Land League

Teljes szövegű keresés

Land League (ang., ejtsd: lend lig) v. landliga olyan társadalmi úton keletkezett egyesületeknek és társulatoknak a neve, amelyek az ingatlan birtok tulajdonjogának törvényes módosítására törekedtek. A módosítások természete szerint meg kell különböztetnünk a németországi szocialista, sőt kommunista ligákat az irországi politikai ligától. A szocialista ligák eredetét is Angliára kell azonban visszavezetni, amennyiben az első nevezetesebb ilyen egyesület e század 70-es éveiben Stuart Mill támogatásával Land Tenure Reform Association név alatt Angliában keletkezett. Az igy megindult mozgalmat az amerikai George Henrik (l. o.) személyes jelenlétével is hathatósan támogatta, sőt saját tanainak terjesztésére az English Land Restoration League nevü egyesületet is megalakította. Részint ez egyesületek mintájára, részint Gossen, Stamm és Halldorff-Baumersrode irodalmi munkássága alapján alakult meg 1886. Berlinben az első Deutsche Landliga, amely 1888. Allwohlsbund néven reformáltatott. Mindkét egyesületben nagyon különböző elemek vettek részt; voltak közöttük szocialisták, kommunisták, sőt nagybirtokosok is. Ugyancsak 1888. alapította meg Flürscheim a Deutscher Bund für Bodenbesitzreform c. egyesületet, amelyek azonban egyenként és együttesen is megmaradtak a kérdésnek elméleti tárgyalásánál és csak az újabb időben lett meg inkább a városi munkások törekvéseinek az a következménye, hogy egy-két szocialista képviselő jutott be e réven a parlamentekbe.
Egészen más természetü politikai egyesülés az irországi L., amelyet 1879. a féniek alapítottak Davitt Mihály vezetése alatt, de már 1880. Parnell kezében volt az egyesület vezérlete. Irországban ez időtájt érte el az anglok ellen folytatott nemzetiségi és gazdasági hosszu harc feszültségének legnagyobb fokát (l. Irország IX. 699. old.); az ireknek számos politikai és gazdasági egyesülete vezette a harcot egyrészt a társadalmi, másrészt a politikai téren. A L.-re például az a szerep háramlott, hogy tényleg valósítsa meg a szálló igévé vált politikai jelszót: «Irországot az ireknek!» E célból a L. pénzt gyüjtött s tőkéjével megvásárolta az angol birtokosok földjeit, amelyeket aztán v. örök tulajdonul eladott v. pedig bérletül átadott párthiveinek. Részint a liga vezetése körül uralkodott erős politikai pártszenvedélyek, részint a L. által elért erős sikerek és az Amerikából is gyülő adományok annyira elragadták az ireket, hogy súlyos kihágásokra vetemedtek. A kormány ezeket a törvények szigoru alkalmazásával torolta meg, a gazdasági és szociális bajokon pedig közmunkák elrendelésével iparkodott segíteni. Mindez azonban nem használt már semmit, sőt mikor a liga vezetőit, Parnellt, Davittot és még néhány társukat 1881 őszén a kormány letartóztatta, akkor a liga egyenesen arra hivta fel tagjait, hogy mindaddig, amig vezéreiket fogságban tartják, ne fizessenek bérletet. E felhivás alapján aztán a kormány feloszlatta a ligát, amelynek helyébe azonban rögtön új egyesület, a Nemzeti liga alakult.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem