Isota
Isota (olaszosan, de helytelenül Isotta is) Nogarola Veronensis, humanista nő, az Apponyiak egyik ősanyja. Családja ősrégi, állítólag akkor vándorolt Olaszországba Armagnac francia gróságból, mikor Nagy Károly Desiderius longobard király ellen bejött. I. apja Nogarola Lénárt volt, anyja Blanca, a padovai Boromeók családjából. A család két büszkesége I. és nővére Zenevera. Atyjuk korán (1425 és 1433 közt) meghalt, anyjuk özvegyen maradt és minden idejét gyermekeinek szentelte. Tanítóik közt volt Olaszország minden kiváló pedagogusa, köztük Omonibonus Leonicensis és Martinus Veronensis. Már 16-17 éves korukban magukra vonták a humanisták figyelmét. Első fellépésük 1434-re esik. Hirök terjedt. Megismerkedtek Franciscus Barbarussal a velencei humanismus legkiválóbb alakjával, majd Foscari Jakab közvetítése folytán a hires Guarinussal (l. Guarino). 1438. Veronából a dühöngő pestis elől Velencébe menekülnek és 3 évig tartózkodnak ott, ezentul aztán irodalmilag csakis I. szerepel. Zenevera 1438 elején férjhez megy Brunoro Gambara bresciai nemeshez, s a humanisztikus irodalom terén elhallgat. I. 1441-ben Veronába visszatérvén, egészen a teologiai tanulmányokra adja magát. 1450. Rómába zarándokolt, és mint Krisztus menyasszonya, a többi előkelő hölgy nevében ő szónokolt V. Miklós pápa előtt. 1451. megismerkedett Foscarini Lajossal, a jeles velencei államférfiuval és vele érdekes teologiai vitába bocsátkozott, melynek Aedus-féle kiadásában egy elegia is van I.-tól Castes d'Azzanóról, a család hires tusculumáról (De laudibus Cyaneiruris). I. meghalt 1466. és a veronai Szentszüz templomában temették el. Irodalmi működése több mint 30 évre terjed és súlypontja a humanizmusnál bevett szokás szerint az episztolográfiában keresendő. Irt sok levelet, verseket, beszédeket (Szt. Jeromosról és a mantovai zsinat alkalmából) s teologiai műveket. Arcképei számos helyen maradtak meg Olaszországban (Castel d'Azzano, bolognai egyetem és egy XVI. sz.-beli a velencei Museo Civico-ban, honnan az Ábel-féle kiadásba képét vették). Gróf Apponyi Sándor, a lengyeltóti bibliofil, kinek nagyanyja, az ilyen nevü diplomata (l. Apponyi) neje Nogarola Teréz grófnő volt: az összes műveket Ábel Jenő segítségével nagy fáradsággal összegyüjtette és kritikai kiadásban, mely egyszersmind diszmű, közzétette. A kétkötetes kiadásban megvannak Nogarola Angela és Zenevera munkái is. Cime: I. Nogarolae Veronensis opera quae supersunt omnia. Accedunt Angelae et Zeneverae Nogarolae epistolae et carmina (Bécs 1886). Ábel j. irt róla két értekezést: saját akadémiai székfoglalóját (Budapest 1885) és egyet a Geiger-féle Vierteljahrsschrift für Cultur u. Litteratur d. Renaissance (I., 3. 4.).
