Jakab
Jakab (ném. Jakob, franc. Jacques, ang. James, olasz Jacopo, spany. Jago és Jayme), több fejedelem neve:
1. J. (I.), a Hódító, Aragonia királya 1213-76., II. Péter fia, 30 győztes csatát vivott a szaracénokkal, elfoglalta Mallorcát és Valenciát és bölcsen kormányozta országát. Türelemmel viselkedett a máshitüek iránt és megóvta függetlenségét a pápai székkel szemben. Aragonia törvényeit összegyüjtötte, fölvirágoztatta a kereskedelmet, a hajózást, a tudományokat, a költészet s megirta végül önéletrajzát. Országát fiai között osztván föl, nagy zavarokra szolgáltatott okot. V. ö. Tourtoulon, Jayme Ier le conquérant (1863-67, 2 köt.); The chronicle of James I., king of Aragon, written by himself (ang. Forstertől, London 1883, 2 köt.); Swift D., The life and times of James I. (Oxford 1894).
2. J. (II.), az Igazságos, Aragonia királya 1291-1327-ig, III. Péternek második fia. 1285-től fogva Sziciliának, 1291 óta pedig, III. Alfonz testvérbátyja halála óta, Aragoniának királya. Hogy az egyházzal kibéküljön, Sziciliáról az Anjouk javára lemondott, sőt midőn a sziciliaiak öcscsét, Frigyest választották meg utódjának, az Anjouk érdekében azzal 1296-99. háborut is viselt. Később Szárdinia szigetét hódította el Genovától. A nemesség tulnyomó hatalma ellenében a papságra és a polgárságra támaszkodott. A Targonában kelt törvény értelmében 1319. Aragoniát, Valenciát, Barcellonát és Mallorcát a saját jogara alatt egyesítette. A trónon fia, IV. Alfonz követte.
3. J. (I.), 1603-25-ig Nagy-Britannia és Irország királya, mint Skócia királya 1567-1625. VI. J., Stuart Mária és Darnley Henriknek a fia, szül. Edinburgban 1566 jun. 19., meghalt 1625 ápr. 8. Atyjának megöletése és anyjának Skóciából való elüzetése után a felkelő nagyok egyéves korában skót királynak koronázták. Kiskorusága alatt rokonai vitték a kormányt: Murray, Lennox és utoljára Morton, miközben J. durcás és szeszélyes ifjuvá nevelkedett. 1578., legalább névleg, maga vette át a kormányt és rokonszenvvel viseltetett a katolikusok iránt, de attól tartván, hogy ezáltal az angol trónra emelt igényei füstbe mehetnének, nemsokára felhagyott e hajlamaival. Mi több, angol fogságban szenvedő anyját is sorsára hagyta és 1586. Erzsébet angol királynővel Berwickben oly szerződést kötött, melynek értelmében ez trónját neki biztosította, egyuttal pedig 5000 font évi dijat utalványozott J.-nak. Ezek után anyja kivégeztetésének hire sem sodorta ki passziv szerepéből, 1589. pedig a protestáns Anna dán hercegnőt vette nőül. 1603. érkezett meg végre a várva-várt pillanat, amidőn az angol és ir trón Erzsébet halála után J.-ra szállott. Uralkodása azonban elejétől végig szerencsétlennek mondható, minek főoka a királyi hatalomról táplált tulhajtott nézeteiben keresendő. Midőn trónra lépett, az anglikánus protestánsok, a preszbiteriánusok és a katolikusok egyaránt melegen üdvözölték, de valamennyien csalódtak benne. A parlamenttel is meggyült J.-nak a baja. Az I. parlament (1604) szigoru rendszabályokat sürgetett a katolikusok ellen, melyeket azonban J. csak a «lőpor-összeesküvés» után, félelemből léptetett életbe. Midőn azután a parlament J.-nak kedvenc tervét, az angol-skót uniót elvetette, a gyülést feloszlatta. Szintugy tett a II. (1610) és a III. (1614) parlamenttel, részben mert királyi prerogativ jogai avagy kegyencei ellen kikeltek, részben mert pénzbeli zavarán segíteni vonakodtak. Mig Cecil Róbert (Salisbury gróf) vezette a külügyet, ez az Erzsébet királynő által kijelölt kerékvágásban haladt. Anglia szövetségese maradt a protestáns hatalmaknak és J. leánya, Erzsébet, V. Frigyes pfalzi választó-fejedelemnek, a protestáns unió fejének lett nejévé. Salisbury halála (1612) óta azonban J. kegyencekre hallgatott, hol Somerset grófra, hol Villiers György, azelőtt ellenzéki képviselőre, kit J. annyira megkedvelt, hogy Buckingham hercegévé tette (l. o.). Ők ketten azután a katolikus Spanyolországgal terveztek szövetséget és ennek az iránynak esett áldozatul Raleigh is (l. o.); ezen uj politikai irány értelmében a cseh trónjáról elüzött Frigyes királyt és nejét is cserben hagyta koronás apósa. E politika azonban nagy elégületlenséget támasztott és a IV. parlament (1621) keményen kikelt különösen Buckingham ellen, J.-ot pedig arra kényszerítette, hogy földönfutó vejének pénzt és hadat küldjön. Midőn hire járt, hogy Buckingham a walesi herceg kiséretében személyesen rándult Madridba háztüznézni, a közingerültség még nagyobb fokra hágott. Buckingham szerencséjére azonban a spanyol királyi család a walesi herceget kikosarazta, mire Buckingham, hogy a parlament haragja elől meneküljön, a francia Henriette-tel jegyezte el hamarjában a trónörököst. Ilyenformán J. a külügyi politikában éppen ugy engedni volt kénytelen a parlamentnek, amint kedvencét, Bacon kancellárt (l. o.), elkövetett visszaélései fejében elbocsátani volt kénytelen. Sokszor emlegették utóbb, hogy fia, I. Károly, annak a viharnak esett áldozatul, melyet J. vetett. A parlamentben megtestesült alkotmányos nemzeti szellem és a korona közötti ellentét végzetessé vált J. utódjára.
