Kallimachos,
Kallimachos, 1. görög művész Athénben, ki főképen képfaragással foglalkozott, de Vitruvius szerint építészettel, Plinius szerint festészettel is megpróbálkozott. Vitruvius szerint K. a korintusi oszlopfő feltalálója. Ismeretes volt ama nagy gondról, melylyel művein mindig újból és újból javítgatott (innen művészi mellékneve is: Katatexitechnos). Fénykora Kr. e. 424-404. volt.
2. K., görög költő és grammatikus az alexandriai korban, Kyrenéből való volt a battiadok előkelő családjából. Eleinte grammatikai iskolája volt Eleuziszben (Alexandria egyik külvárosa), de Ptolemaios Philadelphos csakhamar figyelmessé lett rája és Kr. e. 260. őt nevezte ki a hirneves muzeum könyvtárának igazgatójává, melynek élén 240-ig maradt meg és melynek rendezése kizárólag K. érdeme. 120 leltárba foglalva rendezte a könyvtár gazdag kincseit s ezzel alapját vetette meg a görög irodalomtörténetnek. Polihisztor volt a szó teljes értelmében és a neki tulajdonított 800 munka között a legkülönfélébb tartalmuak találhatók. Teljesen azonban csakis 3 himnusz és 64 epigramm maradt reánk. Elegiái, megyeket az ókor költői rendkivül nagyra tartottak, elvesztek, de hatásuk megmaradt azon római költők műveiben, akik utánozták (Catullus, Propertius, Ovidius), bár a ránk maradt emlékekből kitünik, hogy műveivel inkább tudós vonatkozásokkal, mint igazi üde tőről-metszett poézissal igyekeztek hatni. Ilyen volt első sorban Aitia c. műve, melynek hatása alatt keletkezett Ovidiusnak Fasti c. munkája; őt utánozta Catullus 66. sz. költeményében (de coma Berenices) és Ovidius 20-ik hőslevelében (Cydippe keserve). Sokat olvasták még Hekale c. hőskölteményét, melynek egyes töredékeit egy bécsi papyrusból Gomperz adta ki (Bécs 1893). Összes műveinek kiadása Schneidertől (Lipcse 1870-73, 2 köt.), a himnusoké és epigrammáké Meinekétől (Berlin 1861) és Villamovicztól (u. o. 1882). Monografia Linkétől, De Callimachi vita et scriptis (Halle 1862.) és Couat-tól, La poésie alexandrine sous les trois premiers Ptolomées (Páris 1882).
