Lüktetés

Teljes szövegű keresés

Lüktetés (pulsatio), időközönként ismétlődő mozgás, s e kifejezéssel a nagy verőerekben nyilvánuló érverést szoktuk jelezni. L.-t az emberi testen ép állapotban a nagyobb erek fölött lehet látni s tapintani, igy a nyakon a fejér verését, a szivcsúcs tájékán a sziv-L.-t, ideges nőknél gyakran erősen kifejezve a has középvonalában a gerincoszlop mentén lefelé haladó főér L.-ét. Kóros L.-ről akkor szólunk, ha oly helyen jelenik meg a L., ahol ép viszonyok között nincsen, igy verőértágulatoknál a mellkas különböző pontjain, a szegycsont bemetszésénél stb. Az ilyen L. néha csak átvezetett, akként, hogy valamely szilárd test, vagy eltokolt folyadék közvetíti a mellkason belül lüktető sziv vagy ér mozgását a mellkas falával. Ilyen körülmények között csak körültekintő vizsgálat adhat felvilágosítást.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem