Luzsica
Luzsica (ném. Lausitz, lat. Lusatia superior et inferior), két különálló, de egymással határos tartomány neve, melyek közül csak Alsó-L.-t illeti a név, melyet Felső-L. csak Hunyady Mátyás magyar király kormányzása idején kapott a XV. sz. vége felé.
Felső-L.-t a VII. sz. óta a K.-ről bevándorolt milzenek szláv törzse lakta, kiket a X. sz. vége felé a meisseni őrgrófok leigáztak; székhelye Budissin (Bautzen) volt, melytől a tartományt is Budissin-Gau- v. Budissin-földnek hivták. 1002-1035-ig Boleszlav Chrobry volt L. ura, 1035 óta azonban megint a németek uralták. Konrád meisseni gróf halála után I. Frigyes császár a tartományt 1158. Ulászló cseh királynak adta hűbérbe; alatta sok német vándorolt be s előkészítette a tartomány elnémetesedését. II. Ottokár 1253. nővére Beatrix hozományaképen zálogba adta Felső-L.-t III. Ottó brandenburgi őrgrófnak; 1268. a tartomány két részre (Görlitz és Budissin) szakadt s azután mindkettőt több család bitorolta, mig végre 1346. egyesítve ismét visszaszállt Luxemburgi Jánosra, Csehország akkori királyára. A huszita zavargások idejében Felső-L. kat. maradt s ezért később I. Mátyás magyar királyt (1467) ismerte el urának, Alsó-L.-val együtt. Mátyás az országot 1471. és 1476. Albrecht brandenburgi őrgrófnak akarta átengedni szövetség fejében, de ez hű maradt III. Frigyes császárhoz és igy L. a magyar király kezében maradt. Az 1478. olmützi béke értelmében a cseh korona melléktartományai Morvaország, Szilézia és L. Mátyás kezében maradnak mindaddig, mig Ulászló cseh király avagy örökösei 400 000 forint lefizetésével azokat magukhoz visszaváltják. Felső-L. 1490. ismét Csehországé lett s a XVI. sz. folyamán egészben a reformált hitre tért. Midőn a Hat város (Sechsstädte, l. o.) a schmalkaldeni háboruban Ferdinánd cseh királytól a köteles segítséget megtagadta, ez minden jogaiktól megfosztotta őket; midőn pedig a 30 éves háboru kezdetén Felső-L. a prágai országgyülésen Frigyes pfalzi választó-fejedelmet kiáltotta ki Csehország ellenkirályává, I. János György szász választó-fejedelem, II. Ferdinánd király megbizására, 1620. fegyverrel hódította vissza mind a két L.-t, melyeket 1623. zálogba, az 1635-iki prágai békében pedig mint cseh korona-hűbért kapott.
Alsó-L. nevét a Lusici szláv törzstől kapta, melyet Gero őrgróf 963. leigázott és a német birodalomhoz csatolt. Sok viszontagság után a tartomány 1136. Konrád meisseni gróf birtokába került s ezeké volt 1303-ig, amikor Diezmann eladta a Brandenburgi őrgrófoknak s ezeknek askani ága egy ideig egyesítve birta Alsó- és Felső-L.-t. Midőn 1319. Waldemárral ez az ág kihalt, Lajos bajor király Brandenburgot s kapcsolt részeit hűbérbe adta 1324. fiának, Lajosnak. A Wittelsbachiak Alsó-L.-t gyakran elzálogosították a szomszédos (Meissen, Schweidnitz) fejedelmeknél s végre 1373. teljesen lemondtak róla IV. Károly császár javára. Azóta a cseh királyság kiegészítő részét tette s mint ilyen osztozott Felső-L. sorsában. Az 1635 máj. 30-iki s az 1636 ápr. 24-ki egyezmény alapján mindkét L. a szász választó-fejedelem birtoka lett; 1815. pedig az egész Alsó-L. és Felső-L. fele Poroszországnak jutott.
Alsó-L.-t (6841 km2, 415 000 lak., köztük 50 000 vend, a szláv Lusiciek utódjai) Brandenburghoz csatolták s ennek Luckau, Sorau, Guben, Lübben, Calau, Spremberg és Cottbus kerületeit teszi; Felső-L. csatolt része (3400 km2, 253 000 lak., köztük 32 000 vend, a szláv Milzeniek utódjai) Görlitz, Rothenburg, Hoyerswerda és Lauban kerületeket teszi Sziléziában; a szász Felső-L. (2300 km2, 300 000 lak., köztük 50 000 vend) még 1815 uán is a szász örökös tartományoktól különálló kerületet képezett.
