Jámbor,
Jámbor, 1. Jenő, zeneszerző, született Budapesten 1853. Első zenetanulmányait a pesti nemzeti zenedében végezte. Már mint gyermek több hangversenyben sikerrel működött közre. A zongora, orgona s a zeneszerzésben is alapos tanulmányokat tett. A jogi kurzusra Bécsbe ment, hol mint zeneszerző is feltünt többféle szerzeményével. Jogtudori oklevelet a budapesti egyetemen nyert 1877. Volt szerződött tagja a nemzeti szinháznak is s több filharmoniai s más hangversenyben vett részt. Szorosabb viszonyba lépett Volkmann Róberttel, ki mesteri utmutatásokkal látta el. A nyolcvanas években nagyobb külföldi utazásokat tett s Párisban több szerzeménye látott napvilágot. Mint műiró és esztetikus szintén tevékenyen működött közre a Budapesti Szemlében. A birói pályára lépett, melyen jelenleg is működik. Minden irányu klasszikus és magyar irányu zeneműveinek a száma meghaladja az ötvenet, ezek közül többet elő is adtak a budapesti vonósnégyes társulatok.
2. J. Pál, iró és költő (álneve Hiador), szül. Pakson 1821 dec. végén. A gimnáziumot Kalocsán, Pécsett és Vácott végezvén, 1840. a kalocsai papnevelő intézetbe lépett, ahol kispaptársai közt egy «magyar iskolát» alakított. Előbb káplán volt Ó-Becsén, majd 1844-től plébános Jankovácon. Mint becsei káplán köszöntött be verseivel az irodalomba; első verse a Garay Regélőjében jelent meg. Majd a Honderü c. divatlap karolta fel, melynek szerkesztője (Petrichevich Horváth Lázár) Petőfi ellen őt játszotta ki, ami csak ártott J.-nak, kiben a sok dagály mellett tehetség is volt. A Honderüben megjelent verseit külön is kiadta: Hattyudalok, irta Hiador (Pest 1845); Emléklapok egy főrangu hölgyhez (Buda 1846); II. Károly c. 5 felvonásos történeti drámája miatt (megjelent Pest 1848), mely tárgyról Szigligeti is irt szinművet, heves polemiája volt Szigligetivel, ami még jobban elszigetelte a többi iróktól. A szabadságharc ügyét ő is szolgálta tollával: Kossuth, irta Hiador (Pest); Hangok az emberiséghez (Pest 1848); Balladák (u. o. 1848); Szabad dalok a hadseregnek (Debrecen 1849); majd mind Hiador álnév alatt. 1849. a közoktatásügyi minisztériumban volt alkalmazva. A katasztrófa után ő is kibujdosott s Párisban élt mint menekült, tolla után; francia lapokba dolgozott, s Durivage álnév alatt egy kötet francia költeményt is adott ki és egy regényt, Les artistes cimmel (később magyarul is, A művészek, Kolozsvár 1869); fordított franciára Jókaitól s Petőfi egyik francia fordítójának, Chassin-nek segített. 1859. tért vissza, segédlelkész lett Hegyesen, az 1861-iki országgyülésre a kulai kerület képviselőül küldte; a határozati párt hive volt. Az országgyülés után a szabadkai gimnázium igazgatója lett, s 1867-71. ismét a kulai kerület képviselőjéül működött. Később az igazgatóságtól is visszalépett s most nyugalomban él. Művei még: Párisi emlékek (2 köt., Szabadka 1861); Egyházi beszédek (Szabadka 1862., ujabb kiadás Budapest 1872); Hiador költői művei (Szabadka 1863); A magyar irodalom története (2 köt., Pest 1864, 2. kiadás); Nagy Sándor (tragédia 5 felvonásban, Pest 1865); Künn és honn, (költemények, Szabadka 1866); Hiador ujabb költeményei (Pest 1861); Jámbor Pál munkái (2 köt., Budapest 1873); Mesék az ifjuság számára, idegen kútfők után (Szabadka 1876); Jámbor Pál művei (füzetekben, Budapest 1881-82); Törvénytelen vér c. drámáját (Korvin Jánosról) sikerrel adták a nemzeti szinpadon.
3. J. Mátyás, l. Füzesi.
