Kasza,
Kasza, szálas növények, nevezetesen gabona, repce, kender s szálas takarmánynövények lemetszésére szolgáló eszköz, melynek lényeges alkatrészei a penge és a nyél.
1. ábra.
2. ábra.
3. ábra.
4. ábra.
6. ábra.
7-8. ábra.
9-10 ábra.
A penge egyik végén levő nyulvány az u. n. K.-makk a pengének a nyélhez való erősítésére szolgál, ami a karikaalaku K.-örv és egy ék segélyével történik. Az 1,5-1,8 m. hosszu K.-nyélnek egy-két K.-mankónak nevezett fogantyuja van, mely a nyél megmarkolására szolgál. Ilyen szerkezetü K.-val a termények csak rendre kaszálhatók, azaz a földre teríttetnek; ellenben hosszuszáru növények, p. őszi gabona kaszálására a gereblyével vagy takaróval ellátott K. használtatik, melylyel a lekaszált gabonát a még fennállóhoz döntik. A kaszálás ezen módja marokra-kaszálásnak mondatik. Hogy a K.-val megfelelő munkát végezhessünk, kell, hogy a K. helyesen legyen állítva, különben nagyon erőltető a kaszálás s hiányos a K. munkája. Ügyes kaszás a termény állása szerint 1000-1600 négyszög-ölet, illetve 0,4-0,6 hektárt képes naponkint elvégezni. A K.-t a legrégibb időktől fogva egészen az újkorig, a földmívesek fegyverekül is használták; e célra a K.-t ugy erősítették nyelére, hogy a K. pengéje a nyél meghosszabítását képezte. A XVI. sz.-ban a németországi paraszthadak, 1830-31. a lengyel népfelkelés és még 1848-49. is a magyar hadak némely rögtönzött csapatai K.-kal voltak felfegyverezve.
A K.-kat négyzet keresztmetszetü Bessemer acélrudakból gyártják. A rudakat mintegy fél kg. nehéz darabokra vágják s minden darabból egy-egy K.-t kovácsolnak ki. Az első kovácsmunkát alkotja a pengének megfelelő A rész (1. ábra) 400 mm.-ig való kinyujtása. Mire a nyél számára visszamaradt B részt (2. ábra) nyujtják ki mint egy 110 mm., az A részt pedig mintegy 700 mm. hosszuságura. E munka után újra B részt hevítik föl, hogy belőle a C pecket alakíthassák ki (3. ábra). Elkészülvén a nyél, A részt teszik a tűzbe, s ha már elég meleg, elkezdik kovácsolni, hogy a b pengét és ennek a bordáját nagyjában elkészíthessék (4. ábra). E munka közben a kovácsnak ügyelni kell arra is, hogy a K. a szükséges görbületet megkapja. Ezután újból izzítják az A részt s tovább formálják, 2-3 szori melegítés és azt követő kovácsolás után a K. az 5., majd a 6. ábrabeli alakot kapja, mire a munkadarabot a penge végleges kialakítása céljából a fényező kalapácsokkal kiegyengetik. Mivel a penge éle még alaktalan, a fényező kalapácsok alók kikerült K. pengéjének szélét ollóval alakzók szerint körülmetszik. Azonban a K. még igy sem használható, mert puha, érdes felszinü és életlen. Az első feladat tehát a K.-t megedzeni, e célból a munkadarabot vörösizzásig fölhevítik és faggyuban lehütik. A penge most tele van reveréteggel, azért ráfeszítik a 7-9. ábrában előtüntetett P padra (K) és a 9-10. ábrában előtüntetett T acél kaparóval felszinét lekaparják. A kaparó olyan mint a vonókés, van két fogantyuja (a b) s egy késtartó tokja (c), melybe (e) sróffal a (d) kaparókést rögzítik. E célra surlópapirral beburkolt fakorongokat is használnak, de ezek gyors munkájuk közben a K.-t fölmelegítik. Tisztítás után a K.-t kék (vagy más) szinre befuttatják, egyszerü nyilt faszén tüzön való hevítéssel. Ennek megtörténte után a K.-t hidegen, fényező kalapácsokkal tökéletes simára kalapácsolják, s végül az élt kiköszörülik. Leghiresebbek a stájerországi K.-gyárak (Kirchhof, Micheldorf stb.). Magyarországban Kabola-Pojánán volt K.-gyár.
