Ironia
Ironia (gör. eironeia), látszatos jóhiszemüség a beszédben, midőn mintha tudatlanok volnánk a kérdésben, valainek nézetét, álláspontját helyeseljük, holott az ellenkezőről vagyunk meggyőződve. De nemcsak a tudományban, hanem a közbeszédben is lépten-nyomon találkozunk I.-val, amikor látszólag éppen ellenkezőjét mondjuk annak, amit értünk, és értetni akarunk. («No hiszen szép!» «Ez derék, dicső művészet», «Jó madár», «te gyönyörüséges!») Az I. az ellentét erejével hat, s a látszatos beleegyezés voltakép kigúnyolása az ellenfél gondolkodásának. Az I. azonban a gúnynak finomabb nemei közé tartozik. Nagy szerepe van a költészetben, a szépirodalomban és a retorikában. A komikus és a humoros iró igen gyakran I.-val dolgozik. Az I.-ban mintegy utánozzuk annak a gondolkodása módját, akit gúnyolunk. De nyilatkozik I. a tragikumban is, mikor a bukó hős belátja, hogy éppen az ő törekvései idézték elő a katasztrófát. Ilyenkor mintegy a végzet üzi gúnyját a hőssel, mintha mondaná: ime, ezt akartad, elérted. A tulságba vitt (és keserü) I. a szarkazmus. Az I. megértése bizonyos foku műveltséget és tárgyismeretet kiván; s azért csekélyebb értelmiségü közönség előtt az I. nemcsak kárba vesz, hanem a félreértés miatt egyenesen az iróra vagy szólóra nézve lehet káros.
