Benguelába hajózott. Itt szülemlett meg benne a gondolat, hogy megrongált egészsége helyreállítása végett az 500 km-nyire keletre eső bihéi egészséges fensíkot keresse fel. Egy nagy karaván élén 1849 jan. 15. útnak indult s 35 nap mulva Bihébe érkezett, célul tűzvén ki magának Dél-Afrika kikutatását; itt Masisi Kuitu falu mellett letelepedetts hogy befolyása növekedjék, nőül vette Kayáya Kayángula bihéi fejedelem leányát, Ina Kullu Ozorőt. 1850 febr. 20. indult nagy kiséret mellett első belföldi útjára; felkereste a Koanza forrásait, Kibokoe-földön keresztül Kalundába, a Muata Jamvo birodalmába vette útját s a Kasszabi mentén Jah Quilem vagy Sah Kilem helységig hatolt (D. sz. 7-8o), ahol egy évnél tovább tartózkodott; Itt született első fia. 1851. visszafelé indulván, délkeletnek vette útját, felkereste a Muata Jamvo fővárosát, Kabebét, majd Musszo Katanda és Katéma érintésével visszatért Bihébe, ahonnan Bailundón át Benguelába utazott. Rövid pihenő után második útjára indult. 1852. Kilengeszben és Gámbosban találjuk, honnan Kámba országba s a Kunéne folyón át Kanyáma (Quinhama) országba utazott. Útját innen Oukongári (Kongári) országban DK-felé folytatta, Bundsánál a Kuhango folyót érte el s ezen lehajózott Libebéig. Mukurszu tartomány fővárosáig. Livingstone felkeresésére 1853 jun. hóban Linyántiba rándult, de őt már nem találván ott, szárazföldi úton Oukongáriba s onnan Ovampón át a Kunénéhez tért vissza; e folyót 1853. a mosszamédeszi portugál kormányzó felszólítására megviszgálta, azután Humbe és Obila tartományokba, majd Gámbosba ment s innen Kaingin át 1854 derekán Bihébe tért vissza.
Miután M. iránt hazája keveset érdeklődött, ő 1853. azon ajánlatot tette a portugál kormánynak, hogy utazással eredményét portugál nyelven leírja, a bejárt vidékekről pontos térképet készít s más tekintetben is előmozdítja a kormány ügyét, ha a kormány magasabb rangu hivatalnok minőségében élethossziglan alkalmazza, munkáit állami költségen kiadja s azok jövedelmét neki átengedi. A gyarmati tanács 1854 jan. 24. kelt levelében melegen pártolta M. indítványát s a portugál királynak ajánlá, ki ezen tervhez 1854 ápr. 20. beleegyezését adta. M.-ral eszerint oly szerződés volt kötendő, hogy ő az igért térképet elkészíti, munkálatai kiinduló pontjává Loandát választja s azok lefolyásáról a főkormányzónak évnegyedenkint jelentést tesz; ennek fejében élethossziglan őrnagyi állást visel s a megfelelő fizetést húzza, munkálatai tartamára külön fizetést kap; ha munkáját benyujtotta s a tanács jónak találta, alezeredesi rangot nyer, munkáját az állam kiadja s M.-n ak a kiadás kétharmada biztosíttatik. A szerződés megkötése előtt azonban szerezzen magának a benguelai vagy mosszamédeszi kormányzó meggyőződést aziránt, vajjon képes-e M. földrajzi helymeghatározásokat végezni. Ugy látszik azonban, hogy a szerződés nem jött létre. M. 1854. Bihében tartózkodott s 1855. harmadik útjára indult Lobálba, de oly messze nem juthatott, mint első útjában. Az 1856. évet Bihében töltötte. Ezalatt Magyarország is kezdett érdeklődni M. iránt s miután Hunfalvy János 1856. a m. tud. akadémia figyelmét is felhívta reá s ez munkája kiadására vállalkozott, M. annak első kötetét el is küldte; a munka 1859. jelent meg s nagy feltűnést keltett. E kötet a Benguelától Bihéig tett utazását írja le s a Kimbunda országok kimerítő rajzát adja. Még nagyobb kiváncsisággal várta a közönség s a tudós világ a következő - s a belföldi utazások leírásának fentartott - köteteket, melyek elküldését M. megigérte, de azok nem érkeztek meg. Ugyanekkor M. vagyoni állapota is rosszra fordult. Belviszályok következtében kénytelen volt Bihét elhagyni, fiát Mosszamédeszbe vitte, ő maga pedig Lucirában, a Szt. Márta-foktól délre (D.sz. 14o) telepedett le, kereskedelemmel tengetve életét. Bár sanyaru napjai voltak, mégsem feledkezett meg hazájáról s a tudományokról; bejárta a partvidéket s annak leírását, néhány más értekezéssel együtt, elküldé a m.tud. akadémiának, mely őt már 1858. levelező tagjává választotta volt meg. 1861. dec. 21. írta utolsó levelét; azóta évek multak el s M.-ról semmiféle hír nem érkezett. Végre hosszas kérdezősködés után azon hír érkezett a portugál kormánytól, hogy M. 1864 nov. 9. Benguelától délre, a Dombe Grande törvényhatósága alá tartozó Ponto do Cojóban meghalt, iratai pedig elégtek.
