Kupelwieser,
Kupelwieser, 1. Ferenc, német kohász, szül. Bécsben 1830 szept. 14. Tanulmányait ott és Leobenben végezte, azután előadásokat tartott Leobenben a felsőbb mennyiségtanból és ábrázoló méréstanból; 1856. kohómester az államvasutak kemlichai vasgyáránál; 1862. Tunnerrel együtt átvette a kohászattan előadását Leobenben; 1866. kinevezték oda rendes tanárrá és előadta a vaskohászattant is. Nevezetesebb munkái: Studien über den Bessemerprocess (1870); Die Kohlenreviere von Ostrau, Rossitz und Fünfkirchen, und ihre Leistungsfähigkeit in Bezug auf die Erzeugung von für den Hochofenbetrieb tauglichen Koks (1870); Beiträage zum Studium der Hochofenprocesse (1873); Berichte über das Hüttenwesen auf der Weltausstellung in Wien (1874), Philadelphia (1877) und Paris (1879).
2. K. Lipót, osztrák festő, szül. Piestingben 1796 okt. 17., meghalt Bécsben 1862 nov. 17. A bécsi akadémián tanult, 1824-25. pedig Olaszországban tartózkodott, 1837 óta a bécsi akadémia tanára volt és mint ilyen nagy hatást gyakorolt a korabeli osztrák festészetre. Nagyrészt vallásos tárgyu oltárképeket festett, melyek Ausztriának és Magyarországnak nagyobb templomaiban nem ritkák. Ilyenek: Mária mennybemenetele (a bécsi egyetemi templomban), Mária születése (Klosterneuburg), Mózes az amelekiták fölötti győzelemért imádkozik (bécsi műv. muzeum); Krisztus mennybemenetele (Kalocsa) stb. Egy Beresin nevü orosz megbizásából festette magyar népviseleteket ábrázoló képeit.
3. K. Lipót, császári és királyi altábornagy, történetiró, előbbinek fia, szül. Bécsben 1829-ben. 1848. mint hadapród a 8-ik gyalogezredbe lépett, hol egy év mulva hadnagygyá léptették elő. 1851. a műszaki csapatnál főhadnagy lett s részt vett az osztrák csapatok vaskapui munkálatainál; 1856. kapitány, ez időtől kezdve többször megfordult Magyarországon s Erdélyben. 1870. a 63. gyalogezredhez tették át őrnagyi ranggal, 1877. alezredes, 1862. a 61. gyalogezred parancsnoka, 1886. mint tábornokot a dalmáciai hadparancsnoksághoz osztották be; itt működött 1889-ig, amidőn mint a 3-ad osztályu vaskorona-rend lovagja nyugalomba vonult. 1892. altábornagy lett s azóta állandóan Bécsben él. Délmagyarországi tartózkodása alatt fogamzott meg fejében az az eszme, hogy a magyar és török között századokon keresztül folyt dunamelléki harcokat teszi tanulmánya tárgyává s e téren megjelent dolgozatai első helyet biztosítanak neki az e korszak hadtörténetével foglalkozó szakirók között. Ide vonatkozó főműve: Ungarns Kämpfe mit den Osmanen bis zur Schlacht bei Mohács, 1526. (Bécs-Lipcse 1895).