4. J. (II.), Nagy-Britannia és Irország királya, I. Károly másodszülött fia és az előbbinek unokája, szül. 1633 okt. 24., megh. St. Germainben, Páris mellett, 1701 szept. 17. Trónralépte előtt a yorki herceg cimet viselte. 1646., az angol forradalom kitörése után testvéreivel együtt a parlament fogságra vetette. 1648. Hollandiába s innen Franciaországba menekült. 1652. mint önkéntes harcolt Turenne seregében; 1655. el kellett hagynia Franciaországot, mire brit és ir menekültek élén, Condé és Don Juan alatt, Turenne ellen fordította fegyverét (1659). Amint a Stuartok megint Angolország trónjára kerültek, II. Károly király J. öcscsét tengernagygyá és a brit hajóhad fővezérévé nevezte ki. 1665 jun. 13. fényes tengeri győzelmet vivott ki a hollandok fölött, 1672 jun. 7. pedig Southwold mellett küzdött De Ruyter admirál ellen, mely csatában mindkét fél magának tulajdonította a győzedelmet. Miután J. első neje halála után a katolikus vallásra tért és 1673. a katolikus Máriával, modenai hercegnővel kötött ujabb házasságot, az ellenzék kivitte, hogy állásáról le kellett mondania. A katolikusok állítólagos összeesküvése miatt támadt ingerültség elől 1679. Brüsszelbe menekült, ahonnan azonban a parlament engedelmével nemsokára Skóciába tette át lakóhelyét. Károly halála után (1685) J. foglalta el az angol trónt s noha megfogadta, hogy a nemzet szabadságait és a törvényeket tiszteletben fogja tartani, nemsokára oly intézkedéseket tett, melyek a korlátlan uralom és a katolikus egyház helyreállítására céloztak. Az általános elégületlenség közepette Monmouth herceg, II. Károly természetes fia lépett föl trónkövetelőnek. Kisérlete azonban nem sikerült: a vérpadra került s Jeffreys főbiró sommás uton néhány hét alatt 300-nál több felkelőt végeztetett ki. Az angol nép zöme némi türelemmel nézte a zsarnok uralmát, mert nem lévén a királynak fiuörököse, arra számított, hogy a trón protestáns leányaira szállandó. Azonban a katolikus királynő 1688. váratlanul fiut szült és erre kitört a vihar. A trónörököst - bár alaptalanul - becsempészett gyermeknek deklarálták; mindkét parlamentáris párt pedig a klérussal szövetkezve, a király vejét, Orániai Vilmost szólította föl az angol alkotmány védelmére. J. e fordulattal szemben megijedt és törvénytelen rendeleteit viszszavonta, de már késő volt. Orániai Vilmos 1688 nov. 15. Torbayben, Devonshire partján, partra szállott, mire a hadseregétől is cserbenhagyott J. gyáván Franciaországba futott. Utközben ugyan elfogták, de Orániai Vilmos másodízben is szökni engedte apósát. Erre a parlament J.-ot trónvesztettnek nyilvánította és leányát, Mária királynőt és ennek férjét, Vilmost (III.) kiáltotta ki királynak. Ez volt a «dicsőséges forradalom» vége. J. XIV. Lajos francia király segélyével kisérleteket tett ugyan trónjának visszafoglalására, de mindannyiszor kudarcot vallott és idegen földön kellett meghalnia.
