Kukorica
Kukorica vagy tengeri (növ., Zea Mich., Mays Gaertn.), fajaszakadt, amerikai pelyvás pázsitkóró, de vadon sehol nem lelni. Egylaki, himvirágzata a szártetején ágasbogas, termő virágzata, a kukoricacső a levél tövében fejlődik, több levélhüvely (csuhaj, csuhéj) mint virágburok fogja körül, ebből szokás a K.-csövet kifosztani. Szemtermése 6-12 sorban van a csutkán, vagyis a termő virágzat vastag tengelyén. A Zea Mays L. (indiai, egyiptomi v. török búza) egynyári, egész 6 m. magas, 1,3-8 cm. vastag szára a csövesszáru pázsitok közt tömött, köztük a bambusznád után a legnagyobb. Levele szálas, csatornásan összehajló, pillás. Virágbokrétáját kétvirágu háromhimes füzérkék alkotják, de a sok füzérke együtt ágasbogas kalászt ábrázol. A gyenge K.-szem az alatta levő csúcsából hosszu selyem szál nyulik ki, ez a K.-haj v. K.-selyem. Botanikailag ez a bibeszál s a K.-é a leghosszabb a növényországban. Leghihetőbb, hogy Amerika forró vidékén van a hazája, de a fölfedezésekor már ott is mint egyetlen gabonát termesztették. 1520 óta Spanyol-, 1560. Olaszországban ültették. Később másfelé is elterjedt, ma a forró tartományokban s a mérsékelt öv melegebb táján mindenütt termesztik, és a szár magasságát, a cső nagyságát és hosszaságát, a K.-szem alakját, és szinét, valamint a megérés idejét tekintve számtalan fajtája támadt. Amerikában az É-i szélesség, 54°-tól a D-i 30°-ig, Európában az É-i 52°-ig terjed, ahol a nyár hőmérséke legalább 18°. A gabona közül a K. termesztése a legnagyobb terjedelmü.
A K.-nak általában amerikai és európai fajtáját szokás megkülönböztetni. Az európait a kultura hozt alétre. Az amerikai fajtának szeme többnyire nagyon lapított, gyengébb vagy mélyebb gödre van, amelyből gyakran fogalaku hegy emelkedik ki (fogas K.). Az európai fajta gömbölyded, se foga, se benyomása nincs. Az amerikai fajta nálunk termesztve néhány esztendő mulva szintén megváltozik. Szára eredetileg 4-51/2 m. magas (óriás K.), de nálunk csak 21/2 m.-nyire vagy ennyire sem nő meg, a magva is átformálódik. Amerikában oly későn érik meg, hogy nálunk termeszteni már azért sem érdemes. A K. ültetésének régiója a szőllőével esik össze, de a tenyészése nem annyira az évi középhőmérséklettől függ, mint a hőmérsék nagyságától, tehát ott is megérik, ahol a nyár kurta, de forró. Mennél északibb a vidék, annál alacsonyabb fajtát kell választani, ha érett magvat akarunk. Zöld takarmánynak Németország közép és É-i tájain még a 2-21/2 m. magas badeni fajta is célszerü.
A K. meleg, laza mélyfenekü, meglehetős friss és bőven trágyázott földet szereti. Fagy multával sorba szokás ültetni és egy tőnek, ha magnak termesztjük, 0,4, ha zöld takarmánynak 0,2 m2 térségre van szüksége. Ha a kikelt K. már kézmagasságu, jól megkapálják, meggyomlálják, sőt később a K. fiát, vagyis fattyuhajtásait is eltávolítják (l. Ágatlanság). Később a K. fészkét a K. körül jól feltöltik. A takarmánynak valót a lobogó (himvirágzat) kifejlődése után levághatni. A magnak valót akkor kezdjük törtni, ha a selyme megbarnult, száraz, a hüvelyező levelek hervadtak és szárazak, a cső lefelé hajlik, még ha a jól kifejlődött szem nem egészen kemény is. Érés ideje felé a szár tetejét a legfelső csőig le lehet vágni. A mag csirázó képessége két esztendeig tart.
