Jakab
Jakab (Jacobus), két kiváló férfiu az őskeresztény egyházban.
1. J. az idősb (Jacobus Zerbedaei), szent, Zebedeusnak, egy Genezáret tava melléki halásznak és Szaloménak fia, János apostolnak és evangelistának bátyja. Öcscsével és szt. Péterrel Jézus legkedveltebb és legbizalmasabb tanítványaihoz tartozott. J. János öcscsével együtt lángoló buzgalma miatt a «boanergész» azaz «mennydörgés fiai» kitüntető nevet kapta. Herodes Agrippa alatt, ki a zsidóknak kedvezni akarván, üldözést támasztott a keresztények ellen, elfogatott és minden előzetes nyomozás nélkül fejvesztésre itéltetett 42-ben (44.). Ő volt szt. István diakonus után az első, ki vértanuságot szenvedett Jézusért. Ugyanezen szt. J. Spanyolország apostola és védőszentje. A spanyol hagyomány azt tartja, hogy Jézus mennybemenetele után következő 3. évben J. Spanyolországba ment a megfeszített Jézus Krisztust hirdetni, és San Jago di Compostellában temetkezett el.
2. J. az ifjabb, szent, Alfeusnak (v. Kleofásnak) és Máriának, a b. Szüz rokonának fia, tehát Jézus Krisztusnak unokatestvére (azért az Ur testvérének is neveztetik), kinek tanítványa, apostola is volt. Jézus mennybemenetele után Jeruzsálemben maradt, melynek ő volt első püspöke. Az 52-ben (51.) Jeruzsálemben tartott apostoli zsinaton jelentékeny szerepe volt azon határozat kimondásában, hogy a pogány-keresztényekre a mózesi szertartás-törvény nem kötelező. E rendkivül szigoru erkölcsü (nazireus) püspök alatt, kit kortársai az «igaz» melléknévvel tiszteltek meg, s aki különösen a zsidó-keresztények előtt nagy tekintélyben állott, a kereszténység nagyban hódított a zsidók között; ez fölkelté Ananus főpap irigységét és gyülöletét, s midőn J. ennek parancsára nemcsak vonakodott Krisztust megtagadni, hanem annak istenségéről nyilvánosan vallomást tett, a főpap bujtogatására a templom tetejéről letaszíttatott és egy nagy doronggal agyonsujtatott 63. (62.). Az egyház máj. 1. tartja emléknapját. Voltak és vannak, kik alapos ok nélkül az ifj. J.-ot és az Ur testvérét két külön személynek tekintik. Maradt reánk tőle egy levél, egyike az u. n. katolikus leveleknek (körlevél), melyet a Palesztinán kivül lakó zsidó-keresztényekhez intézett, kiknek szomoru erkölcsi állapota és téves vallási nézetei birták őt arra, hogy azok ellen sikra szálljon, ezeket pedig tisztázza. Különösen buzdítja őket a jó cselekedetek, a belebaráti szeretet gyakorlatára, a betegeknek pedig az utolsó kenet szentségének fölvételét elrendeli. A reformáció dogmatikus okokból kétségbe vonta e levél hitelességét.