5. J. (III.) vagy J. Eduárd, más néven Szent György lovagja, angol trónkövetelő, az előbbinek fia, szül. 1688 jun. 21., megh. Albanóban 1766 jan. 12. Atyjának halálakor 1701. Franciaország, Spanyolország, a pápa, a modenai herceg és a pármai király Nagybritannia és Irország királyának ismerték el, mig az angol parlament mint hazaárulót a trónöröklésből kizárta. XIV. Lajos 1707-ben hajóhaddal küldte Skóciába, de J. csakhamar kénytelen volt visszatérni. Az angol parlament ekkor 50 s utóbb 100 ezer font sterlinget tüzött ki fejére. J. részt vett azután a flandriai hadjáratban, miglen az 1713-ban kötött utrechti békekötés Franciaországból is kizavarta. J. erre Lotaringiába menekült. Miután I. György a trónt elfoglalta, J. hivei megint fölkelést támasztottak Skóciában Mar gróf vezérlete alatt és ekkor a trónkövetelő maga is megjelent ujra hivei között, kik Sconében, 1716 jan. 27-én Skócia királyává kiáltották ki. Az angol és skót királyi hadak azonban a felkelést elnyomták. I. Györgynek 1727. bekövetkezett halála ujabb reménynyel töltötte el, de nemsokára ujabb csalódás érte. Franciaország ugyanis még egyszer pártját fogta J.-nak (az osztrák örökösödési háboru idején) és J. el is küldötte fiát, Károly Eduárdot (l. o.) Skóciába, csakhogy ez a Culloden mellett vivott csatában (1746) szörnyü vereséget szenvedett. Ez volt az utolsó kisérlet a Stuartok restaurációjára.
6. J. Haiti királya, l. Dessalines.
7. J. (I)., kurlandi herceg, szül. Mitauban 1610 okt. 28., mint a tróntól megfosztott Vilmos hercegnek fia, megh. u. o. 1682. jan. 1. Mihelyt 1639. a trónra lépett, azonnal szerződéseket kötött a tengeri hatalmakkal és megvásárolta Gambia és Szt. András szigetét Ny.-Afrika partján, Amerikában pedig Tabago szigetét. Magában Kurlandban a Jakab-csatornát létesítette és Jakabstadtnak vetette meg alapját. A lengyel-svéd háboru folytán X. Károly svéd királyt hűbéres urának volt kénytelen elismerni, 1658 szept. 30. pedig Duglas svéd tábornagy J.-ot Mitauban elfogta. Szabadságát ugyan az olivai béke megkötése után (1660 jul. 8.) visszanyerte, de országát időközben a svédek teljesen elpusztították, mig a tengerentuli gyarmatokban hollandok és angolok osztozkodtak volt. Érdeme, hogy országát rövid idő alatt ujra felvirágoztatta. V. ö. Schiemann, Historische Darstellungen (Mitau 1866); Dietrichs, Herzog J.-s Kolonien in Afrika (u. o. 1890).
8. J. (I.) Skócia királya, III. Róbert fia, született 1393. (v. 1391.), megh. 1437 febr. 20. Atyja 1405. Franciaországba küldte, igy akarván fiának életét biztosítani uralomra vágyó nagybátyjának, Albany hercegnek cselszövényei ellen. De terve balul ütött ki, mert az angolok az ifjut elfogták, mire IV. Henrik angol király túszul magánál tartotta J.-ot. Atyjának 1406. bekövetkezett halála után J. lett ugyan a skótok királya, de a szerencsétlen királyfi csak V. Henrik halála után (1424) és csak nagy váltságdij árán szabadulhatott fogságából, mire márc. havában trónját végre elfoglalta. Stuart Walter, Athol grófjának vezérlete alatt összeesküvést szőttek élete ellen. Ennek hirére J. ahelyett, hogy a veszedelemmel szembeszállott volna, nejével, Beaufort Annával (Somerset herceg leányával) Perthbe, egy domonkosrendi kolostorba vonult vissza. Ellenségei azonban nem nyugodtak s 1437 febr. 20. meggyilkolták. J. költő is volt, latin és skót nyelvü verseit Tytler adta ki 1733. The poetical remains of King James c. alatt (Edinburg).
9. J. (II.), Skócia királya, az előbbinek fia, született 1430., megh. Roxburgh ostrománál 1460 aug. 3. Atyját 1437. követte az uralkodásban s kitünt tudományosság és műveltség által. Halála után Roxburgh nejére, Geldern Máriára szállt.
10. J. (III.), Skócia királya, az előbbinek fia és utóda, szül. 1453., megh. 1488 jun. 18. Atyját 1460. követte az uralkodásban. A rakoncátlan nemesség ellene is felkelt és Bannockburn mellett diadalt aratott fölötte, mire J. futásközben halt meg.
11. J. (IV.), Skócia királya (1488-1513), az előbbinek fia, szül. 1472. 1503. Margitot, VII. Henrik angol király leányát vette nőül. 1513. pedig a Flodden mellett az angolok ellen vivott csatában szept. 9. elvérzett. Ő volt a Szt. András-rendjelnek alapítója.
12. J. (V.), Skócia királya, az előbbinek fia és utóda, szül. 1512., megh. 1542 dec. 13. Midőn meg akarta akasztani a reformáció behozatalát, a nemesség 1542., az angolok ellen intézett hadjárat alkalmával, cserben hagyta őt. Első neje Magdolna, I. Ferenc francia király leánya volt; második neje, Lotaringiai Guise Mária, Stuart Máriának volt anyja. J. Elmebajban halt meg.
13. J. (VI.), Skócia királya, l. Jakab (3).
14. J. (II.), Szicilia királya, l. Jakab (2).
