Lépes

Teljes szövegű keresés

Lépes Bálint, püspök és iró, szül. 1565 körül, megh. 1623 május 6. Papi pályára lépvén, már 1593. mint esztergomi kanonok szerepel, amely állásában egyben zólyomi főesperessé lőn. 1608. nyitrai, majd 1619. győri püspökké neveztetett ki, amely utóbbi évben a törökök által megszállva tartott kalocsai érsekség címét nyerte. Mint a királyi udvarnak sok éven keresztül kancellárja, az ország politikai életében tevékeny részt vett s kiváló szerepet játszott. Midőn II. Mátyás országának a törökök támadásától való megvédésére a német fejedelmeket 1614. Linzbe gyülésre hivta, L. a magyar országgyülés küldöttségének vezérei között szerepelt és a gyülés lefolyása alatt élénk figyelemmel kisérte az ügyek fejlődését. Majd később 1620. Bethlennel lép alkura, hogy út a királylyal kibékítse, amely vállalatát fényes siker koronázta. A politika, a diplomácia és az egyházkormányzat terén kifejtett tevékeny működését mindenütt siker és elismerés kisérte. Az irodalom terén is működött. 1615. Prágában imakönyvet adott ki, amely 1616. és 1617. több kiadásban megjelent. Ezen első művének címe: A halandó és itéletre menendő teljes emberi nemzetek fényes tüköre. Egy másik művét: Pokoltól rettentő és menyei boldogságra édesgető tükör Pázmány Péter bibornoknak és esztergomi érseknek ajánlotta, amely művet Esterházy Károly egri püspök 1771. újból sajtó alá rendezte.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem