Irokézek
Irokézek (hodenozauni, vagyis a hosszu ház népe), neve egy nagy és hatalmas indus törzsnek É.-Amerikában, amely két főcsoportra oszlott. Az É-i (nagyobb) csoport szintén két részből állt, egy K-iből, amely az u. n. öt nemzetet foglalta magában u. m.: a mohavk, oneida, onondaga, cayuga- és szeneka-nemzetet, mely rendesen a Szt. Lőrinc folyó és az Ontario-tó D-i részében lakott és egy Ny-iból, mely a viandok, a huronok (l. o.) és az anandárok, vagyis az u. n. semleges nemzetből állott és az Erie-tó É-i oldalán lakott, továbbá az andasztokból (guyandot) és erigákból (cat nemzetiség) az Erie-tó D-i részén. Az öt nemzet szövetkezete, amint az angolok nevezték, mig a franciák őket «iroquois»-oknak nevezték, már az európaiak odaérkezése előtt is hatalmas volt s rokon és idegen törzsekkel folytonosan háboruskodott. A földmivelésben és fegyvereik elkészítésében, valamint az indusoknál divó kevés számu mesterségekben előrehaladottabbak voltak mint az alkonginok és mindig intelligensebbeknek mutatkoztak mint azok, különösen a hadviselésben. Részvételük az angol-francia háboruban, mely Amerika azon részeiben folyt le, nagyon fontos. 1714. és 1715. e konfederáció felvette magába mint hatodik nemzetiséget a tuskarorák maradványait; ez régente hatalmas D-i irokéz törzs volt É.-Karolinában, mely egy szerencsétlen háboru után a karolinaiakkal onnan kivándorolt. Az öt nemzet és a tuskarorák némely maradványai találhatók még felső Kanadában, New-York államban (1883. 5119) és az u. n. rezervációkban, Ny-ra a Missziszszippitől, számra 15 000 lélek. A viandok maradékai is Ny-ra nyomattak vissza. A D-i (kisebb) csoportja az indusoknak az említett tuskarorák- és meherinákból (Tutelse) állt. Teljesen kihaltak az attionandárok, eriek, nottowayok és andantok. Az indusok nyelvét Cuoq abbé dolgozta fel lexikailag (Montreal 1882); Hol. Schooleraft, Notes on the Iroquois (Albany 1847).
