Kuhn,
Kuhn, 1. Adalbert, német nyelvész, szül. Königsbergben 1812 nov. 19., megh. 1881 máj. 5. Tanulmányait a berlini egyetemen végezte, hol 1841. tanító, majd tanár, 1870. gimnáziumi igazgató lett. Érdemeket szerzett az összehasonlító nyelvészet, de különösen az indogermán mitologia tanulmányozásának terén. 1851 óta (eleintén Aufrechttel) a Zeitschrift für vergleichende Sprachforschung c. folyóiratot szerkezetett, majd 1875 óta a Zeitschrift für vergleichende Sprachforschung auf dem Gebiet der indogermanischen Sprachen c. folyóiratot. Kiválóbb művei: Zur ältesten Geschichte der indogermanischen Völker (Berling 1845), amelyben etimologiai kutatások alapján az indogermán ősnép legrégibb kulturállapotát irja le. Die Herabkunft des Feuers u. des Göttertrankes (u. o. 1859, 2. kiad. 1886), amely úttörő munka volt az összehasonlító mitologia terén. Märkische Sagen u. Märchen (Berlin 1842); Nordische Sagen (Lipcse 1848); Sagen, Gebräuche u. Märchen aus Westphalen (u. o. 1859, 2. köt.). Mitologiai tanulmányait összegyüjtve a fia adta ki (Gütersloh 1886). - Fia:
2. K. Ernő V. Adalbert, szül. 1846 febr. 7. Berlinben. 1875 óta a heidelbergai egyetemen a szanszkrit nyelv és összehasonlító nyelvészet tanára; különösen nyelvbuvárkodásával tünt ki.
3. K. Ferenc, kuhnenfeldi báró, osztrák-magyar táborszernagy, szül. Prossnitzban (Morvaország) 1817 jul. 15. 1837. mint altiszt lépett a hadseregbe, résztvett az 1848-49. olasz hadjáratban, kitünt nevezetesen Santa Lucia és Custozzánál. 1849. hazánkban is küzdött. Azután a XI. magyarországi hadtest táborkari főnöke lett; 1852. bárói rangra emelték és 1858. a sztrategia tanára lett a bécsi hadiiskolában. Az 1859. olasz háboru küszöbén Gyula táborkari főnökévé tették. 1866. déli Tirolba nevezték ki főparancsnokká és ebben az állásban kitünő sikerrel harcolt Garibaldi önkénteseivel. A béke megkötése után altábornagygyá léptették elő, 1868 jan. 18. pedig közös hadügyminiszterré az 1868-iki szerencsétlen porosz háboru folyamában kiderült bajokat orvosolta, a hadsereg újjászervezését folytatta és különösen az osztrák Landwehr szervezése körül szerzett nagy érdemeket. Mint hadászati iró már régebben alapította volt meg hirnevét, különösen Der Gebirgskrieg (2. kiadás, 1878) c. munkájával és számos hadtörténeti és csillagászati értekezéseivel. Eredetiben olvassa a latin és görög hadi irókat, amint általános műveltségre nézve egy osztrák főtiszt sem versenyezhet vele. 1874. lemondott miniszteri állásáról és Grazba ment mint országos hadparancsnok. Ebben az állásban 14 évig működött és a legnagyobb mértékben vívta ki alárendeltjeinek szeretetét. A bécsi körök azonban azt vetették szemére, hogy a fegyelem dolgában nem eléggé erélyes; hogy nem eléggé ügyel katonai magatartására; mindenek előtt pedig azért nehezteltek K.-ra, hogy magas állásu személyekről is nagy őszinteséggel szokott nyilatkozni. Ezen okokból több ízben felszólították, folyamodnék nyugdíjaztatásáért, de K. ettől vonakodott. Elvégre azonban 1888. jul. mégis nyugdíjazták. E hirre a Stiriában állomásozó III. hadtest tisztikara jul. 24. szivélyes búcsuestélyt rendezett szeretett parancsnoka tiszteletére és elbocsáttatása ellen szinte tüntetett. Néhány hónappal később K. Görzbe költözött, hol rokona, Strassoldo gróf házában élvezi nyugalmát. K. számos rendjel birtokosa, többi között a Mária Terézia-rend egyedüli commandeurje, s e rend kancellárja és a 17. sz. gyalog ezred tulajdonosa.
