Kereskedelmi zár,

Teljes szövegű keresés

Kereskedelmi zár, a szó szoros értelmében azt jelenti, hogy bizonyos területek, legtöbbnyire egyes államok, beviteli vagy kiviteli tilalommal vannak sujtva, ugy hogy az egyik területről a másikra semmi néven nevezendő árut nem szabad átvinni. A középkor végén és az új-kor elején az egyes gyarmatosító államok alkalmaztak nagyon erős K.-akat, amelyeknek az a kettős célja volt, hogy egyfelől a gyarmat biztosított fogyasztója legyen az anyaországnak, másfelől pedig, hogy a gyarmat nyers terményeit az anyaország olcsón biztosíthassa magának. Ugyancsak ezt az igazságtalan gyarmatpolitikát űzte Magyarországgal szemben Ausztria, illetőleg annak idején Németország a Habsburgok uralkodása alatt; csakhogy nálunk a K. nem merev tilalom, hanem óriási kiviteli és behozatali vámtételek alakjában működött. E században a K. már csak háboruk idejében alkalmaztatik az ellenséges államokkal szemben; az ilyen hadi K.-nak nagyszerü esetét és roppant messze menő hatásait idézte elő I. Napoleon 1806., amidőn Angliával szemben a legmerevebb K.-at, az u. n. szárazföldi zárt (Continental System) állította fel. Különösen fontos és előnyös következményekkel járt e szárazföldi zár Magyarországra nézve, amennyiben az egész Ny.-Európára kiterjedő gyarmatáru-csempészetnek Pest lőn és 1814-ig meg is maradt központja; gyapot, kávé, tea, fűszerek és déli gyümölcsök óriási mennyiségben szállíttattak Zimonyon és Orsován keresztül Pestre s innen tovább Ny-ra. Részben ez a nagy tranzito-kereskedelem vetette meg Pest mai gazdagságának alapját. E mellett a magyarországi dohány, gyapju, vas, hamuzsir stb. megszabadulván az angol versenytől, s az amugy is nagy vámok miatt nagyon megdrágulván, egész Európában nagy kelendőségre találtak. L. még Forgalomzár.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem