Joachim,
Joachim, 1. (I.), brandenburgi választó-fejedelem, szül. 1484 febr. 21., mint János Cicero legidősebb fia, megh. 1535 jul. 11. A lebusi püspök Detre volt J. nevelője, kitül az asztrologia és alkémia iránti hajlamot is örökölte. Atyja halálakor még csak 15 éves volt, de azért a rakoncátlan és rendbontó nemesekkel szemben rendkivüli szigort tanusított. 1527. behozta a római jogot (Joachim-féle konstitució) és ujjászervezte a legfelsőbb bíróságot, de a zilált pénzügyet nem volt képes jobb karba hozni. A közoktatás terén az Odera mellett Frankfurtba alapított egyetemmel szerzett érdemet, a Luther-féle reformációval azonban sehogyan sem tudott megbarátkozni. Lutherrel személyes vitába is elegyedett, amidőn az J.-ot a Hornung Jánoséval folytatott tiltott viszonya miatt szemrehányásokkal illette. Hatalmának növekedésére irányuló vágyaival éppen ugy nem ért sikert, mint a reformáció kiirtását célzó rendeleteivel és e szellemben szerkesztett végrendeletével. V. ö. Droysen, Gesch. der preuss. Politik (2. kiad., II. 2. 1870); Treusch von Buttlar, Der Kampf J.-s gegen den Adel seines Landes (Drezda 1889).
2. J. (II.), másként J. Hektor, brandenburgi választó-fejedelem, az előbbinek fia, szül. 1505 jan. 13., megh. 1571 jan. 3. Atyja kat. szellemben neveltette és J. trónralépte után 1539-ig meg is maradt a kat. egyház kebelében. Ebben az évben azonban (nov. 1.) Spandauban nyiltan áttért a lutheránus hitre. 1540-41. részt vett a Hagenauban, Wormsban és Regensburgban rendezett felekezeti vitákban, melyektől a kat. és prot. egyházak kibékítését remélték. 1540. szervezetet adott a brendenburgi prot. egyháznak, melynek immár maga lett a feje, a kat. liturgiát azonban továbbra is megtartotta. 1542. a birodalmi rendek saját kivánságára ama nagy hadi vállalat élére állították, mely, negyedszázados igyekezetnek eredménye, Buda várásnak a törököltől való visszahivását célozta. A vajudó hegy azonban ez alkalommal is egeret szült. Nem mintha a hadsereg létszáma csekély lett volna. A német hadsereg 30-32 000 főre rugott, amelyhez Esztergomnál Melignai Jakab vezérlete alatt körülbelül 130 hajó csatlakozott, melyeken 7000 magyar és olasz katona volt elhelyezve. Pest előtt pedig összesen 18 000 magyar és azonfelül 1000 hajdu várta a birodalmi had megérkezését. Mindamellett a nagy vállalat, melyhez annyi remény füződött, dugába dőlt. A német zsoldosok nagy része nem kapván meg illetékét, zugolódott és csak kényszerüségből ballagott le a Duna mentén. A sereg felvonulása jun. 8-tól egészen szept. 28-ig tartott, mely napon végre pest alá érkezett. Ekkor a zsoldhiány és a német, magyar és olasz vezérek közötti nézeteltérés következtében az elégületlenség már oly fokra hágott, hogy a különben is gyámoltalan aggodalmas és a kényelmet nehezen nélkülöző J. meg sem kisérlette Budavár ostromát, hanem beérte azzal, hogy nehány ezer emberével okt. 5. a jól megerősített Pest falai ellen intézzen rohamot. Midőn pedig a török őrség a németeket visszaverte, J. és társai (köztük Móric, a fiatal szász herceg is) okt. 8. az ágyukat hajókra szállították és Thurzó meg Perényi kérelmei dacára Pest alól elvonulva, meglehetős rendetlenségben haza indultak. «Nem hiszem (irja I. Ferdinánd V. Károlyhoz), hogy a birodalmat ekkora gyalázat érte valaha». J. maga is restelte a történteket és kisérői (Karlovicz és Könneritz által) eljárását igazolni iparkodott. A schmalkaldi háboruban prot. létére V. Károlynak segédkezett országában, de midőn a császár a fogoly prot. fejedelmekkel zsarnokilag bánt, Magdeburgot hatalmába akarta keríteni és a német trónt Fülöp fiának szánta: J. hallgatván Distelmeyer Lampert tanácsosára, ott hagyta a császár pártját, bár nyiltan nem szakított vele és lealáztatásában sem vett részt. 1552. illetve 1566. Magdeburgot szerezte az érsekség birtokaival együtt, amint (már 1537.) a Frigyes liegnitzi herceggel kötött szerződés értelmében Szilézia birtokára is nyert igényt. J. kétszer nősült, első neje György szász herceg leánya, a második pedig II. Zsigmond lengyel királynak Hedvig nevü leánya volt.