A K.-szem tartalma: 10,05% fehérje, 2,84% cellulóza, 66,78% keményítő és dextrin, 4,76% zsiradék és 1,69% só, 13,88% vizzel. Ennyi keményítő s magfehérje más gabonában nincs. Darának és lisztnek őrölik és Amerikában belőle sütik a kenyeret. Nálunk a K.-t főzik, sütik vagy pattogtagják. Lisztjét közönséges búza- vagy rozsliszttel szokás keverni, hogy jobb ízü legyen, mert a K.-ban kevés a sikér. K.-lisztből sütik nálunk a görhét meg az édes málét, a hegyes vidéken (p. Krassó-Szörény vmegyében) a kenyeret is. Az oláh juhtejjel keverve a mamaligát (mammeliga) vagy puliszkát, az olasz pedig a polentát, az amerikai meg az angol puddingjait készíti vele; mindennapi eledelök, mint a franciának a «gaudes» és «miliasse». Az éretlen csövet mint az uborkát be is savanyítják. Délamerikában magvából italt (chica Peruban) erjesztenek, sör, szesz és finom keményítő (maisena) is lesz belőle. A lé erjedésekor hígan folyó, száradó, 80°-os alkoholban feloldódó, a K. fajtái szerint más-más szinü, állva sötétszinü olaj képződik, melyet technikailag értékesítenek. A szár édes nedvéből szirupot (ebből gyártják a K.-cukrot vagy mexikói cukrot), sőt pálinkát is főznek, melyet a mexikói «pulque de mahio»-nak nevez. Magvából Amerikában kövér olajat ütnek. A fiatal szár kitünő takarmány (csalamádé), ezért vetik. A jószág valamennyi pázsitféle közt a legjobban szereti; mint takarmány esőtlen nyáron is jól fizet. A hízó állat húsa a magvától finomabb és jobb ízü lesz. A jószág a száraz szárat is megeszi a cső letörése után; alomnak és trágyavegyüléknek is célszerü. Magvát majd minden állat szereti, különösen pedig a sertés meg a baromfi hizlalására jó. Amerikában a K.-héjból tartós kalapot, kötelet, gyékényt szőnek, szalmazsákot, derekaljat, vánkost tömnek vele, sőt Ausztriában papirt is gyártanak belőle, mert rostja bőven van. Csutkáját feltüzelik. Kertben sok fajtája van: a csíkos-levelü (Bandmais), az óriás K. meg a lófog-szemü (Pferdezahnmais) alakja tünik ki. Emennek a szeme lófogalaku, nagy A. K. pelyvás virágja szerkezetében a gabonanemü füvekkel megegyezik, de egylakisága meg a vastag tengelyü torzsavirágzata tőlük élesen elválasztja.
A K.-t szavahihető vagy meg nem cáfolt munka Amerika előtt az óvilágból nem ismeri, de hamar messzire elterjedt és az elterjedés útja-módja előbb feledésbe ment, mielőtt még az elterjedését irodalmilag konstatálták volna. A tébai sírba valami arab csempészte bele. Az óvilágbeli termesztéséről szóló hirek vagy más gabonára vonatkoznak, vagy hamisak, vagy Amerika fölfödözése utánra vonatkoznak. Európában Kolumbus hozta. Itt eleinte kerti növény volt. Keleten a velenceiek terjesztették el. Népies neve, különösen a tengeri búza, mind hamis. Ma a KD-i Európa és Kelet nagyobb részén Khináig és Japánig terem, Afrika közepe az emberiségnek legnagyobb részét táplálja. Magyarországon leginkább ott fordul elő, hol oláhok és szerbek laknak, tehát leginkább DK-i vidéken. A K. hazánk learatott területének legújabban 20-21%-át foglalja el; az évi átlagos termés 1885-94. tiz év alatt 40,5 millió (Horvát-Szlavonország beleértésével).
