Lágyulás
Lágyulás (malacia), gyüjtőnév a kórtanban mindazon kóros folyamatok összefoglalására, melyeknél a szövetek összeállása, konszisztenciája jelentékenyen, néha a szétfolyásig csökken. Régebben a L. külön kórtani egység, külön fogalom volt; ma azt a legkülönbözőbb folyamatok végső stádiumának tekintik. Mig p. régebben a gyomor-L.-t külön halálos betegségnek nézték, ma tudjuk, hogy az kizárólag halál után a gyomorfalzatnak megemésztetése következtében a gyomornedv által történik. Szövetlágyulás az élőben bekövetkezik: 1. az üteres vér odaáramlásának akadályozott volta vagy teljes megszünése után, ami iránt első sorban az agyállomány fogékony, legkevésbbé a csont; 2. a genyedésnek szövetoldó hatása alatt (tályogok, fekélyek); 3. zsíros elfajulás által, amikor a sejtek protoplaszmájának bomlásából képződik a zsír, p. foszformérgezésnél v. heveny sárga májsorvadásnál vagy az agyban üteres vérszegénységnél; 4. nyákos elfajulásnál, amely után u. n. lágyulási tömlők is származhatnak, p. az agyban, a tultengett pajzsmirigyben (guga, struma), vagy daganatokban, p. húsdaganatban (sarcoma); 5. az u. n. nedves üszkösödésnél; 6. az oly gyakori túrós gyuladások, gümős termények l.-ánál, ami vizfelvétel által történik és analogiába hozható a friss sajt későbbi lágyulásával és szétfolyásával; 7. a csont-L. (osteomalacia), mikor a csontok papirszerüen hajlékonyakká lesznek s ami nem egyszerüen a mészsók felszívódásában, hanem új, de olyan csontállomány képzésében is áll, melyben a mészsók le nem rakódnak. Főleg a csont-, a gyomor- és az agyállományra használatos még a L. szó, más folyamatoknál a kórtan az azt előidéző folyamat elnevezését használja. - L. a nyelvészetben a kemény (zöngétlen) hangoknak lágyakra (zöngésekre) való változása, p. lélekzés helyett lélegzés. L. Hangváltozás, Hangtörténet.
