Justh
Justh-család (neczpáli), első ismert őse kussani J. Jodocus, ki Véghles várát kapja 1451. adományban. Ő a Neczpáli-család egyenes örököse és utóda, mely a XII. sz.-ig viszi fel családfáját. Fia, András jut a turócvármegyei Neczpál község birtokába. Ennek fia, Menyhért iktári Bethlen Hedviget veszi nőül. A család egyik ága még most is Turóc vmegyében Necpálon és Tót-Prónán székel, a másik ága az alföldre jutott anyai ágról öröklött birtokokra: Tornya, Kutas és Szt.-Tornyára. A család ismertebb tagjai: J. Gábor, ki e század elején Turóc vmegye főispánja volt és a magyar akadémiára nagyobb összeget adott. J. József, az előbbinek br. Prónay Ludovikától született fia, 1848-49-ben barsvármegyei főispán és kormánybiztos, majd a 70-es években a Deák-párt elnöke. J. György, 1882-1886. Turóc vmegye főispánja. J. Kálmán, 1886-tól máig turóci főispán. Ifj. J. György (szül. 1856), országgyülési képviselő. J. Szidonia, férjezett gr. Brunswick Ferencné, Beethoven ismert barátnője, kinek martonvásári kastélyában a nagy zeneszerző több mesterművét szerzette. J. Gyula (l. o.), a függetlenségi és 48-as párt elnöke és J. Zsigmond iró (l. o.).
1. J. Gyula, politikus, szül. Necpálon (Turóc), 1850 jan. 13. Jogi tanulmányait végezve, 1872. Békés vármegye tiszteletbeli aljegyzője lett, 1874. pedig rendes aljegyzővé választatott. 1876. a békésgyulai járás főszolgabirája lett, de politikai magatartása és független gondolkozása miatt az 1878-iki általános tisztujításkor a kormánypárt kihagyta a tisztikarból. J. átvette atyja egyik birtokának kezelését és Tornyára, Csanád vármegyébe költözött, a gazdálkodás mellett élénk részt vevén Csanád vármegye közügyeiben. Közben, tapasztalatokat szerzendő, járt Ausztriában és Németországban, Olasz- és Franciaországban, Svájcban, majd a sajtó terén is föllépett, főképen a közigazgatás kérdéseit és vizi kérdéseket tárgyaló cikkeivel. Külföldi utjából való viszszatérése után alakította meg a csanádvármegyei függetlenségi és 48-as pártot és a törvényhatósági ellenzéket. A pártéletben különösen szervező képességével tünt ki. 1884-ben, majd ujra 1887-ben, Makó városa függetlenségi és 48-as programmal képviselővé választotta. Pártja elismeréssel adózott buzgó tevékenységeért, melylyel különösen 1891. tünt ki, mint a közigazgatási vita alkalmából szervezett «vitarendező bizottság» elnöke, 1891., az Ugron-frakció kiválása után a párt alelnökének választotta. 1893. a lemondó Eötvös Károly helyébe, mig ő párbajban kapott súlyos sebével a vidéken volt, a párt megválasztotta elnökének. Egy hónapra rá Szolnokon mint elnök először nyilatkozott az egyházpolitikai kérdésekről, teljesen a liberális reformok hivének vallván magát. 1894 február 21-én mondott beszéde nevezetes momentuma volt az egyházpolitikai vitának. Egy évvel ezután, 1895 febr. 22. beállt a szakadás a függetlenségi és 48-as pártnak főképen az egyházpolitikai kérdések miatt széthuzó elemei közt. J. 33-ad magával kilépett a pártkörből s az uj párt száma az Eötvös-frakció hozzácsatlakozásával csakhamar 53-ra szaporodott. Kossuth Ferenc, ki addig kültagja volt a régi pártnak, szintén hozzácsatlakozott a kilépettekhez, kik elnöknek J.-ot választották.
2. J. Zsigmond, iró, szül. Puszta-Szt.-Tornyán (Békés), 1863 február 16-án, meghalt Cannesban (Franciaország) 1894 október 9-én. Budapesten kezdte tanulmányait s külföldi főiskolákon: Kielben, Zürichben, Párisban folytatta és fejezte be. Eleinte nemzetgazdasági tanulmányokra készült, de Tainenek, a világhirü francia esztetikusnak tanácsára a szépirodalomra adta magát. Jelentékeny talentuma Páris nagyvilági légkörében, a francia szépirodalmi áramlatok közvetlen hatása alatt fejlődött; általán kiterjedt baráti összeköttetései voltak a francia politikai, társadalmi, irodalmi és művészeti világ kitünőségeivel; négy telet töltött Párisban, hol a szalonok kedvelt látogatója volt, s szenttornyai kastélyában gyakran látta ő is vendégeiül a hazai és külföldi szellemi élet számos nevezetes alakját. Első művei: Páris elemei, Káprázatok (Budapest 1887); Művész-szerelem (regény, Budapest 1888); némikép egyénisége rovására éreztetik a nyugati, különösen a naturalisztikus hatást. Elemző erejével nemsokára az alföldi népélet felé fordult, melynek mai sajátszerü életét és tipikus alakjait nagy szeretettel rajzolta, igy a gányót, a nazarénust stb. A puszta könyve (Budapest 1891); GányóJulcsa (1893) s Delelő sok eredeti impreszszióval alkotott genreművek, J.-nak legjelesebb művei; tárgyuk népies, de tárgyalásuk nem naiv, hanem modern, analizáló, s érdemök, hogy a paraszt-társadalom erkölcsi oldalával és mélyebb kérdéseivel foglalkoznak. Tervezett egy regényciklust A kiválás genezise cimmel, melybe filozofiáját kivánta foglalni; ennek volt tagja a Gányó Julcsa és szintén 1893. megjelent Pénz legendája, mely utóbbi a magyar arisztokráciát festi, és utolsó regénye a Fuimus (megjelent 1894 dec.). Ezt alig fejezhette be, tüdőbaja, mely ellen hol Olaszországba, hol Indiába, hol a francia Rivierára menekült, megölte; Szent-Tornyán temették el. Érdekes és nem sikertelen kisérlete volt, hogy birtokán paraszt-szinházat állított, melyben a néppel magyar népszinműveket, továbbá klaszszikus drámákat, shakesperei és molierei darabokat adatott elő; a betanítást maga vezette. Kora halála irodalmunkat egy nemes és finom s még fejlődésben levő szellemtől fosztotta meg, melyben azonban több volt az észlelő és elemző képesség, mint a művészi alkotó erő.