M. utazásainak tudományos eredményét régebben többre becsülték, mint a mai szigoru bírálat mellett. M.-nak földrajzi felvételei s csillagászati helymeghatározásai, a kellő tudományos készültség hiján, ki nem elégítők, ezért térképei is csak tájékozásul szolgálhatnak, részleteikben meg nem felelők. Hiányosak s tévesek természettudományi feljegyzései is. Ellenben eleven és kitűnő észlelőnek bizonyult M. az etnográfiai téren s a Kimbunda népekről adott leírása ma is egyik legbecsesebb adalék Dél-Afrika népeinek ismeretéhez. Kiterjedt utazásain M. sok, addig teljesen ismeretlen vidéket ismertetett meg s sok oly felfedezést tett, melyet akkor kétségbe vontak, mig későbbi utazók azoknak helyességét igazolták. M. már 1852. fedezte fel a mu-kaszeker név alatt ismeretes világos színű néger törzset; ő volt az első, aki a Koanza és Kuango forrásait felkereste; a Kuando, Kubango s Kuitu folyásairól is ő adta az első megbízható hireket s a Muata Jamvo birodalmáról tőle nyerte a tudományos világ az első részletesebb tudósításokat. Szintugy előmozdította a partvidék ismeretének terjedését is. Munkáját az akadémia megbízásából Hunfalvy János adta ki Magyar László délafrikai utazásai 1849-57. években (Pest 1859) címen, mely Hunfalvy fordításában némektül is megjelent, kisebb naplótöredékeit és leveleit ugyanő már 1857. közölte volt Magyar László délafrikai levelei és naplókivonatai cím alatt; e füzet M. levelein kívül a Kongo folyón tett utazás naplóját, a Munta Jamvo birodalmába tett utazás és a Kamba és Oukanyamába tett kirándulás leírását tartalmazza. A m. tud. akadémia Értesítőjében két nagyobb értekezése jelent meg: Rövid tudósítás a Moluva vagy Moropuu és Lobálországokról (1859), mely székfoglalójául olvastatott fel és A délafrikai Munda-Evámbo, Lungo és Kapota tartományok általános földirati vázlata (1862). Két kisebb cikke az afrikai tavakról és a Kubango és Kunéne folyók közt elterülő tartományokról csak kivonatosan közöltetett a Budapesti Szemlében (VI. köt. 1866. 25-37. old.). Végül a Boletin e Annaes do Conselho ultramarino 1856. évi folyamában megjelent, a benguelal kormányzóhoz intézett terjedelmes portugál levelét magyarul Thirring Gusztáv közölte a Földrajzi Közlemények 1888. évi folyamában. M. dél-afrikai térképe Petermann Geogr. Mittheilungen c. folyóiratában jelent meg.
7. M. Pál, 1323. udvari vitéz, 1325. ghymesi várnagy, ki, mint a király irta egyik oklevelében, gyermekkorától kezdve a királyt szolgálta s ezért kapja Adorján (Bács-Bodrog vmegye) birtokát. Felesége Gersei László leánya, Margit volt, aki javait nagyobbrészt jótékony célokra osztogatta el. Domokos nevü fiát és Erzsébet nevü leányát említik az oklevelek.
8. M. Pál (Paulus Hungarus), Domonkosok (V. köt. 439. old. 2. hasáb).
9.M. Tádé (Thadaeus Ungarus), a legrégibb magyar könyvmásolók egyike, 1175. végezte be Ptolemalos Pheludensis könyvének másolását. V. ö. Csontosi, Magyarországi könyvmásolók (Magyar Könyvszemle 1879).
