Jézus szent szive,
Jézus szent szive, Jézusnak megdicsőült szive, amely isteni szeretetének s irgalmasságának nem csak kútforrása és székhelye, hanem személyesítője, kiváló tárgyát képezi a kat. egyházi kultuszának. Ez a tisztelet kezdetben csak magánjellegű volt, hanem nagyon el volt terjedve, főképp azon kijelentések után, amelyeket Alacoque Margit nyert (l. o.). A régi aszketikus munkákban, főképp a régi magyar kódexekben, sürün foglaltatik a szt. sziv dicsérete. Miután a felmerült ellenvéleményeket, főképp a janzenisták részéről, a hittudósok megcáfolták, XIV. Benedek bucsukkal ruházta fel az ájtatosságot, XIII. Kelemen több templomnak megengedte a szt. sziv napjának megünneplését, VI. Pius pedig kárhoztatta azon ellenkezéseket, amelyeket Blasco Camill, a német Trunk s a pistojai zsinat támasztottak. A szt. sziv tiszteletét az egyházban nyilvánossá IX. Pius pápa tette 1875.; ünnepe az urnap nyolcadára következő péntekre esik. Jelvénye a töviskoszoruval övedzett átszurt sziv, amelyből lángok törnek elő, a lángok közt kereszttel. V. ö. Zádori, A Jézus szive ájtatosságának története, mivolta, hittani alapja (Budapest 1878).