Betegségei. 1. Uszög. A kukoricát 3 üszögfaj szokta megtámadni: a) az Ustilago Maydis Tul., mely leginkább a zsenge csövön vagy a cső helyén okoz szabálytalan, gyakran gyermekfejnagyságu, kivül fehéres, belül barna, majd fekete porrral (az üszögspórákkal) telt, később felrepedő daganatokat, de e daganatok néha a zászlón (himvirágzaton), a leveleken s a szár különböző helyein is észlelhetők; b) az Ustilago Reiliana Kühn, mely csupán a zászlón idéz elő tojásdad s szintén barna v. fekete porral telt daganatokat, s végül c) az Ustilago Fischeri Pass., mely csupán a csutát támadja meg, melyben s részben a magvakban fejlődnek ki a fekete port alkotó spórák. A K. üszkei ellen másként nem védekezhetünk, mint azáltal, hogy az üszög által okozott daganatokat, illetve a megtámadott beteg részeket, mielőtt ezekben az üszögspórák megértek (megfeketedtek) volna, munkásokkal átjáratva a földeket, levágatjuk s elégetjük; ajánlják a magvak csávázását is, de tekintve, hogy a spórák legnagyobb része a talajba kerül s ezt inficiálja, mig a magvakhoz csak kevés spóra tapad, ez az eljárás csak nagyon kétes sikerü. Mivel az alomul használt üszkös kukoricaszárral is inficiálhatók a földek, oly földeket, melyeken K. termeltetik, ilyen alommal trágyázni nem tanácsos. 2. Rozsda. A Puccinia Sorghi Wtr. nevü gomba a leveleken eleinte a felbőr által takart, kissé felhólyagosodtt rozsdabarna foltokat okoz, melyek később felrepednek s elfeketednek; e gomba, mely hazánkban különösen a zöld takarmánynak (csalamádénak) vetett K.-ban jelentékeny károkat tesz, csupán ureod és teleuto fejlődési alakokban (l. Rozsda) ismeretes. Ellen biztos védekezés nincs. 3. Elsárgulás, abban áll, hogy a fiatal vetés zöld szinét lassankint elvesztve, elsárgul vagy néha elfehéredik; oka lehet e jelenségnek az alacsony hőmérséklet vagy a tartós esőzés, s ilyenkor, ha az időjárás később megjavul, a növények zöld szinüket ismét visszanyerik, de oka lehet az állandóan magas talajviz is, mely esetben a vetés meg nem javul, hanem később kirothat, «kisavanyodik». 4. A szemek felrepedezése, abban áll, hogy a magvak érés előtt, különösen nedves időjárásnál, néha a tövek összes csövein megrepedeznek; oka teljesen megfejtve nincs. 5. A fiatal vetés növényei tövükön elbarnulnak, megpuhulnak, mire eldülnek és elrothatnak; oka a Pythium de Baryanum Hesse nevü gomba. 6. A leveleken fehér szinü, sárgán szegélyzett foltokat, melyeken később számos fekete szemecske jelenik meg, a Sphaerella Zeae Sacc. nevü gomba, s hosszukás vöröses foltokat az Ascochyta Zeina Sacc. nevü gomba okoz. 7. A K.-szemeken zöldes foltokat a Chromosporium Maydis Sacc., rózsaszinü csomókat pedig a Fusarium heterosporum N. v. E. nevü gomba okoz. 8. Végül felmelítjük, hogy a K. az a gazdasági növény, melyen leggyakrabban észlelhetők eltorzulások, ilyenek a csőlevelek ellombosodása, a csövek elágazása, stb., ezek azonban nem jelentkeznek károsan s inkább mint botanikai érdekességek érdemelnek említést.
